Zsófi, harmincharmadik hónap

A bölcsőde nyári szünete alatt hétről hétre más programot szerveztünk Zsófinak: vigyázott rá a nagymamája, a keresztanyja, egy hétig Noémivel voltak Bujon, illetve voltunk egy hétig mindannyian a Balatonon. Úgyhogy szegénynek nem volt igazán állandó és kiszámítható élete ebben a hónapban, mert hol itt, hol ott, hol ezzel, hol azzal kellett lennie, ezért kicsit idegesebb, stresszesebb volt a szokásosnál.

Viszont talán most először lehet elmondani, hogy tud Zsófi beszélni: mindent ki tud mondani és mindent el tud ismételni. Nem beszél tökéletesen, néha még fordítani kell őt és néha hibázik, de alapvetően minden hétköznapi dolgot szépen ki tud fejezni szavakkal. Érdekesség, hogy a szókincse az ízekre még nem terjed ki, a színekre viszont igen, úgyhogy a Balatonon mindig zöld fagyit kellett venni neki – a fagyis lányok viszont sehol nem értékelték ezt a poént, gondolom a szezon során sok hasonló, humoros vevőjük volt már.

Zsófi mosolygósan ül egy széken

Csíkszentmihályi Mihály sokféle felnőtt foglalkozásról írt, amikor a flow-t akarta illusztrálni, például a hegymászót, amikor hegyet mászik, a festőt, amikor fest és így tovább, és megemlítette, de tényleg csak az említés szintjén a gyerekeket is. Pedig ha tudni akarod, milyen, amikor valaki flow-ban van, csak nézz rá egy játszó kisgyerekre, Zsófi például tökéletesen illusztrálta nekünk ezt a dolgot. Ugye ilyenkor az ember belefeledkezik abba, amit csinál, semmi más nem érdekli, a tevékenység pontosan megfelel a képességeinek, megfelelő szintű kihívást jelent, és ráadásul élvezetes is.

Zsófi mászik fel a mászókán

Itt van például ez a mászóka. A létrán fel lehet mászni, aztán fél méternyi falmászás a felső szintre, ott kormányzás és integetés. Mászás lefelé, végül a csúszda, és lehet kezdeni elölről. Az első alkalommal, miután rátaláltunk erre a játékra, Zsófi végigcsinálta ezt a kört kb. tízszer. A második alkalommal hússzor. Mi van ezen a mászókán, amiért hússzor érdemes ugyanúgy felmászni rá? A csúszdáról leérkezve minden alkalommal rohant vissza a létrához, hogy mászhasson felfelé ismét. Eleinte nehézséget okozott, hogy mikor hová kapaszkodjon, de a kihívás pontosan megfelelt a képességeinek, és egyre jobban belejött. Először még kellett fognom a kezét a csúszdán, aztán már nem. Szóval, ha látni akarod a flow-t a gyakorlatban, csak nézz meg egy gyereket, amint játszik!

Néha nagyon nehéz előre látni, mit fog egy ilyen kisgyerek igazán élvezni, de azt is, mitől fog félni. Zsófi ugyanis eddig imádott fürdeni, beugrani a mély vízbe, és az sem volt soha probléma, ha elmerült, mert szépen felúszott a felszínre, ahol már megfogtuk őt. A Balaton viszont most sekély, és Zsófi nem mert belelépni az alján a sárba… Egy balatoni nyaralásnál kínos, ha a gyermeked nem akar fürdeni… Aztán kaptunk kölcsönbe egy kis csónakot, amibe már bele mert ülni, majd az utolsó előtti napon találtunk olyan helyet a Platán strandon, ahol a vízszint 2 centivel kezdődött, oda végre be mert jönni, sőt onnan aztán meg sem állt. Végül már a mellkasig érő vízben is simán szaladgált, Noémi és közöttem két-három méteres távolságokra. Klassz volt, de a nyaralás fényét még jobban emelte volna, ha a megfejtésre nem az utolsó előtti napon jövünk rá…

