Zsófi, nyolcadik hónap

Elszaladt ez a hónap, még alig raktam ki az előző beszámolót, már itt a július vége is. Még a hónap elején Bujról hazafelé jövet lerobbantunk szüleim autójával, és elég kalandos lett a hazaút. Aztán már itthon mindhárman betegek lettünk a most divatos torokfájós, náthás vírussal – de ezeket Noémi mind megírta már, úgyhogy történetek híján marad nekem a tények regisztrálása.

Ezek közül a legérdekesebb, hogy Zsófi beszél! Eddig is adott ki hangokat, morgott, nyögött, sírt, kacagott, de tényleges beszédre emlékeztető hangot most először produkált. A hinta-palinta maradt meg neki valahonnan, amiből a “hinta” részt kezdte el ismételgetni. Persze ezt nem olyan könnyű kimondani, az eredmény inkább úgy hangzik, hogy “heettye“, de a dallam egyértelműen stimmel, telefonon keresztül több családtag is rájött, hogy Zsófi hinta-palintázik. Aktuális fejlemény továbbá a “bababababa“, amiből az “a” betű egyértelmű, egyébként pedig ki-be nyitja és csukja a száját. Ennek az eredménye néha baba, néha papa, és szerintem egyértelműen elhangzott már az is, hogy “apa”.

A helyes kiejtését immár kettő darab fog segíti, a jobb alsó egyes és a bal alsó egyes is szépen látszik már. Őt is meglepte, hogy fogai nőttek, tapogatja őket, illetve viccesen tud cuppogtatni a cumival.

A mozgása is fejlődik, ülni most már teljesen üzembiztosan tud, és lassan orientáljuk a felállás felé is. Attól még messze van, hogy magától felálljon, de ha mi lábra állítjuk és segítünk az egyensúlyozásban, szépen meg tudja tartani a súlyát. Sőt az ágyra támaszkodva egyszer már teljesen önállóan is állva maradt, ezt a pillanatot Noéminek sikerült le is fényképezni:

Zsófi az ágyunk mellett áll, visszafelé néz és mosolyog

Azt is megörökítettük, ahogy utoljára fürdött a szobában a kis kádban. Tulajdonképpen már váltani akartunk a fürdőszobai nagy kádban való fürdetésre, részben mert a kis kádat már kinőtte, részben mert szanaszét fröcskölt mindent és állandóan vízben úszott a szoba. Én viszont rájöttem, hogy néhány méterről milyen vicces a látvány, ahogy az asztalon van egy kád és abban egy kisbaba, úgyhogy kifejezetten a fotózás kedvéért még egyszer megfürdettük őt a szobában, íme:

Zsófi az asztalon levő kis kádban fürdik

Azóta pedig a nagy kádban fürdik a fürdőszobában, ott csapkodhatja a vizet kedvére, sőt kapott egy gumikacsát is, amivel szintén klasszul lehet csapkodni és fröcskölni.

Az evés továbbra sem nagy szenvedélye, ezért nem is nagyon hízik, a betegség alatt még fogyott is, de reméljük, hogy ezután már folyamatosan fog hízni tovább. Kevesebbet is alszik, de csak nappal, 3-4 alvás helyett 2-3 alkalomra állt át. Az éjszakákat viszont gyönyörűen végigalussza, minden este 8-kor letesszük és minden reggel 5-7 óra között véletlenszerű időpontban kel fel. Szokásává vált, hogy az ágyban fészkelődjön, ez elég vicces, találtunk már rá keresztben, hanyatt fekve, keresztben és hanyatt fekve, keresztben kilógva a rácson (lásd a képen), de 180 fokban visszafelé fordulva is.

Zsófi az ágyában alszik keresztben, miközben mindkét lába kilóg a rácson

Zsófi, hetedik hónap

Eltelt a gyermekünk hetedik hónapja is, elképesztő, mennyire szalad az idő. Még éppen csak megszületett és megszoktuk, hogy kisbaba, erre egyre inkább kisgyerekké válik. Mert egy kisbabával csak úgy megtörténnek a dolgok, amire esetleg reagál, Zsófi viszont egyre aktívabb és határozottabb lesz, rájött, hogy ő is hatással lehet a dolgok menetére. Megtanult például ülve egyensúlyozni. Eddig is ültettük az ágyon vagy a hasamon, de mindig meg kellett támasztani és minden oldalról óvni, hogy el ne dőljön. Most viszont simán ott lehet hagyni egyedül az ágy közepén, magától ügyesen egyensúlyozik. Kicsit olyan, mintha részeg lenne, imbolyog, de aztán visszaküzdi magát a hasizmai segítségével. Vicces, hogy amikor nyúl valamiért, akkor sem ész nélkül veti magát a tárgy után, hanem csak fél kézzel nyúl ki, óvatosan, és közben a másik kezével a túloldalon egyensúlyoz.

Zsófi az ágyon ül és a játékaival szórakozik

Az átfordulást is gyakorolja, egyre többször fordul elő, hogy hason hagyjuk ott valahol, és háton találunk rá, a keresztbe fordulás pedig már meg sem kottyan neki.

Az is az önálló akarat jele, amikor a dédi hőc-hőc katonát játszott vele, és amikor abbahagyta, Zsófi magától ugrálni próbált, hogy még játékot, még, dédi, gyerünk. Vagy amikor valami nem tetszik neki, hangos hőőővel jelzi, például ha elvesszük tőle az ásványvizes üveg végét, merthogy azt nem szabad a szájába venni. Belenyugszik a döntésbe, de néha már jelzi, ha nem tetszik neki a dolog. A múlt héten pedig elkérte a nagymamától a fakanalat, és egy darabig ő keverte a palacsintatésztát, ami egyébként kitűnően sikerült.

Magasabb szintre fejlesztette a morgást, mély és kifejezetten durva hangot ad ki csak úgy szórakozásból, mondtuk is, hogy talán tévedés történt, kiskutyát kaptunk kisgyerek helyett a kórházban.

A Tüskevárban mondta Matula bácsi Tutajosról, hogy jól eszik és jól alszik, vagyis: fejlődik, ez Zsófira is igaz, bár az evésre kicsit kevésbé, időnként ott hagyja a harmadát-negyedét a szokásos adagjának. Az alvással viszont nincs gond, hála istennek a hajnali öt órás kelésről is mintha átállna fél hétre, ami sokkal jobb nekem a munkába induláshoz. Tehát eszik, alszik és növekszik is minden irányban, több mint hét kiló, nemsokára kinövi a babahordozót és a kis kádat is, és akkora hasa van, mint egy török basának.

Elkezdtek nőni a fogai, ahogy várható volt. Ha kanállal kocogtatjuk az ínyét, kocog, és ha Zsófi szélesen mosolyog, látni is, ahogy az ínye alatt megjelentek az első fogai.

Elképzelhető, hogy balkezes lesz, már amennyire ezt most látni lehet, érdekes lesz alkalmazkodni hozzá. De ha Angelina Jolie, Julia Roberts, Lady Gaga és Oprah Winfrey boldogult balkezesen, remélhetőleg Szatmári Zsófiának is sikerülni fog.

A fényképezőgépek közül főleg Trychydts gépét használjuk, mert vakuval elképesztően jó teljesítményt nyújt. Olyan is volt, hogy a tök sötét kisszobába mentünk be alvó kisbabát fényképezni, és az éles, kellemes fényeket mutató képen egyáltalán nem látszik, hogy ott eredetileg sötét lett volna. És nem is ébredt fel Zsófi a fényképezésre – ha mélyen alszik, Zsófi mellett ágyút lehet sütögetni, csak persze nincs kiírva sehová, hogy éppen mélyen alszik-e…

Zsófi az ágyában, alvás közben

A tökéletes fénykép

Gergő iPhone-ja, Trychydts Kindléje, illetve az iPad-os videók kapcsán sokat gondolkoztam azon, hogy bizonyos eszközök beszerzésére valószínűleg rászánnám a pénzt, de csak ha biztos lennék abban, hogy az beváltja a hozzá fűzött reményeimet. Ehhez azonban néhány hétig ki kellene próbálni őket, amíg kiderülne, hogy illeszkednek-e a mindennapi igényeimhez. Az iPadon például nem lehet videóchatelni, Microsoft Office dokumentumokat szerkeszteni, DivX-videókat nézni vagy kincset keresni a Facebookon – pedig a netbookot elsősorban ezekre használjuk… A Kindlén inkább cikkeket olvasnék, mint könyveket, a kérdés, hogyan jutnának el a készülékre, az iPhone pedig ma már egyáltalán nem olyan vagány, és a mostani telefonommal is elégedett vagyok.

Azt viszont szilárdan elhatároztam, hogy új fényképezőgépet veszünk. Történt, hogy az első babaúszáson a korábbi fényképezőgépünkkel szinte egyetlen értékelhető fotót sem tudtam készíteni. Márpedig ha mondjuk rólam csak félévente készül egy-egy jó kép, akkor sincs semmi, ugyanúgy nézek ki, mint tavaly, Zsófi viszont iszonyú tempóban változik, ő csak most kisbaba, most kell jó képeket készíteni róla.

Zsófi az uszodában

Érdekes módon Trychydts, majd Gergő is azonnal átadott egy-egy jó minőségű fényképezőgépet, hogy néhány hétig kipróbálhassuk őket. Fuji Finepix S5100 és S5500, ha valakit érdekel, melyek közül az utóbbi jobb, ugyanakkor előbbi ingyenesen lehet nálunk, míg a másikat Gergő a reális áráért adná el (tudományos alapon: megnéztük, mennyi lenne a Vaterán).

Úgyhogy abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy eldönthetjük, jobb-e annyival a nagy fényképezőgép, és ennek örömére szorgalmasan fotózunk is mindkettővel. A válasz valószínűleg: nem, mert a kis gép nagyon jól szerepelt az alapítvány IT Klubjában és az uszodában is (lásd a fenti képen). A nagyobbikkal viszont, bár ez nem perdöntő, a hétvégén csináltam egy gyakorlatilag tökéletes fotót Zsófiról:

Tökéletes portré Zsófiról

Zsófi az ötödik hónap után

Luciának teljesen igaza volt, amikor havi összefoglalókat közölt a fia fejlődéséről, mert ilyenkor még olyan gyorsan fejlődnek a gyerekek, hogy enélkül simán elfelejtenénk, milyen volt egy-egy szokása, ami például csak két hétig tartott. A napokban visszanéztük egy decemberi videóját Zsófinak, és elképesztő volt, milyen pici, és mennyire más gyereket láttunk.

Négy és fél hónap után sajnos véget ért Noémi anyatejes korszaka. Néhányan hajlamosak emiatt neheztelő megjegyzéseket tenni, mások meg kioktatják őt arról, hogy ez a kereslet-kínálat viszony alapján működik, amíg kéri a gyerek, addig termelődnie kell – neked lehet… Én viszont egy percig sem aggódok emiatt, négy és fél hónap egyáltalán nem rossz arány, másoknak ennyi sem jut.

A kajálással ettől függetlenül volt némi problémánk, kb. másfél hétig nem evett Zsófi rendesen és nem is hízott ezalatt, de az elmúlt három napban már visszatért az étvágya, tegnap például műsoron kívül beküldött 130 gramm reszelt répát és reszelt almát.

Zsófi visszanéz oldalról

A másik, amin csak hümmögni szoktam, hogy micsoda szerencsénk van Zsófival, hogy átalussza az éjszakát. Tény, hogy minden este fél kilenckor letesszük, és minden reggel öt óra felé kel (az óraállításnál reméltem, hogy ő is átáll hat órára, de sajnos nem). Ez tehát óriási szerencse – a blogom olvasóinak viszont exkluzíve elmesélem, hogy Noémi a terhessége alatt kivétel nélkül minden este kilenckor lefeküdt aludni és hatkor felkelt, és nem csak a gyerek miatt, hanem mert mi így élünk. Úgyhogy én azért nem vagyok egészen biztos abban, hogy csak a szerencse miatt vette át Zsófi ugyanezt a napirendet…

Járunk továbbra is úszni, harmadik alkalommal már én úsztam Zsófival. Az uszoda előterében volt egy tájékoztató, mely szerint a babának az úszás egészséges, tüdő, mozgáskészség, izmok, ízületek. Továbbá a közös úszás segít fejleszteni a szülő és a baba kapcsolatát, a bizalom kiépítését, a közös élmény közelebb hoz egymáshoz – én ezt csak megerősíteni tudom. Eddig is törődtem én Zsófival minden területen, de hogy egy óráig intenzíven egymásra figyeljünk és mindenféle kalandot éljünk át, ez egy meghatározó újdonság volt kettőnk kapcsolatában.

Zsófi aktuális szokásai: lassan leszokik a púzásról, amit a szájával csinált, mármint a szájával is, most éppen a morgás van műsoron, amit rendszeresen csinál akkor is, ha éppen nem mérges (így persze nehezebb is megmondani, hogy éppen nyűgös vagy csak szórakozik). Tartott a héten két óriási hisztit is, ez olyankor fordul elő, amikor már túl fáradt ahhoz, hogy elaludjon. Ilyenkor letesszük szépen csucsukálni, de ahelyett, hogy elaludna, öt perc után fent van és sír, mert fáradt…

Zsófi Nórával Facebookozik

Ha viszont nem nyűgös, rendkívül érdeklődő, most már minden érdekli a lakásban. Érdekes lesz, ha egyszer elindul, valószínűleg kő kövön nem marad, mert mindent muszáj megfognia, kézbe és szájba venni. Hirtelen a függöny, a labda, a kulcs, az óra és a számítógép jut eszembe, nem beszélve az összes ételről, amit anya és apa esznek. Tegnap például elszopogatta a narancsom végét, de bejön neki a kenyér, a chilis chips, minden.

Feltűnően jó viszonyt ápol Zsófi Nórával, a két vigyori, de annál semmi sem szórakoztatóbb számára, amikor anya táncol, akár vele, akár neki, ilyenkor kacag, visít, vigyorog, az egész gyereknevelés eddigi fénypontja, amikor Zsófi nevetni tanul.

Babaúszás

Ma megvolt az első közös programunk Zsófival. Persze eddig is voltunk együtt vele itthon, úton, vendégségben, de most először mentünk el itthonról egy vele közös tevékenység, az úszás miatt.

A babaúszás egy közeli tanuszodában van hetente többször is, egy kedves nő tartja. Zsófi a fiatalabbak közé tartozott, de volt nála kisebb baba is. Féltünk, hogy majd félni fog a víztől és a helyzettől, de semmi probléma nem volt, szerette, ahogy Noémi játszott vele. Én egyébként azt hittem, hogy a babaúszás alapvetően a víz alatt zajlik, ugye a babák lélegzet-visszatartását kihasználva, de nem, csak a víz felszínén mutatnak be gyakorlatokat. Egyszer-kétszer merült le vele Noémi a víz alá, de Zsófinak azzal sem volt különösebb problémája, illetve néha az arcába csapott a hullám, azt is átvészelte.

Most az első alkalommal még Noémi úszott vele, hogy nagyobb biztonságban érezze magát, de később majd én is sorra kerülök. A résztvevők között is több volt az úsztató apuka, mint anyuka. Zsófi természetesen nagyon elfáradt, a nap hátralevő részében csak elvétve volt ébren.

A fényképezőgépet viszont le fogom cserélni. Nem tudom, hogy a pára vagy a rossz fényviszonyok miatt, de valami pocsék, tűrhetetlenül pixeles képeket készített. Érdekes módon a szintén fényképezőgéppel készített videók viszont tök jók lettek, a kamerának is becsületére válnának. Ha valaki meg tudná fejteni a jelenséget, igazán hálás lennék.

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=i0ZV0Fj1o8w]

Zsófi, márciusi helyzetjelentés

Olyan a lányunk, mint egy kis angyal, folyton meghatódok azon, milyen jól viseli a megpróbáltatásokat. A hétvégén Bujon voltunk látogatóban, vagyis most először töltött hosszabb időt, és főleg éjszakákat a lakásunkon kívül. Odafelé az úton főleg aludt, vagy szépen elszórakozott a kezével, amit mostanában fedezett fel, és mindig szépen eljátszik vele (vagy más kezével is, ha éppen rendelkezésre áll).

Útközben meglátogattuk nagymamámat, amivel teljessé vált a sor: mind a négy dédnagymamája megismerte és a kezébe vehette Zsófit. Szerintem ez annyira megható: én például találkoztam a dédszüleimmel és Pötyinek szólítottak, de erre én nem emlékszem, más nyoma pedig nincs a találkozásnak. Zsófinak viszont mind a négy dédnagymamájával van már közös fotója (egyikükkel videója is), amelyek remélhetőleg értékes darabjai lesznek a családi albumoknak. A mostani fotó külön is megható, ahogy nagymamám és Zsófi négy generáció távolságából nyújtják egymás felé a kezüket:

Ezután Bujon voltunk a hétvégén, ami szintén jó volt, nagyszülők és dédszülő felváltva dédelgették a gyereket, akinek ugyanakkor a napi ritmusa is megmaradt, például sokat aludt. Noémi okosan lehozta Bujra a kiságyában található összes kelléket, a körben futó falvédő-szerű takarót, Micimackót, Méhecskét, cumit, és rózsaszín takarója volt a kiságyban, ahogy otthon is. A családot kifejezetten jól fogadta, Nórának különösen örült, tippünk szerint a többieknél vékonyabb hangja miatt. Egy rossz pillanata volt csak, amikor Noémit ünnepelve az öttagú családi kórus rázendített a Boldog szülinapot című dalra, akkor kissé bepánikolt.

A hétvégén és korábban is sok kép készült már Zsófiról, amelyeket otthon a gépen akkurátus rendben tárolunk és archiválunk. Az internetre feltöltögetni őket viszont se kedvem, se időm, ebben a témában Noémi vonatkozó albumait javaslom követni a Facebookon és az iwiwen.

Érdeklődők számára egyéb adatok róla: márciusban már több mint öt kiló, az éjszakákat továbbra is átalussza. Nyáladzik, ami arra utal, hogy jönni fog a foga (de most még nem jön). Fekvésből átfordulni még nem tud, de ha bárki ölbe veszi, azonnal gyúrni kezd hasizomra, úgyhogy gondolom erre sem kell sokat várni. A személyes szívfájdalmam, hogy este, mire hazamegyek, már általában nyűgös és fáradt, de ezt persze nem lehet felróni neki. Arra viszont általában vevő, ha a fürdetés előtt, vetkőztetés közben nyomom neki, hogy riszálom úgyis-úgyis, és egyébként is szereti, ha táncolunk vele.

Zsófival itthon

Zsófi alvás közbenItthon vagyunk Zsófival mindketten, a december nagyobbik felét már szabadságon tudom tölteni. Szépen kialakult a napi menetrend, remélem, így is marad. Noémi éjszakára kiköltözött a gyerekszobába, hogy tudjon Zsófira figyelni és én tudjak aludni, de az éjszaka nagy részét szerencsére mindketten szépen átalusszák. Zsófi hajnali 3-5 óra között felébred és enni kér, majd a hajnali reggeli után mindketten visszaalszanak. 8 óra körül kelnek fel, majd nap közben háromóránként van etetés. Este nyolckor fürdetés, majd lefekvés előtti kaja után alvás.

Az életünk és az időbeosztásunk persze megváltozott, de azért bármit lehet a lányunktól csinálni, ha éppen sikerül elaltatni. Azt vettük észre, hogy az eddig kettesben töltött idő alakult át hármasban töltött idővé, de ez egyáltalán nem baj, a babával törődni is van olyan jó, mint 24-et vagy Lostot nézni. Főleg, hogy azért nézünk Lostot is, akár Zsófi jelenlétében is. Néha személyesen is eljátszok Zsófinak filmeket, legalábbis egy-egy jelenetet, kihagyhatatlan volt például, és többször is előadtam már, hogy: -Zsófi. Én vagyok az apád. Az is megvolt, mindjárt a kórház után, ahogy Tom Hanks megmutatta Hoochnak a lakását: -Zsófi, ez a nappali. Ez nem a te szobád. … Ez a hálószoba. Ez sem a te szobád. … Ez pedig a gyerekszoba. Ez a te szobád. (Persze egy csomószor behoztuk aztán.)

Ott van még a pelenkázás, amivel semmi probléma nincs, amíg az események a pelenkán belül maradnak, megtisztítjuk a gyermeket, adunk rá másik pelust és kész. Nagyobb a gond, ha a történések kilépnek a pelenka határain kívülre, például mindkettőnket lepisilt már a lányunk, de olyan is volt, hogy a pelenka felnyitása után rögtön átvittem Zsófit a csap alá, mert a szokásos törölgetéssel semmi esélyem nem lett volna a kaki ellen.

Kialakult két altatási módszerem is. Az első, hogy dúdolok neki, a Prosectura és a Modern Hungária közötti teljes repertoáromat előadtam már, és általában be is jön, főleg, ha sétálunk is hozzá. A tuti biztos módszer viszont Israel Kamakawiwo’Ole: Somewhere Over The Rainbow című számának lejátszása dúdolással kiegészítve, ettől már háromszor is azonnal bealudt. Talán még Noémi hasából is emlékszik rá, mert egy időben sokszor hallgattam, úgyhogy ez most az első dal, ami mindhármunk kedvence.

Kórházban

A kórházban töltött első napok alatt kiderült, hogy Zsófi fertőzést kapott, valószínűleg a szülőcsatornában. Ezért kezelésre szorult, antibiotikumot kellett kapnia, és további napokra bent maradtak Noémivel a kórházban, végül a nyolcadik napon jöhettek csak haza. Mivel a fertőzés még időben kiderült, Zsófit ezalatt sikeresen meggyógyították, azóta is jól van. Az érem másik oldala, erről lesz most szó, hogy milyen a magyar szülészet 2009-ben.

Zsófi a kórházi ágyában

Egy kolléganőm fogalmazott jól: a kórházakban ma úgy bánnak a betegekkel, mint az állatokkal. Például nem árulták el, hogy mi baja van Zsófinak. Nem volt a kezünkben egy lelet, egy elnevezés, egy tájékoztatás a kockázatokról és mellékhatásokról, semmi. Később, miután Noémi többedszer is rákérdezett, derült ki a fertőzés neve, mértéke és jellege, de addig, mint az állatoknál: a beteg megkapja a kezelést, a részletek meg ne érdekeljék.

Hasonló helyzetek esetére van egyébként a betegjogi képviselő, akit meg kellett volna keresni, de Noémi egyszerűen nem volt abban a helyzetben. A szülés után fáradtan és kimerülten maradt ott maradt a kórházban, az újszülött kislányunk társaságában. Márpedig a babáról gondoskodni kell: rendszeresen etetni, tisztába tenni, ruházni és a többi, és az influenzajárvány miatt nem tudtunk bemenni hozzá segíteni. Úgyhogy hamarosan kikészült fizikailag és idegileg is, mi pedig, vagyis az egész család, nézhettük mindezt az üvegablak másik oldaláról. 2009-ben, a bababarát kórházként ismert Istvánban is egészen szélsőséges a betegek kiszolgáltatottsága. Fel sem merült például, hogy a lányunk kezeléséről mi magunk döntsünk – egyetértettünk volna, de döntési helyzet, tájékoztatás, semmi nem volt.

Úgyhogy hosszú napok és éjszakák voltak ezek, és csak lassan konszolidálódott a helyzet. Szerencsére a kezelés kezdete után Zsófi jól volt, sokat aludt, jól evett és az egészsége is rendben levőnek látszott. Noémi lassan belejött a babázásba és szintén tudott egy kicsit pihenni. Lassan a betegség részleteit is sikerült megismerni, és a kezelés vége is körvonalazódott. Végül múlt csütörtökön, nyolc nap után egészségesen hazaengedték, és hogy átvezessek a következő, már csak tragikomikus bejegyzéshez: valaki más kórházi igazolásával… A képen Zsófi a hazaútra előkészítve, bebújtatva a babahordozóba.

