Webarangoló (Tétékás Nyúz)

A mai alkalommal a parapszichológia témáját járjuk körbe kívülről, Hessdalen honlapja ugyanis még nem, a Búra pedig már nem tartozik ebbe a körbe, és hogy melyik miért nem, és mi igen, az pedig kiderül az én cikkemből.

www.hessdalen.org

Hessdalen az Norvégiának, ami Herbolya nekünk – egy hely, amelyet keresgélni kell a térképen, már ha van miért, mert alapesetben elég valószínűtlen, hogy hirtelenjében Herbolyán, illetve Hessdalenben akadna sürgős dolgunk. 1982 környékén azonban a helyzet megváltozott. Hessdalen lakosai megmagyarázhatatlan fényjelenségeket tapasztaltak a nem túl világos környéken. Eddig szokványos UFO-történet lehetne, televíziós magazin műsorokkal, idióta szakértőkkel és nagy példányszámban eladott, tényfeltáró kiadványokkal, azonban a norvégok kicsit lassabban izzanak rá a megmagyarázhatatlan jelenségekre, de ha igen, akkor alaposan és módszeresen.

A Hessdalen Project 1983-ban indult, és jelenleg is tart. Diákcsoportok tanulmányozzák a jelenségeket, felszerelésük folyamatosan bővül, dokumentáció hegyek maradnak utánuk, ötleteik kimeríthetetlenek. Kitalálták például, hogy lemaszkolják az egész környéket, ami annyit jelent, hogy térképet készítettek a természetes, illetve megmagyarázható fényekről, majd ezt a sémát ráhelyezték a megfigyelt területre, és az automata kamerák csak abban az esetben riasztanak, ha eltérést észlelnek. Vizsgálták a mágneses anomáliákat, földmozgásokat, mindent, ami mozog vagy világít, miközben elméletek születtek, valamint töméntelen mennyiségű fénykép, film és újságcikk.

Ennek az immár húsz éves munkának teljes dokumentációja a címben megnevezett site. Kiváló mazsolázási terep az intelligens plazmagömbök megszállottjainak és az UFO-hívőknek is, de viszonylag tudomány-közelibb drótozással is nyugodtan el lehet pepecselni a lapon az agykárosodás különösebb veszélye nélkül.

Tipikus X-akta, de tökéletesen dokumentálva.

Fiesta a Fjordokon.

Para-Kovács Imre

www.bura.hu

“Valami zajt hallok. Össze kell szednem magam! Jó, alig vérzik a csuklóm, épphogy szivárog belőle valami kis vörös ér. A nyugtatókat meg a pengéket belegyömöszölöm az övtáskámba.” – valamelyik nap a kedvenc kolléganőm azzal jött, hogy ha egyszer és mindenkorra tudni akarom, mit gondol egy bordi (Borderline személyiségzavarban szenvedő beteg), akkor nyomban olvassam el Borderlány naplóját a Búrán. Persze, minden pszichológusfajzat tudni akarja szerintem, mit gondol egy bordi, úgyhogy megnéztem én is, és akkor már beleolvasgattam a többi beteg naplójába – történetébe – visszaemlékezésébe – satöbbibe is, ami megrázó is meg regényes meg néha magamra-ismerős (hm…). Ez volt a Történeteink rovat, és akkor már nekiálltam kicsit jobban is körülnézni az oldalon.

Van először is Magazin, ahol főleg tudományos érdekességeket, híreket tudhatunk meg a laikusok nyelvén. Különböző címszavak alatt tájékoztató jellegű írásokat találhatunk különféle pszichés zavarokról – ilyenekre kell gondolni, hogy Depi-öngyilok, meg Evés és önutálat meg Magány párban-családban, nem csak tények, hanem kulturális érdekességek is, meg film- és könyvajánlók és riportok az adott témákban. Vannak Tesztek, ezekre rögtön rákattanok, és megtudom magamról, hogy mérsékelten súlyos testképzavarom van, enyhe szociális fóbiám, viszont nem utálom magam egyáltalán, s épphogycsak egy keveset szorongok – klassz!!

Egyelőre én sem érzem, hogy segítségre lenne szükségem, de ha mégis, akkor írhatok nekik levelet, vagy írhatok a Fórumba, ahol állítólag rendszeresen válaszol egy Unoka Zsolt nevű pszichiáter. Valójában a doktor inkább rendszertelenül válaszol, gondolom, csak ha nagy gáz van, akik igazán segíteni tudnak, az a többi “beteg”, és a fő erőssége a bura.hu-nak szerintem ez. Akármiféle pszichés problémád van vagy nincs, de anyukád pánikbeteg, nem tudod, hogyan szedd a gyógyszert vagy hogy mi az a pszichoterápia és az fáj-e, vagy hogy mi az az ólatin hangzású kifejezés, amit a zárójelentésed végére írtak, megkérdezheted, és azonnal megismerkedhetsz egy csomó emberrel, akiknek hasonló volt a bajuk, és tényleg segíteni akarnak egymásnak. Vagy csak nyafogni vagy chatelni (van chat is), de lényeg, hogy nem vagy egyedül a problémáddal. Szóval, a Fórumok meg a Történetek élnek, az oldal többi részét, úgy tűnik, mintha mostanában ritkábban frissítenék, de aztán kiderítettem, hogy éppen átalakulás alatt a Búra, most terveznek egy részletes részt a drogokról, és egy adatbázist a Magyarországon fellelhető összes pszichiáterről-pszichoterapeutáról, beleértve elérhetőséget, ha kell, árat, és speciális szakterületet. Remélem, a már meglévő anyagot is átrendezik, kicsit mintha nehéz lenne eligazodni az oldalon, persze, lehet, hogy a saját kognitív funkcióimmal van a baj, talán legközelebb javasolok egy Nehezen igazodom el a neten és az életben vagy hasonló jellegű topikot…

Isolde
isolde.freeblog.hu

www.mek.iif.hu/porta/szint/human/ezoterik/paragyik

A parapszichológia az emberi tapasztalással kapcsolatos szokatlan jelenségek vizsgálatával foglalkozik. Ide tartoznak a halál közeli élmények, a reinkarnáció és a pszichokinézis, igaz, a tudósok a gyakorlatban a szavak vélt másodlagos jelentései miatt gyakran semlegesebb kifejezéseket használnak, illetve hozzáteszik az “állítólagos” vagy “vélt” jelzőket is, hátha az észlelt jelenségek hátterében normális pszichológiai vagy tévesen értelmezett fizikai okok állnak.

A MEK még létező első verzióján talált gyakran ismételt kérdésekre tudósok által adott válaszok minden, a parapszichológiával kapcsolatos alapvető ismeretet tartalmaznak. Közvetlenül is kiemelik, hogy a parapszichológia nem azonos minden paranormális vagy bizarr dolog vizsgálatával, ide tartozik viszont az elmék közötti közvetlen kommunikáció (telepátia), a kísértetjárás, vagy az általam csak jóslásként ismert prekogníció, azaz információszerzés jövőbeni eseményekről. Ez tehát az X-Akták és az orvosi esetek utáni valódi parapszichológia, tessék választani!

Szatmári Péter
Nyúz, 2004. március 17.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük