Csütörtökön ünnepélyes keretek között, a vizsgáztatók és a társak szolid tapsa mellett (ami persze mindenkinek járt) OKJ-s újságíró végzettséget szereztem. Az elmúlt tanévben bővült, rendszereződött a korábban meglevő újságírói tudásom, jobban megismertem Csepelt és a hasonló nevű újságot, megjelent benne öt cikkem, a tanfolyamon volt néhány jó előadás, kedves társaságba kerültem, és persze, ha még nem mondtam volna (elégszer), megjelent a mestermunkám a Népszabadságban.
Nem mondhatnám, hogy a cél elérése, a végzettség megszerzése túlságosan megerőltető volt, most arra a kérdésre keresem a választ, hogy másnak is érdemes-e ezt a tanfolyamot választania. Először is, ha valaki újságíró akar lenni, vásárolja meg a Bernáth László által írt Bevezetés az újságírásba, illetve az általa szerkesztett Bevezetés a műfajismeretbe című könyveket, majd fáradjon be egy szerkesztőségbe és próbálkozzon – ehhez felesleges tanfolyamra járni.
Aki valamilyen okból, például mint én, a papír megszerzése miatt ezt tanfolyami keretek között kívánja megtenni, annak tulajdonképpen ezt a MESE-tanfolyamot is ajánlani lehet, bár van néhány tényező, ami ellene szól. Először is nincs mögötte intézmény, csak a MESE egy-két ügyintézője, illetve Bajnai Zsolt, a tanfolyam arca és vezetője – ha a presztízs számít, nyilván érdemesebb a MÚOSZ vagy a Népszabadság iskoláját választani, más kérdés, hogy mindkét helyen lehetetlen időbeosztást alkalmaznak.
A MESE-tanfolyamon távoktatás van, ami azt jelenti, hogy havonta egyszer, szombatonként van három darab másfél órás előadás, a hónap közben pedig online teszteket kell kitölteni, illetve házi feladatot kell írni. Az online teszt történelmi kérdésekről szól és elsősorban a Múlt-kor portál keresőjét kell tudni ügyesen használni, merthogy a kérdések is a portál adatbázisából származnak. Házi feladatként különböző műfajú újságcikkeket kell írni, ezeket a két opponens egyike értékeli, érdemben, és a tanfolyamon ezeket meg is beszéljük.
Az OKJ-s végzettséghez kell még egy minimum nyolc hetes gyakorlat valamilyen újságnál, szakdolgozat és mestermunka, ezek a követelmények nyilván máshol is adottak, és a szükséges információkat Bajnai Zsolt rendben átadja. És van még az OKJ-s vizsga, ahol hét témakörből, összesen hetvenvalahány tételből kell szóban felelni.
Előadások
A tényleges képzés előadások formájában zajlik. Az előadásokat különböző rendű, rangú és minőségű szakemberek tartják, akiket a MESE szervezői az adott témára össze tudnak gereblyézni. Közös nevezőjük volt az elmúlt tanévben, hogy szinte egyikük sem tudta, hogy éppen hol, kinek és milyen célból tart előadást. Pedig könnyű lett volna elmondani nekik: az adott témában releváns OKJ-s tételek anyagát kellett volna elmondaniuk. A tényleges előadásoknak azonban csak véletlenszerűen volt ehhez némi közük. Az újságírói műfajok esetében igen, Romhányi Tamás például jó választás volt a riport műfaj bemutatására, F. Tóth Benedek is a hírek esetében, ahogy Cserhalmi Imre is az általános műfajismeretből. A tanári gárdának nehezen nevezhető társaságnak azonban voltak döbbenetes mélypontjai is.
Buzinkay Géza például a sajtótörténetnek kétségtelenül kiváló szakértője, az előadása azonban unalmas és fárasztó, és az OKJ-s tételekhez sem volt az égvilágon semmi köze. Közölte, hogy nem adja elő azt, ami a könyvében úgyis benne van és ami egyébként lefedi a tételeket – ha viszont másról beszél, mi értelme van a jelenlétének? Dr. Halák László elvileg a sajtójogról adott volna elő, a MÚOSZ etikai bizottságának elnöke első blikkre akár megfelelő választás is lehetne erre a célra. Azonban a hajlott korú kolléga a sajtójog helyett Kádár-kori sztorikat adott elő büszkén saját magára, majd az előadás végén a MÚOSZ-tagságot népszerűsítette – nagyon nehezen álltam meg, hogy el ne küldjem a picsába. Neltz János elvileg az interjú témában adott volna elő, ehelyett jópofának gondolt interjúkat olvasott fel, amíg le nem állítottuk. Ezután vitát folytattunk vele a Petőfi rádió átalakításáról, ami érdekes volt, csak az interjú műfajhoz nem volt semmi köze.
A filozófus, a szociológus és a tipográfus előadó is azzal nyitott, hogy ez a téma hosszabb tárgyalást igényelne, aztán több-kevesebb sikerrel próbálkoztak előadásokkal, nekik tényleg csak az OKJ-s tétel címét kellett volna megmutatni, hogy akkor erről egy keveset legyenek szívesek, alapszinten, ami másfél órába belefér, az OKJ-s vizsga sem lesz hosszabb. Ugyanez vonatkozott a szintén nem fiatal Szalay Zoltán fotósra is: az OKJ-s tétel a fotókra vonatkozó minőségi követelményekről és a képaláírásokról kérdez, ő azonban a sajtófotók történetéről adott elő. Magyari Péter, az Index belpolitikai rovatvezetője az internetes újságírásról beszélt, jól, más kérdés, hogy az államilag elismert végzettség megszerzéséhez jelenleg nem szükséges ismereteket szerezni ebben a témában.
Nagyjából ez zajlott tehát képzés címén, más kérdés persze, hogy a tételsor teljes egészében kidolgozva is előkerült valahonnan év közben, két különböző verzióban is, volt tehát miből tanulni. És aki az OKJ-s vizsgáig eljutott (gyakorlat teljesítve, szakdoli és mestermunka leadva, adott óraszámban a képzésen megjelent), az már a szóbeli vizsgán is átment, állítólag évek óta csak egyvalakivel fordult elő, hogy ott meghúzták – ilyen értelemben tehát a tanfolyam elvégzése elegendő a bizonyítvány megszerzéséhez.
A nyolcadik kiadását érte meg az újságírói műfajokról szóló, Bernáth László által szerkesztett könyv. Szerettem volna egy saját példányt is a polcra, úgyhogy itt volt az alkalom, megvásároltam, és elsőként az újonnan bekerült internetes fejezetet olvastam ki belőle. Elek János írt vagy harminc oldalt az internetes újságírásról, bár ne tette volna.
A kötet célja tanácsot adni az interjú-adáshoz, de nem profik, hanem átlagemberek számára. Ez az alapállás annyira rossz, hogy néha már kínos volt a rengeteg okoskodás, hiszen az átlagember csak a legritkább esetben szokott nyilatkozni. Ha mégis, nincs ideje a könyv végigolvasásával felkészülni rá, vagy ha ideje lenne is, a könyv árát akkor sem éri meg, hogy a pár perces interjú annyival jobban sikerüljön. És innentől kezdve az egész könyv öncélú, Bernáth László üres széksorok előtt osztja ki az észt, például arról, hogyan kellene egy parasztembernek beszélnie, ha netán mikrofont tolnak az orra alá.