noémi

Arató diszkó, ismerkedési stratégiák

szpeti

Este az Arató diszkóban voltunk Noémivel és a szobatársával, Anitával. Az Aratóba, bár klasszikus diszkó, pont az olyan, E-Klubból kiöregedett fazonok járnak, mint én vagyok, és a hölgyek többsége is közelebb áll már a harminchoz, mint a húszhoz. További piros pont az ingyenes ruhatárért, és amiért a táncparkettről kiküldik, aki dohányzik. A diszkósok viszont nem érzik a hangulat-csinálás folyamatát, inkább csak nyúlkálnak egyszer ilyen, egyszer olyan számokhoz.

Egyebek között azzal szórakoztattam magam, hogy mások ismerkedési módszereit figyeltem. Ha valaki még soha életében nem járt diszkóban, annak elmondom, hogy a kiszemelt lánnyal valamiképpen el kell kezdeni közösen táncolni, aztán a lehetőségek függvényében tovább közeledni hozzá. A szituáció humora abból következett, hogy alapesetben senki nem tudta, a társaságomban levő két lány közül melyik az én csajom. Így aztán, ha egy versenyző nem volt szimpatikus Anitának, akkor helyet cseréltek Noémivel, mindkét lánnyal egymás után viszont már kevesen mertek kikezdeni…

Aztán volt egy srác, aki a mosdóból kifelé jövet kifizette nekem a használat ötven forintos díját, mert a ruhatárral szemben az nincs ingyen, és szokásomhoz híven fennakadtam azon, hogy pénzt akarnak kérni tőlem. Sajnos a gondolataimat abban a percben éppen nem sikerült szavakba önteni, szóval ott álltam és hülyén néztem, mire a srác adott a néninek egy százast és közölte, hogy a vendége voltam. Na, ez a srác később Noémivel próbálkozott együtt táncolni. A projekt csak a kezdeti szakaszában járt, és ezt természetesen nem lehet zokon venni, hiszen nincs ráírva, hogy a barátnőm. Viszont amikor szolídan közbeléptem, megemlítette, hogy miért szúrom el neki, hiszen ő fizetett be a vécére. Bocs, mondom, ennyire mégsem vagyok hálás érte…

Aquaréna, Mogyoród, Zanzibarral

szpeti

Ma megvolt az idei első strandolás és az első leégés. A mogyoródi Aquarénában voltunk négyesben és csúszdáztunk orrba-szájba. Kitaláltuk, hogy egy csúszás kb. száz forintot ér, tehát ahhoz, hogy a horribilis, 4200 forintos belépti díjat behozzuk rajtuk, 42-szer kell lecsúszni. Végül 35-ig jutottam, de a végére már szédültem a sok pörgéstől és csapódástól. Minden csúszdán lecsúsztunk legalább kétszer, a legveszélyesebb a polifoamos csúszda volt, mert az óriási sebesség miatt a végén nagyon durva a vízbe csapódás, megütöttem a nyakam és a mellem is. A legviccesebbek a csúszógumival használható csúszdák voltak, a pirosban klassz időalagút-szerű karikák voltak, a kékben pedig jól lehetett ütközni és tilitolizni a többi résztvevőt.

A nap fénypontja lehetett volna a Zanzibár koncertje, ha lett volna, mert sajnos csak egy számot adtak elő valami reggeli tévéműsornak, de arról is lemaradtam. Viszont Terecskei Rita, a Zanzibár énekesnője a mellettünk levő csúszdán csúszott le, kifejezetten jó alakja van. Sidi, a gitáros viszont nem egy strandoló típus, végig utcai ruhában maradt, és tiszta hófehérek voltak a kezei.

Az aktuális jótanács: nem érdemes délután három óra után menni az Aquarenába, mert lehet, hogy spórolsz egy ezrest a belépőből, viszont mindenki így gondolkozik és fél négytől látványosan nagyobb sorok voltak, mint nap közben bármikor.

Sétahajózás a Dunán

szpeti

Eddig többnyire az iroda ablakán kinézve láttam csak, hogy süt a nap és éreztem, hogy baromi hőség van, de például tegnap még ez se tűnt fel, annyira pörögni kellett. Nesze neked nyári pangás. Egyébként a lányok úgy dolgoznak, mint az igáslovak, úgy viselkednek, mint az angyalok, a tagnyilvántartás tehát halad, a minisztérium kiírta a Pályázatot, az előfizetők megkapták az újságjaikat, szóval a péntek például egy jól sikerült nap volt, de ötkor, mikor hazaértünk, azonnal bealudtam és még hétkor is alig lehetett életet lehelni belém.

Mostantól viszont tényleg úgy teszünk, mintha a nyár nem csak annyiban különbözne a téltől, hogy melegünk van az irodában. Délelőtt például két határozottan nyárias filmet néztünk meg videón, legalábbis a Múmia a sivatagban, a Hóbortos hétvége pedig egy tengeri szigeten játszódott.

Délután pedig sétahajózni mentünk a Dunára, ami régi tervem volt, mert egy kellemes nyári programnak ígérkezett. Az is lett, a Boráros térről két óra alatt vitt fel a sétahajó a Rómaira, ezalatt végig a felső szinten ültünk, ahol elég nagy volt a szél, de nagyon szép volt a kilátás. Így visszagondolva a hajó aljában talán mégis jobb lett volna, mert a romantikához a nyugalom is hozzátartozik, márpedig a motor zúgása meglehetősen hangos volt ott, ahol mi ültünk.

Megszállott videósok a hajónNagyon érdekes utastársaink voltak, a legcikibbek egy öttagú család férfitagjai voltak. Mindketten végig videokamerázták, részben a családot, részben a Duna partját, azok közé a turisták közé tartoztak, akik a tájat csak a kamera kijelzőjén keresztül látják. Azt nem értem, hogy mi a fene lehetett annyira érdekes és megörökítésre méltó a part menti házakban, egy forduló sétahajóban, a Margit-szigeten, vagy a Hajógyári-szigeten a kikötő melletti kőfalon, merthogy mindet lelkesen kamerázták. Még ha a gyereket vették volna, de nem, sőt az volt a csúcs, amikor anyuka apuka lábára tette a kicsit, az viszont oda se bagózott rá, mert éppen egy mellettünk elhaladó, számukra gondolom végtelenül egzotikus motorcsónakot vett fel.

Viccesek voltak még a matrózok, akik lazán föl-le szaladgáltak a mentőcsónakon, a dagadt kormányos, aki lejtett egy könnyed korlát-táncot, hogy rászóljon az elkóborolt utasokra az alsó szinten, illetve a másik kormányos, aki rám dudált, amikor mobiltelefonálás közben véletlenül besétáltam a kormányosfülke elé és eltakartam előle a kilátást. Szóval klassz kis délutáni program ez, tanácsként még annyit, hogy lakóhelytől függően inkább lefelé, a Rómairól érdemes jönni a Boráros térig, hogy ne onnan a világ végéről kelljen hazabuszozni, mint nekünk, kellemesebb, ha a hajó már eleve hazafelé visz.