Larry Manetti: Aloha, Magnum

Larry Manetti: Aloha, MagnumIlyet kellett volna írnia Bud Spencernek is. Mert amíg Bud Spencer könyve csapnivaló volt, ez csodás: gyakorlatilag semmi más, mint történetek, történetek és még egy csomó történet, a Ricket játszó Larry Manetti történetei a Magnum tévésorozat kapcsán. Az elején a könyv még gyanús volt, amikor Manetti a gyerek- és fiatalkoráról írt, de azért az is viszonylag változatos. Aztán találkozunk Elvis Presley-vel, és onnantól felhőtlenül szórakoztató az egész, kitűnő sztorik jönnek egymás után. Elvis például egy koncertje után volt egy társaságban Manettivel, és elkérte Larrytől a jópofa új óráját, ráadásul felkínálta cserébe a drága gyűrűjét. Ez a marha meg nem adta oda neki, pedig Elvis többször is kérte! Másnap aztán Elvis külön felhívatta a testőrével a közös haverjukat, hogy micsoda seggfej ez a pasas – tényleg, de a jelek szerint Elvis se lehetett kicsi.

A könyvben azért alapvetően a Magnum tévésorozatról van szó, amit Hawaii-on forgattak. A nyolc évad alatt állítólag 200 millió dollár plusz költség volt a stúdiónak Los Angeles helyett Honoluluban dolgoztatni a stábot, de azért nyilván megérte így is. Hawaii-nak mindenképpen, állítólag drasztikusan visszaesett a turizmus, miután befejezték a Magnum vetítését az amerikai tévékben. Hasonlóan felvitte a sorozat a Ferrari cég forgalmát is, Manetti maga is meglepően sok fazont látott akkoriban az utcán, aki nyitott Ferrarit vezetett, bajusszal az orra alatt…

A könyvben sokféle érdekes háttérinformáció van, ami a hozzám hasonló rajongókat érdekelheti. Például a két őrkutya valójában nem két kutya volt, hanem összesen nyolc, ezt mondjuk tudtam, de hogy Zeusz és Apolló szerepében néha két szukát láttunk… Sőt, néha egy epizódon belül is volt két szuka és egy kan, az egyik az emberekkel tudott jól együtt játszani, a másik jól tudott támadni, a harmadik mindkettőt, hát cserélgették őket. A sorozatban a kutyák vad, barátságtalan őrkutyákat játszottak, így a hitelesség kedvéért civilben sem nagyon bratyiztak velük, csak Hillerman és Selleck (Higgins és Magnum) töltött több időt velük – a többiek, az élen Manettivel meg fostak, ha csak a közelükbe mentek…

A színészekről is van szó a könyvben, de sajnos elsősorban csak Tom Selleckről, pedig nekem hozzá képest is inkább John Hillerman, azaz Higgins volt a kedvenc szereplőm. Hillerman állítólag civilben is pont olyan, mint a sorozatban, belassult öregúr, aki szereti a luxust, és simán eltölt egy-egy délutánt egy üveg pezsgővel és kaviárral a tengerparton üldögélve. Érdekes, hogy Texasban született, és a texasi akcentusát drága angol iskolákban küzdötte le – a sorozatban pedig született angol, akinek pont van egy texasi féltestvére… Roger E. Mosley is hasonlít TC-re, mert kosarazik, becsületes és szereti a gyerekeket, sőt helikoptert is megtanult vezetni, csak a producer tényleg felszállni a levegőbe már sohasem engedte… Tom Selleck pedig egy szent ember, aki rengeteget dolgozik, de minden rajongóra időt szán, a stábbal is kedves és nagylelkű, és egyáltalán, a könyvben kizárólag felsőfokon kerül szóba a neve, és hát elég sokat szóba kerül.

Képernyőképek a sorozat főcíméből a színészekkel

Larry Manetti lehetett végül a főszereplők között a rosszaság, akivel mindig van valami probléma. A könyv alapján úgy tűnik, az életét alapvetően éttermekben dőzsölve tölti, ahol mindenféle haverja akad, akikkel mindenféle kalandba bocsátkozik. Egyszer Tom Selleckkel és még két rajongó lánnyal vacsoráztak, Selleck azonban egy idő után unatkozni kezdett. Larry elővette hát a frissen vásárolt pisztolyát és kétszer a plafonba lőtt – onnantól már nem volt unalmas az este. A közönség az asztalok alá bújt, a tulajdonos viszont nem vette a szívére a lövöldözést, kirakott néhány korsót a bárpultra és közösen céllövészetet rendeztek. Aztán volt, hogy Larry meztelenül fürdőzött a saját hotelje medencéjében egy társasággal, csak kizárták magukat a hotelből. Larry visszamászott, hogy aztán egy szál semmiben szaladjon keresztül a szállodán a kulcsért, vicces látvány lehetett.

Máskor egy country-énekes barátja adott neki egy jegyet az esti koncertjére, amit örömmel megköszönt. Elmenni azonban esze ágában sem volt, utálja a country-zenét, a jegyet kicsit később kihajította az autója ablakán. Eljött az este, és a koncert egy pontján aztán az énekes bejelentette az est vendég sztárját, a Magnum, PI sorozatban szereplő Larry Manettit! A világosító ki volt tanítva és a megfelelő székhez irányította a reflektort, ahol egy megszeppent néger üldögélt, aki nem értette az egészet – ő találta meg a jegyet az utcán…

Aztán volt az az epizód, amikor Angliában, egy kastélyban nyomoz Magnum egy gyilkos után, és persze a társai ott is a segítségére vannak. Manetti nem a kastélyban lakott, ahol mindenki más és ahol a forgatás is zajlott, hanem egy haverjával egy hotelbe költöztek be. Azonban egyik este részegen kidobott egy pár cipőt az ablakon, és sajnos pont a portás fejét találta el, ezért onnan kidobták őket. A következő hotelben a haverja elment egy lánnyal, és amikor visszajött, szintén részegség miatt egy másik szobába ment be. Mivel nem találta a holmiját, bejelentette a rendőrségen, hogy kirabolták. A rendőrök ki is jöttek, majd kisvártatva megjött a szoba valódi vendége is… úgyhogy onnan is kidobták őket. Végül is Manetti beköltözött hát a kastélyba, a többiekhez. Rögtön másnap ott is berúgott, de amikor a társai be akarták adni neki, hogy a kastélyban szellemek vannak, azért nem vette be a hülye szöveget. Bezzeg amikor benyitott a szobába és szembejött vele egy szellem! És aztán még egy a fürdőszobában!

Szóval jó sztorik vannak a könyvben, szerencsés, hogy nem pl. Hillerman vagy a sorozat bármely más tagja írt könyvet a sorozatról, az nyilván kevésbé lett volna szórakoztató. Persze maga a tévésorozat is téma, hogy vicces, hogy izgalmas, látványos, nem beszélve a magas és szép férfiról… és persze a szexi, alacsony férfiakról…

(Én a Kindle-n olvastam, de papíron is meg lehet rendelni Larry Manetti honlapjáról.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük