Szuhaj Mihály informatikus a Magyar Hírlap zsűrijének szavazásán a 2003-as Év Embere lett. Ex-progmatos, tízéves kora óta vak, akit az egyetemi éveiről, illetve a kitüntetés alapját jelentő programozói munkájáról kérdeztünk.
interjú
Nagyinterjúk az INK-ben
Az Internet Kalauz interjú-rovatába mostanában biztos kézzel választják ki azt az alanyt, aki a megjelenés napjára az összes többi, általam olvasott orgánumnak is adott már egy egy hónapnál nem régebbi nagyinterjút. Az e havi győztes Vágó István lett, aki nemrég szerepelt a Népszabadságban és tegnap került fel a Magyar Narancs-interjúja az Indexre. Sajnos az INK-ben megjelent interjút nem tudom belinkelni, mert az Internet Kalauznak történetesen nincs internetes változata, de egyébként elég jó lett ez az interjú is, kíváncsian lesem a Népszabit és az Indexet, hogy ki lesz az INK következő havi interjúalanya.
Interjú Andrassew Ivánnal (Tétékás Nyúz)
Andrassew Iván író, újságíró, honlapkészítő és közéleti személyiség. Idén áprilistól internetes honlapján nyilvános naplót vezet, amelyben részletesen ír az otthoni teendőiről, öt hónapos éves kisfia neveléséről, családi eseményekről, ismerőseiről, valamint közéleti kérdésekről, politikáról is. Naplójában meglehetősen kitárulkozik, néhány hét (hónap) után az ember személyes, közeli ismerősének érezheti őt. Mivel tud írni, meg tudja fogalmazni azt, amit gondol, amit átél. Ezt a kitárulkozást nagy merészségnek tartom a mai zárkózott, ideges, agresszív világunkban. Hová vezet ez az őszinteség? Erre, és még néhány, a naplója olvasása alatt bennem felmerült kérdésre kerestem választ, amikor felkértem őt egy online interjúra.