Lehet viszont, hogy letiltjuk, vagy legalábbis visszafogjuk őt a Baby Looney Tunesról, ugyanis eltanulja belőle a rosszat is. A Balatonon nagyon nehéz volt őt elaltatni, néha egy egész órát kellett ott ülni vele csendben. És eközben forgolódott, ugrált, szórakozott – és Tazt utánozta. Taz ugyanis az egyik részben úgy alszik, hogy durmol, aztán felpörög. Vissza fekvésbe, ismét felpörög, és így tovább. Ha nem lettünk volna idegesek, szórakoztató lett volna látni, ahogy Zsófi nagyon ügyesen utánozta – az adott helyzetben azonban kénytelen voltam elverni kissé a fenekét emiatt. Majd miután felkelt, megbeszéltük, hogy úgy aludjon inkább, mint Dodó… Taz alvását az alábbi videóban, 0:22-nél lehet megtekinteni – vicces rész egyébként, arról szól, hogy Szilveszter alvás helyett Nagyit nyaggatja, hogy törődjön vele…

http://youtu.be/95caWOjNV2k

Balatonboglár ismét

Negyedszer nyaraltunk Noémivel Balatonbogláron, szokás szerint az augusztus 20-a körül megrendezett BB fesztivál idejéhez igazodva. Idén az volt az alapötlet, hogy Noémi szüleit is elhívtuk, így volt társaságunk is (az üdülőben más ismerős sajnos nem volt), illetve amíg ők vigyáztak Zsófira, mit tudtunk részegen tivornyázni és LMFAO-ra csapatni kettesben romantikus estéket eltölteni.

A BB Fesztivál sajnos évről évre egyre rosszabb lesz. Régen egész délutánokat töltöttünk kint, egymás után jöttek a jobbnál jobb előadók és koncertek, most viszont egy kezemen meg tudom számolni nem hogy a jó, de legalább ismerős fellépőket. A szervezők néptáncos együttesekkel töltik ki az időt, aminek biztosan megvan a maga közönsége, de egy mainstream, népszerű borfesztiválon talán mégsem alapvetően őket kellene szerepeltetni. Kifejezetten csalódást keltettek például a szegény ember rockkoncertjei: Fankadeli, P-Mobil, Oláh Ibolya – nem hiszem, hogy a strandoló családok pont őrájuk vágynak, mi biztos nem, és akiket megkérdeztünk, azok sem. Oláh Ibolyának például egyetlen saját slágere van, a többi saját számát kár volt erőltetnie, és a színpadi jelenléte is szomorú. Az Old Boys jó számokat játszana, konferálnia viszont nem tudom, az együttesnek miért egy egyszerre selypítő és pösze tagjának kell, enyhén röhejessé tette az egész műsort.

Persze egy borfesztiválon a zenétől függetlenül is lehet jókat inni, enni, sétálni és beszélgetni, régen azonban kifejezett zenei élményt is jelentett a BB Fesztivál, ez most már egyáltalán nincs így. Egy pici sörsátor volt csak, amelyiknek a sarkában LMFAO-t és napjaink más, valódi slágereit játszották, az mondjuk jó volt, bár a sok táncoló fiatal szó szerint túl nagy port vert fel…

Az egyik leghíresebb balatonboglári létesítmény a Platán-strand mellett a Platán-sor. Ez a Balaton partjával párhuzamosan halad, de a parttól néhány utcával beljebb, és egy viszonylag csendes, szép utat jelképez, aminek az egyik felén tudnak az autók, a másik felén pedig a gyalogosok haladni (a biciklisták pedig ízlés szerint). Négy nyaralás kellett, hogy rájöjjek, mi a baj vele: a fák az autóútra vetnek árnyékot, nem a gyalogosokra. Mi például idén 19 alkalommal gyalogoltuk végig a Platán-sort az üdülő és a strand között, kizárólag az autóúton, még Zsófival is, mert a nap minden alkalommal a gyalogos részre tűzött. Van ez a furcsa szokása mostanában, hogy délről süt, a platánok viszont az északi oldalát szegélyezik az útnak…

A Platán-sor Balatonbogláron, a jobb oldalán a napsütötte gyalogút

Relatíve jól vizsgáztak a magammal vitt műszaki eszközök: a Kindle-re egész könyvtárat telepítettem indulás előtt, hogy tudjak válogatni, és el is olvastam 6 nap alatt 3 könyvet, ami alatt a készüléket még csak tölteni sem kellett. A telefonon pedig prímán lehetett internetezni és híreket olvasni – a mobilnet ahhoz viszont sajnos nem volt elég, hogy a laptoppal is megosszam, és azon érdemi webszerkesztést tudjak végezni.

A németek között is vannak jó fejek és vannak parasztok – ez a német családapa például a tuningolt kombi Vectrával valószínűleg úgy érezte, hogy ha az övénél szegényebb országba érkezik, ott már nem szükséges törődni a szabályokkal. Megbűnhődött a bunkóságáért: a Penny Market balatonlellei üzletében ugyanis csak az egyik kasszánál lehet euróval fizetni. Ő sajnos a másik sorba állt, úgyhogy kiállították hátra a családjával együtt, aztán a másik sorban újrapakoltatták velük a vásárolni kívánt élelmiszereket, és csak ezután tudtak fizetni…

Az opeles a vonalon parkol, két helyet is elfoglal

A nyaralás pedig alapvetően jól sikerült: jókat ettünk, jókat ittunk, és sokat fürödtünk a Balatonban, sőt megnéztük Keszthelyen a Festetics-kastélyt és a Babamúzeumot is, mindkettőt tudom ajánlani másoknak is. Annál pedig kevés szebb, jobb és romantikusabb programot tudok elképzelni, mint hogy este, lefekvés előtt még fürdünk egyet Noémivel a kellemes hőmérsékletű vízben, a lemenő nap fényében. (Zsófi is jól érezte magát, róla majd külön posztban.)

Balaton-átúszás: 2:09

Az egyik kevésbé fontos célom volt erre az évre, hogy két órán belüli idővel ússzam át a Balatont. Az átúszás megvolt, de az idő nem, 2 óra és 9 perc kellett hozzá, mondjuk a célban ehhez is külön gratulált, aki az időt leolvasta.

Ennél jobb időt igazából a körülmények nem tettek lehetővé: kurva hideg volt a víz, és túlságosan hullámzott. Nem is értem, hogy aki 3-4 órát töltött benne, hogy nem fagyott össze, nekem így is teljesen elmerevítette az izmaimat. A hullámzás miatt pedig nem lehetett szépen, az erőt valamiféle hatékonysággal felhasználva úszni. Bár én amúgy sem úszok szépen, most végképp csak csapkodtam össze-vissza. Azért így is végig reménykedtem benne, hogy a végeredmény két órán belül lesz, de reálisan nézve erre nem sok esélyem volt.

Magát az úszást ettől függetlenül élveztem, imádok úszni a Balatonban. Korábban rajtoltam, mint három éve, és így kevesebb lassú úszót kellett kerülgetnem, viszont annál több profi vett körül. Két lánnyal legalább egy kilométeren át tartottam a tempót, érdekesség, hogy egyikük mellen úszott, ugyanazzal a sebességgel, mint én gyorson… Aztán valahol félúton kihúzódtam balra, hogy kikerüljek valakit, és gondoltam, egy füst alatt le is hagyom őket, valójában viszont ők hagytak le engem, ahányszor kinéztem a vízből, mindig egyre távolabb kerültek tőlem…

Volt egy-két döbbenetesen nagy termetű és nálam sokkal gyorsabb úszó. Egyszer konkrétan azt hittem, Herkules istenség úszik előttem a vízben, olyan iszonyatos nagy háta és keze volt valakinek, ott a vízben optikai csalódásra tippeltem az úszószemüveggel kapcsolatban. Aztán kiderült, hogy olimpiai bajnok vízilabdások is voltak a mezőnyben, ez mindent megmagyaráz, és tulajdonképpen állati klassz, hogy olimpiai bajnok vízilabdások úsznak el melletted a Balaton közepén. Az ő ellenpontjuk egy kislány volt, vasággyal lehetett 40 kiló, akit egy adott levegővételnél láttam meg magam mögött. A kislány a következő levegővételnél már mellettem volt, a harmadiknál pedig már előttem, hihetetlen sebességgel úszott ő is, biztosan valami bajnok lehetett, mert három kilométer után ilyen sebességet kispályás úszó nem tud produkálni.

A szervezésnek két hibáját láttam, az első az előzetes információk hiánya. A szervezőknek ez a 29. alkalom volt, nekik már természetes, hogy hol lehet nevezni stb., de aki most először megy, vagy mondjuk most éppen Boglárról hajózna át, hogy visszafelé már ússzon, annak le lehetne írni a dolog menetét három bővített mondatban. A másik, hogy a célban abszolút nem kezelik úgy az embert, mint aki komoly sportteljesítményt hajtott végre. OK, nem mindenki úszik időre és fárad el annyira, mint én, de pl. a célterületen nincs egy pad vagy polifoam, ahová le lehetne ülni vagy feküdni, a kajáért kilométeres sor áll, a pólóért megint máshová kell menni, bár ott legalább nincs sor, a saját cuccaidért pedig a mező másik végére. Nekem mindegy, mert a pólót gyorsan átvettem, a többivel pedig a család már várt a kerítésen kívül, de pl. ha egyedül mennék, akkor fáradtan szédeleghetnék körbe-körbe a kaja, a víz, a póló és a csomagosok között szemüveg, iratok, telefon és pénz nélkül. A szponzori péksüteményt például bele lehetne tenni a mindenkinek járó zacskóba a póló mellé, a víz ne 0,5 literes legyen, mert az nagyon kevés 2-3 óra úszás után, a csomagos sátrakat pedig látóhatáron belül lehetne elhelyezni.

Siófoki nyaralás

Noémi talált egy nagyon kedvezőnek tűnő nyaralási ajánlatot a balcsi.hu-n. A honlapon olvasható hirdetés ellátást nem tartalmaz, pedig érdemes lenne a félpanziós ajánlatot reklámozniuk, hiszen fejenként 26 ezer forintért öt éjszakára jár vízparti szálloda saját, elzárt partszakasszal Siófok központjában, reggeli és vacsora, a szobában fürdőszoba, WC, tévé, ez egy nagyon kedvező lehetőség. Egy árban van az MVGYOSZ boglári üdülőjével, a két évvel ezelőtti tunéziai nyaralásunk pedig pont kétszer ennyibe került.

Az utazás rosszul indult, alig fértünk fel a vonatra, mert már a folyosón is sokan álltak. Népszerű járat a nagykanizsai gyors, gondoltam, de csak egy BME-s gólyatábor volt. Szerintem bunkóság ötszáz gólyát menetrend szerinti vonattal utaztatni, és azt is bunkóságnak tartom, ha valaki a vonaton sört vagy rumot iszik és hangoskodik. De végül is lett helyünk és rendben leértünk a szállodába, és a kamaszok viselkedési szokásait is volt még alkalmunk tanulmányozni.

Német kamaszok

A szálloda tele volt német tizenévesekkel, akik nappal kifogástalanul viselkedtek, bár a képességeiket jelezte, hogy egyik délután körbeültek egy asztalt kártyázni, amihez az asztalt a széles parti sávon belül pont az út kellős közepén tudták elhelyezni.

Német kamaszok kártyáznak az út közepén

De éjszaka derült csak ki igazán, hogy abban a korban jártak, amikor hangoskodni, berúgni, feltűnősködni és éjszaka nem álmosnak lenni menő dolog, ami egyáltalán nem érdekelne, ha az éjszakai nagyfiúskodást nem a szemközti erkélyén intézték volna, ahonnan minden áthallatszott hozzánk. Az utazási irodában egyébként jelezték, hogy a szálloda központi helyen van és éjszaka is zajos, de azt nem gondoltam volna, hogy nem a környék, hanem a lakók hangoskodása miatt nem fogunk tudni aludni. Mert az idióta német kamaszok hajnali fél négyig kiabáltak, ittak, hangoskodtak, úgyhogy be kellett zárni az erkélyajtót, amitől viszont levegő nem volt, napokig nem tudtuk rendesen kipihenni magunkat.

Ellátás, potyázás

Reggelit a szállodában kaptunk, svédasztalos volt és minden igényt kielégítő, a kedvencem a mindig friss szezámmagos zsemle volt. Ebédet nem kaptunk, de amíg Tunéziában a szúrós szemű arab pincérek előtt a morzsát sem mertük kivinni az ebédlőből, itt simán felpakoltunk zsemléből, lekvárból. Vacsorát a közeli Lucullus-kertben szolgáltak fel, klassz volt minden este éttermi vacsorát kapni. Igaz, választani nem lehetett, csak kihoztak valamit, ami vagy ízlett, vagy nem, de egy kivétellel mindig ízlett (Noéminek a vadas hús nem jött be).

A szobánkban összesen négy ágy volt, két összetolt heverő mellett egy emeletes ágy is, nyilván a gyerekes családok kedvéért. Továbbá sem a recepción, sem a reggelinél nincs igazán ellenőrzés, szóval, ha teszem azt, Gergőék lejöttek volna bulizni egyet, fürdeni, énekelni a karaoke-bárban, táncolni a Beach House-on satöbbi, mondom, ha ott lettek volna, simán alhattak volna az emeletes ágyon, sőt reggel még reggelit is kaptak volna, egy fillér befizetése nélkül…

A nyertes: Mercedes SL500

Mercedes SL a parkolóban

A klassz külföldi és magyar kocsikat látva mindjárt a nyaralás elején kihirdettem a legszebb autó címéért folyó versenyt, én voltam a zsűri. A mezőny végül elmaradt a várakozástól, a Mercedes – Jaguar – BMW – Audi vonalnál különlegesebb autó nem volt, a nyertes így egy fekete Mercedes SL500 lett.

Bungee jumping

Siofoki naplemente daruval

A szomszédos szálloda partjára telepítették ezt a darut, hogy bungee jumpingolni lehessen róla. Elég kihaltnak tűnt, öt nap alatt egyszer láttuk, hogy leugrottak róla, igaz, akkor egyszerre két lány is, vérfagyasztó sikítás kíséretében. Kíváncsi lennék, a daru nagyobb hasznot hozott-e így, mint ha egy építkezésen építkeznek vele.

Balaton-átúszás

Miután ez az átúszás a hagyományos, ráadásul huszonöt éve megrendezik, tökéletesre csiszolt rendezést vártam. Az északi parton, Révfülöpön ez így is volt, negyed tízre ért le velünk a vonat, és fél tízre vízben lehettünk volna, ha sietünk.

Az úszás

Az első kilométeren kénytelen voltam rájönni, hogy a csepeli strand úszómedencéje és a Balaton közepe mégsem ugyanaz: nincsenek csajozó kamaszok a sáv közepén, viszont a víz nagyon hullámzik, főleg amikor az átkelőhajók közvetlenül az úszók sávja mellett haladnak el oda-vissza. A második kilométeren pedig, miután kitöröltem az úszószemüveg belsejét kézzel, láttam, ami nagyban emelte a hangulatomat.

A csepeli strandhoz képest az is eltérés, hogy nem volt mihez képest beosztani az erőt, a két hossz gyors, egy hossz mell módszer itt nem volt járható. Úgyhogy mindig kinéztem magamnak egy úszót jó ötven méterrel magam előtt, gyorson úsztam, amíg utolértem, aztán pihi a következő szimpatikus úszó megpillantásáig. Két óra hat perc a vége, gondolom egész jó idő.

Szervezés a déli oldalon

A déli parton derült ki, hogy a konkurensek bizony odafigyelnek már olyan részletekre is, amelyek ezeknek a szervezőknek nem voltak fontosak. A célt például csak a többiek nyomában közelíthettem meg, mert szemüveg, mármint a dioptriás nélkül gőzöm sem volt, a part melyik részén kellene kikötni. Ez egy fekete pont, piros pont viszont, hogy a tényleges célban egyből bemondták az időeredményem.

A cél mögötti lezárt terepen lehetett átvenni a pólókat, mármint a tavalyi, végül elmaradt átúszásra készült pólókat, amelyekre ráragasztottak egy-egy “2006” matricát. Az a kisebbik baj, ha egy adott összegért egy szolgáltatás, például idei póló nincs, de ha még hülyének is néznek mellé… Nem azt kérem, hogy dobjanak a szemétbe nyolcezer pólót, hanem hogy magyarázzák meg, miért adnak tavalyit, és kérjenek elnézést, csökkentsék a nevezési díjat, vagy gyakoroljanak bármilyen gesztust. Egyébként az XXL-es kifejezetten kicsi rám, ahogy azt sem értem, a fehér alapszínű pólókat tulajdonképpen kinek szánják. Van, akinek nem tökéletes az alakja, és ez jól áll? (Újabb fekete pont.)

Szintén a lezárt részen kaptunk kólát, baromi jó ötlet öt kilométer úszás után szénsavas üdítőket kínálni, de ha minden igaz, volt rostos is, csak én nem vettem észre. Valami kaja is jól esett volna, fórumozóktól látom, hogy másnak is, de csak szemét Fornetti volt két bódéból, mindkettő előtt legalább száz méteres sor állt a tűző napon. (Fekete pont.)

Az északról átküldött csomagokat nem a lezárt részen, hanem azon messze túl, a mezőn lehetett átvenni. Ott sajnos kiderült, hogy a csomagokat nem sorban küldték át, és még rákérdezni sem tudtak, hogy melyik merre jár. Félóránként jöttek-mentek a hajók, ennek ellenére azt javasolták, néhány perc múlva érdeklődjek újra, szóval bocsánatkérés helyett itt is hülyére akartak venni, össze is balhéztam velük.

A csomagkezelés hiányosságait mások is megszenvedték, legalább ötvenen üldögéltek a sátrak körül a cuccukat várva. Nem panaszkodom, engem a célban várt Noémi és a szüleim, kaja, pia, napernyő és gyékény, de akit nem várt senki, az átúszta a Balatont, kivárta a sort Fornettiért, és még mindig ott állt telefon, pénz, szemüveg, papucs és igazolványok nélkül, és várhatott két órát úgy, hogy még az elkerített részre sem mehetett vissza enni és inni. (Bazi nagy fekete pont.)

Egyéb hibák

Engem ezek sem érintettek, de oda kellett volna figyelni az átkelő hajóra való kulturált feljutásra (hosszú sorban állás a tűző napon), a túl hangosan próbáló zenekarra, illetve az M7-esen levő dugóra is, utóbbira persze nem az átúszás szervezőinek, hanem a rendőröknek. Persze nem akarok naiv lenni: a Népszabadság is megírta, hogy egyáltalán nincs forgalmi ellenőrzés Magyarországon, miért pont az M7-esen levő dugóra figyelnének oda. Állítólag nagy razzia volt a hétvégén, hát mi autóztunk vagy ötszáz kilométert vidéken és Budapesten is, de az egyetlen rendőr Csepelen jött szembe, az is szabálytalanul. Életkorukat tekintve suhancok vezették, száguldoztak megkülönböztető jelzés nélkül, és miután átvágtak előttem a keresztutcán, csikorgó kerekekkel vették be a következő kanyart.

Az eredmény:

Az előzetes célkitűzésem az volt, hogy két óra alatt ússzam le és legyek az első ezer helyezett között. Az idő 2:06 lett, amivel 1069. lettem – a nagyságrend legalább bejött…

Megúsztam!

A Balatonfüred-Tihany öbölátúszáson az úszás volt a legkevésbé fárasztó. Eleve nem úsztam, inkább csak lubickoltam, mivel némi hezitálás után mégsem hagytam egyedül Takács Petit az öböl közepén, az általa diktált tempó viszont igazán nem volt megerőltető. Az időjárás persze betett: a tegnapi és a mai idő miatt kurva hideg volt a víz, végig attól féltem, be ne görcsöljön a lábam vagy a kezem, és teljesen átfagytam már az elején.

Dicsérni szeretném még a szervezést, kifogástalan volt, látszik, hogy rutinosan csinálják. Mondjuk rögtön a célba érkezés után a Sportpiac című sajtóterméket talán tudtam volna nélkülözni, a póló viszont annyira jól áll, amennyire egy fehér alapú póló csak jó lehet rám.

A vízben is voltak jó arcok, például egész csomóan résztávoztak, azaz hol gyorsan, hol lassabban úsztak. Ez egy nagyon értelmes dolog egyébként, de volt, aki a pihenéshez mindig belekapaszkodott az aktuális vitorlás kötelébe…. Egy kopasz úr is váltogatta a tempót, kifogástalanul úszott gyorson, a mellúszásnál viszont akkorákat fejelt a vízbe, hogy komolyan aggódni kezdtem érte. Mi, huszonhét éves veteránok eleinte egy energikus hatvanas hölggyel versenyeztünk, mármint ő simán lehagyott minket, de aztán lassanként behoztuk, majd lehagytuk. Szóval az úszás önmagában egy klassz élmény volt.

Az eredményt példás gyorsasággal közölték. Hét másodperccel győztem le Takács Petit, aki egyébként 1977-es, csak rondán írtam le az adatait a jelentkezési lapra. Ezúton is elnézést.

Amit utáltam, az a vonatozás. Állítólag a Balaton és környéke egy turisztikai szempontból kiemelt területe az országnak, Balatonfüred pedig egy különösen menő üdülőhely. Miért a legócskább, legmocskosabb másodosztályú személyvonatokkal lehet csak lejutni ide és vissza is? Miért nincs egy balatonfüredi vonaton első osztály? Miért nincs óránként Intercity? Ma összesen nyolc órát töltöttem utazással, ebből hatot a műbőr üléseken, ez jóval keményebb volt, mind a két óra úszkálás.

Nyaralás Balatonbogláron

Balatonbogláron nyaraltunk egy hétig Noémivel, az MVGYOSZ üdülőjében. Vettem egy 30 forintos füzetet, abba róttam fel a bölcsességeimet a nyaralás alatt, tollal, aztán most, hogy itthon vagyok, felvasvillázom az egészet a fotókkal együtt. Nem küzdök azzal, hogy a bejegyzések dátumozása a szokásos legyen, már csak azért sem, mert a nyaralás sztoriját így egyben talán könnyebb lesz olvasni.

Az üdülő két épületből áll, a bejárathoz közelebb van az ebédlő, benne négy szobával, a másik a lakóépület húsz szobával. Kicsit kevés a hely a szobákban, közös a WC és a zuhanyzó, viszont a szobák feléhez, köztük a miénkhez is van egy kis terasz pluszban. A napok ritmusát az étkezések határozzák meg, amelyek pontosan 8, 12 és 18 órakor vannak. Reggelire két zsemle és felvágott, ebédre és és vacsorára pedig főtt kaja szokott lenni, amelyet egy közeli szállodából hoznak és fel is szolgálnak fel nekünk.

A társaság a megyei szervezetek és a központ beutaltjaiból áll. Az átlagéletkor – a tagságnak megfelelően – magas, negyvenen innen csak kb. tízen voltunk az ötven beutaltból, továbbá nem sokkal, de több a nő.

július 15., csütörtök, tulajdonképpen ezt írtam először

Végtelenül romantikus helyzetben írom ezt a bejegyzést, a boglári üdülő stégjén egy padon ülve, körülöttem a Balaton, felettem a kék ég.

A stégen levő padon fekve nézem a Balatont

A tónak azt a specialitását, hogy fürdeni lehet benne, még nem sikerült kihasználni a borús idő miatt, de mindenki azt mondja, hogy holnaptól szép idő lesz. Addig is felfedeztük magunknak Boglárt, küldtünk képeslapokat, vettünk világdíjas ásványvizet és az üdülő tandembiciklijével felmentünk a kilátóba.

Az Aquarénában úgy leégtem, hogy az egész felsőtestemen felhólyagosodott a bőr, remélem, hogy ez nem a lassú kínhalál nyitánya. Viszket, mint az állat.

Az üdülő jó, kényelmesek az ágyak és jó a kaja, van csocsó, ping-pong és a társalgóban tévé, szinte ugyanolyan minden, mintha tíz év kihagyással Zamárdiba tértünk volna vissza az Orion-üdülőbe.

Olvasgatom az üdülő vendégkönyvét, dicsérik a személyzet odaadását (jogosan), az időjárást, a fürdési lehetőséget (az üdülő közvetlenül vízparti). További idézetek tíz év évre visszamenően:

“Itt voltunk! Jó volt, de mégsem a legjobb. Nincs jó pasi az üdülőben :-(((”
“A kaja tök jó, csak egy baj volt: túl sok a krumpli.”
“Már elnézést, de mindennap burgonya volt (…)”
“Sokat sétáltunk a barátnőmmel a Platán strandon. Fiúkkal is találkoztunk. Sok fiúval. A kaja tűrhető volt, csak sok volt a krumpli.”

július 16., péntek, az első élmények

A kaja olyan, mint egy iskolás táborban, egy kolomppal szólítják a vájúhoz a népet és piros pöttyös bögrébe kapjuk a teát.

Tegnap csocsóztunk egyet Noémivel. Fölényben voltam, ezért bevontunk egy harmadik játékost a kószáló üdülők közül Noémi mellé. Sikerült valami csocsóbajnokot kifogni: az úr párosban és egyedül is alázott minket.

