Sikerült az átállás, ismét itt vagyok a saját domainem alatt. A WordPressben az a jó, hogy simán teljesíti a honlapomra és a blogmotor működésére vonatkozó összes óhajomat, én pedig hekkelés, problémamegoldás és programozás helyett foglalkozhatok a lényeggel, a tartalommal.
A tanulság, hogy érdemes lett volna kezdettől fogva szabványos formátumokat használni, mert akkor nem ment volna el öt hónapom arra, hogy a saját írásaimat HTML-ből WordPressbe kelljen alakítani. Annyiban persze hasznos volt, hogy átfésültem egyszer az egészet, ki is hagytam a felét, de mégiscsak öt hónap felesleges másolgatás volt. Látványos volt, amikor az immár szabványos WordPress formátumú blogomat az amerikai szerverről a saját tárhelyemre másoltam át: tíz év munkája 2 perc alatt kompletten átmásolódott, és csak egy kérdésre kellett válaszolnom, hogy itt is szpeti kívánok-e lenni (igen).
Közben szolgáltatót is váltottam, mert a 3in1 az alapítványnak már bevált tárhelyszolgáltatóként, évek óta nincs gond velük, és az én igényeimet bőven kielégítő tárhely-csomagot kevesebb mint feleannyi pénzért, 5625 forintért nyújtják egy évre. A különbség a tárhely méretében van, ez csak 375 MB, máshol meg gigabájtokat adnak, de nekem nincs szükségem gigabájtokra.
Amivel viszont szívtam, az a blogom kinézete. Számtalan téma van a WordPresshez, de furcsa módon egyik ocsmányabb, mint a másik. Gagyi betűk, ronda színek, esküszöm, nem volt kettő, amelyik kompletten, ízlésesen és elfogadható módon nézett volna ki. Ez a mostani volt talán a legkevésbé rossz, csak a bejegyzések elején kellemetlen a sötétszürke háttér előtt a sötétszürke betűket olvasni…
Van itt még néhány teendő, visszailleszteni a Google-hirdetéseket, kijavítani az RSS-hivatkozást, a statelit hivatkozást, újra feltenni a CoV-archívumot, de azért alapvetően akkor rendben volnánk.