Eddig többnyire az iroda ablakán kinézve láttam csak, hogy süt a nap és éreztem, hogy baromi hőség van, de például tegnap még ez se tűnt fel, annyira pörögni kellett. Nesze neked nyári pangás. Egyébként a lányok úgy dolgoznak, mint az igáslovak, úgy viselkednek, mint az angyalok, a tagnyilvántartás tehát halad, a minisztérium kiírta a Pályázatot, az előfizetők megkapták az újságjaikat, szóval a péntek például egy jól sikerült nap volt, de ötkor, mikor hazaértünk, azonnal bealudtam és még hétkor is alig lehetett életet lehelni belém.
Mostantól viszont tényleg úgy teszünk, mintha a nyár nem csak annyiban különbözne a téltől, hogy melegünk van az irodában. Délelőtt például két határozottan nyárias filmet néztünk meg videón, legalábbis a Múmia a sivatagban, a Hóbortos hétvége pedig egy tengeri szigeten játszódott.
Délután pedig sétahajózni mentünk a Dunára, ami régi tervem volt, mert egy kellemes nyári programnak ígérkezett. Az is lett, a Boráros térről két óra alatt vitt fel a sétahajó a Rómaira, ezalatt végig a felső szinten ültünk, ahol elég nagy volt a szél, de nagyon szép volt a kilátás. Így visszagondolva a hajó aljában talán mégis jobb lett volna, mert a romantikához a nyugalom is hozzátartozik, márpedig a motor zúgása meglehetősen hangos volt ott, ahol mi ültünk.
Nagyon érdekes utastársaink voltak, a legcikibbek egy öttagú család férfitagjai voltak. Mindketten végig videokamerázták, részben a családot, részben a Duna partját, azok közé a turisták közé tartoztak, akik a tájat csak a kamera kijelzőjén keresztül látják. Azt nem értem, hogy mi a fene lehetett annyira érdekes és megörökítésre méltó a part menti házakban, egy forduló sétahajóban, a Margit-szigeten, vagy a Hajógyári-szigeten a kikötő melletti kőfalon, merthogy mindet lelkesen kamerázták. Még ha a gyereket vették volna, de nem, sőt az volt a csúcs, amikor anyuka apuka lábára tette a kicsit, az viszont oda se bagózott rá, mert éppen egy mellettünk elhaladó, számukra gondolom végtelenül egzotikus motorcsónakot vett fel.
Viccesek voltak még a matrózok, akik lazán föl-le szaladgáltak a mentőcsónakon, a dagadt kormányos, aki lejtett egy könnyed korlát-táncot, hogy rászóljon az elkóborolt utasokra az alsó szinten, illetve a másik kormányos, aki rám dudált, amikor mobiltelefonálás közben véletlenül besétáltam a kormányosfülke elé és eltakartam előle a kilátást. Szóval klassz kis délutáni program ez, tanácsként még annyit, hogy lakóhelytől függően inkább lefelé, a Rómairól érdemes jönni a Boráros térig, hogy ne onnan a világ végéről kelljen hazabuszozni, mint nekünk, kellemesebb, ha a hajó már eleve hazafelé visz.