Vettem egy 150 forintos zsebpeca-felszerelést és az este ki is ültünk a stégre tesztelni. Fél óra alatt négy hal akadt a horogra, majd kiemelés közben onnan le. Úgyhogy igénybe vettem egy profi kolléga legkisebb botját is, azon két számmal nagyobb horog volt, öt halat fogtam vele egy óra alatt. Mondjuk nem nagy dolog, már nappal is látszott, hogy tele van a víz halakkal, egy merítőhálóval sokkal többet foghattunk volna.

július 17., szombat, a TV2 megutáltatta magát

A TV2 balatonboglári roadshowját Dzsánni, a csatorna műsorvezetője harangozta be egy úszó, hangfalakkal felszerelt színpadról. Kurva hangos volt, és szombaton délután egy órakor nem Barry White-nak és ennek a faszkalapnak a hangjára vágytam volna, amivel nem is voltam egyedül. Egy csaj odament kifejteni a véleményét, onnantól diszkózene volt, sokkal halkabban, Dzsánni viszont nem adta fel, reklámozta az esti koncertet.

A koncert ugyanezen az úszó színpadon volt a közeli, közismert Platán strandon. Ismert, hogy a színpadokat általában magasra építik abból a praktikus célból, hogy sokan láthassák a rajta fellépőket. Ehhez képest a vízen úszó lapos színdpad kontra parton álló nézők felállás elég röhejes volt, a második sorból már nem nagyon lehetett látni semmit. Az emberek további le- és hülyének nézésének csúcsa szintén Dzsánni produkciója volt, aki negyven perces késés után ezt mondta: Sokan vagyunk! Jól érezzük magunkat! Kicsit várnotok kellett, de nem baj! (Neked pedig a jó édes anyád!)

Gáspár “Megasztár” Laci fellépése ehhez képest csak szimplán szar volt, nem értem, hogy ha nem tud angolul, miért külföldi dalokat énekel. A Unitedről pedig sokadszorra is kiderült, hogy a zenéjük élőben lényegesen rosszabb, mint CD-ről, úgyhogy leléptünk.

A két szimpatikus TV2-esemény között L. Petiéknél voltunk, ő közvetlen kollégám, egymás mellett ülünk a Szöviben. A hétvégére kivettek egy házat Bogláron és ott vendégül láttak minket, kaptunk egy hamisítatlan, V. Kriszti-féle vacsorát és borral, kólával is jól voltunk tartva.

július 18., vasárnap

Az eddigi legnyugisabb napunk volt. Felváltva olvasom Lőrincz L. Lászlótól A kicsik nyomábant és fejtem a Plusz egy vicceket, fürdünk, napozunk, illetve utóbbit én csak módjával, mert még mindig meg vagyok égve, továbbá hámlik a bőröm, a felsőtestemen szinte teljesen átvedlettem.

A Balaton partján ülök

július 19., hétfő

Fürdés, olvasás, rejtvényfejtés, este pedig búcsúest. A vendégek között voltak jelentkezők fellépésre, Luxi zongorázott, három hölgy (külön-külön) énekelt és volt három versmondónk is. Utóbbiak elég gyérek voltak, Luxi viszont a közismert vendéglátós tapasztalatával nagyon jól nyomta, egy élmény volt játszani látni. Az estét szalonnasütés és közös dalolás zárta.

A végére a társaságról

A társaság vegyes, vannak fiatalok és öregek, egyedülállók és családosak. Sajnos mire kialakulna egy klassz közösség, haza kell menni, az egy hetünk ismerkedni és igazából pihenni is kevés volt. Amúgy két hetes turnusok vannak, de vannak, akik csak egy hétre jönnek, mint mi is – nem ismertem a helyet és féltem előre bevállalni két hetet.

Szóval a társaság. Amikor az étkezések idejére Luxiékhoz ültettek minket, a Vaklista nyomán azt hittem, a fejemre olvassa majd a Vakok Szövetségének összes bűnét tíz évre visszamenőleg, ehhez képest a vendéglátós tapasztalatai nyomán egy klassz társasági fazont kaptunk jó sztorikkal. A csocsóbajnok Feri a tinilányok kedvencévé vált, lévén kamasz fiúk nem voltak az üdülőben (ld. még a vendégkönyv-bejegyzést: a jelek szerint itt semmi nem változott az elmúlt tíz évben, például nem hittem el, de tényleg minden nap volt krumpli). Némethékkel a horgászat és a nagy dumás tinilányuk révén duplán is megismerkedtünk, egy végtelenül szimpatikus család. Rátóti Andival végül elmaradt a vakping-pong meccs, játszottam viszont Berci bácsival, és először 20-17-re nyertem. Másodszorra csukott szemmel játszottam az egyenlő esélyek kedvéért, úgy viszont 20-5-re ő vert el engem.