Zsófi a babahordozóban

Zsófi születése

Én mondtam, hogy fejezzük be a Lostot. Kedden már csak három rész volt hátra a harmadik évadból, kíváncsiak voltunk, időnk is volt rá, másrészt ha másnap megszületik Zsófi, akkor csak sokára tudtuk volna befejezni. Meg is néztük, azt nem értem csak, hogy ha Jack immár a jövőben járt, hogyan szólhattak volna az állapotáról a rég halott apjának… de ez most talán nem is olyan fontos.

Teljes stresszben voltunk egyébként, mert Noémi túlvitte Zsófit, múlt péntekre volt kiírva eredetileg, de az utolsó 4D-s ultrahangon is 23-a volt beharangozva, és a dátumoktól függetlenül a méhlepény állapota is ezt mutatta.

Az megvan, hogy mivel próbálkozott volna Rachel és Ross a “Nem jön a baba” című részben? Nos, mi is így jártunk el szerdán reggel, csak mi tényleg, és Noéminek tényleg fájni is kezdett a hasa.

A fájások délben erősödni kezdtek, úgyhogy hazasiettem a munkahelyemről és hívtuk a mentőket. Öt perc alatt kiértek, öt perc alatt leértünk a lakásból és további öt perc múlva már a kórházban voltunk. Általában rosszat jelent, ha mentő viszi el az embert, az egyik szomszédasszony (értsd: naphosszat a függöny mögül kukkoló nyanya) aggódott is Noémi miatt. De ez az eset kivétel, én tulajdonképpen élveztem is, ahogy mindenki utat enged és hogy minden kereszteződésen és piros lámpán átvágunk.

A kórházakkal kapcsolatban mintha lenne egy széles körben elterjedt nézet, mely szerint az ott dolgozók kevés pénzért, áldozatos munkát végeznek a szegény betegekért. Ilyen is van, de mi eleinte csak olyanokkal találkoztunk, akik egyáltalán nem érdeklődtek az iránt, akitől nem reméltek pénzt. Noémi bárhogyan is szenvedett, amíg a fogadott orvos vagy szülésznő meg nem érkezett, érdemben nem foglalkoztak vele, sőt a szülészorvos is kávézott még egyet, mielőtt benézett volna a betegéhez. Megvizsgálta Noémit, majd burkot repesztett, de ekkorra már lehetett némi agresszió a hangomban, mert a burokrepesztés fontosságát feltűnő alapossággal magyarázta el. Majd távozott a magánrendelésére… Tény: ott is terhes nők várták, és Noéminek egy darabig nem is volt szüksége rá (főleg, hogy nemsokára a szülésznő is befutott). Időben vissza is érkezett, utána már végig ott volt, de azért elég feszült voltam a kórházi személyzet egésze miatt.

A szülés természetesen minden nőnek fáj, de ebben is vannak fokozatok: a szülésznő szerint Noéminek jobban fájt, ugyanakkor gyorsabban is ment, mint az átlag. És attól eltekintve, hogy Noéminek nagyon fájt, szerencsére különösebb bonyodalom nélkül zajlott a szülés.

Az alapos felkészülés ellenére sem tudtam előre elképzelni, hogy a kibújó véres kis izének füle lesz, aztán felsír, és aztán odaadják Noéminek. Ezek nagyon szép pillanatok. A köldökzsinór elvágását felajánlották, de ellenkezik a természetemmel, hogy belevágjak egyszerre Noémibe és Zsófiba, úgyhogy a vágást a szülésznőre hagytam (fénykép viszont van róla). A jegyzőkönyv kedvéért: 2009. november 25-én 16.49-kor született, két kiló és nyolcvan deka, 52 centi, vagyis a súlya az anyjáé, a magassága az apjáé, ez így rendben is volna.

Az újszülött Zsófival a kezemben

Hátravolt még a méhlepény megszülése, addig én ismerkedtem a babával, ekkor készült a fenti kép is. A kórház eddigre ismét hozta a formáját: senki nem volt képes egy összefüggő mondatban elmondani, hogy mi a teendőnk és mi fog történni ezután. Az történt, hogy Zsófit elvitték valahová megvizsgálni, Noémit egy emelettel lejjebb az osztályra, én pedig haza el. Kifejezetten lobbizni kellett viszont ahhoz, hogy megmutassák Zsófit a szüleimnek, és azt sem mondta senki, hogy mikor adják vissza a gyereket az anyjának. Sőt, vissza sem adták volna maguktól: Noéminek este tízkor kellett külön visszakérnie a lányát…

Azóta pedig fáj a szívem, mert a járvány miatt nem lehet bemenni hozzájuk a kórházba, pontosabban csak egy üvegajtón keresztül tudunk beszélni. Régen ilyen üvegajtón keresztül mutatták meg a babákat a családnak, most annyival jobb a helyzet, hogy az anyuka is odabent van a gyerekkel. A zárlat egyébként indokolt, a szülőszoba előtt, egy másik babára várakozó csapatban is volt egy nő, aki láthatóan influenzás volt.

Este otthon, fáradtan még az a szellemesség jutott eszembe, hogy Zsófinak majd vicceket kellene mesélni, mert egy újszülöttnek minden vicc új… A lányunk már biztosan nem fogja hallani a Sláger és a Danubius rádiót, ami persze egyáltalán nem baj, és megjegyezném még, hogy a születése estéjén az egyetlen nézhető tévéműsor a Kincs, ami nincs volt. Ez a kép pedig már másnapi:

Zsófi a kórházi ágyában

Esküvők

Noémi és én Ildiék esküvőjén az önkormányzat előttJúliusban két esküvőre is hivatalosak voltunk, Ildi és Zoli, majd Zsófi és Balu házasodott össze. A kettő pont kiegészítette egymást: egyiken a rokonokkal találkoztunk, önkormányzati esküvő volt és utána lagzi, a másikon barátokkal lehetett találkozni, katolikus nászmise volt és utána fogadás. (Ami a képet illeti: én is inkább a két pár egyikéről vagy a násznépekről raktam volna fel fotót vagy akár videót, de vegyük észre, hogy például Balu még a saját esküvői blogbejegyzését is csak arc nélküli fotóval illusztrálta. Pedig jól néztek ki ők is, meg Ildiék is.)

Ildiék esküvője a miénkhez hasonlított, az önkormányzati házasságkötés után mulattunk, ez volt a negyedik esküvő a családnak kb. ugyanazzal a tagjaival, és mindegyik nagyon jól sikerült. Baluék esküvőjéről pedig a családi koncert marad emlékezetes: apuka, anyuka, kishúg és még négy öccs, összesen heten koncertet adtak az ifjú párnak, ami alighanem a legszebb családi esemény volt, amit valaha láttam. Ajánlom még Trychydts és Balu saját beszámolóit is.

Nekem mindkét esemény videós szempontból is emlékezetes marad: mindkettőn videózgattam, és mindkétszer sikerült egy csomó amatőr hibát elkövetni. Ildiéknél az önkormányzatnál például a rossz oldalra helyezkedtem: a másik oldalon volt a felkért önkormányzati videós, és gondoltam, hogy egyikünk majd mindig a jó oldalon lesz. De nem, az anyakönyvvezető rutinosan a kollégája felé orientálta az eseményeket, én pedig felvehettem, ha akartam, a résztvevők háta közepét. Az állvány használatát is tanulni kell még, ahhoz viszont csak józan ész kellett volna, hogy ha le van merülve az akkumulátor, időben elkezdjem feltölteni. Az is fontos tanulság, hogy a kamera nagyon jó minőségben vesz fel – ha van hozzá elegendő fény. Fény hiányában viszont zizis lesz a kép, amit a konverzió csak tovább ront, és az elmúlt években sajnos a legritkább esetben állt rendelkezésre elegendő fény a fontos események felvételéhez.

Jobban sikerült viszont életem első állványról fotózása: a gép a várakozásnak megfelelően nagyon szép élesen felvette a mozdulatlan tárgyakat és a viszonylag mozdulatlan Pistiéket, elmosódottak lettek viszont a mozgó táncosok.

Állványról készített fotó Pistiék eskövőjén, elmosódott táncosokkal