Megnéztük – Fenyőünnep a Papp László Arénában (zene.hu)

Ez volt Fenyő Miklós huszonkettedik(!) ilyen koncertje, elképesztő sorozat…

Egri Péter, a Mystery Gang énekese vezette fel az estét, aki a rock and roll történetét foglalta össze röviden a közönség számára, bemutatva a legnagyobb és legfontosabb slágereket. Egy szál gitárral állt ki több mint tízezer ember elé, gondolom kellett hozzá bátorság… De kitűnően megoldotta a feladatot, a közönség imádta őt, és a Csókkirály című slágerrel meg is érkeztünk az este főszereplőjéhez.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Szatmári Péter (@szpeti78) által megosztott bejegyzés

Ez volt Fenyő Miklós huszonkettedik(!) ilyen koncertje, elképesztő sorozat, egyben elképesztő öröm, amint azt az énekes számtalanszor meg is köszönte a hűséges közönségének. Nem is maradt hálátlan, jó hangulatú bulit rendezett – amin a Csavard fel a szőnyeget még csak a bemelegítés része volt… Sokszor ült le a zongorához, például a Napfény a jégen előadásához, mellette a jampi angyalok folyamatosan biztosították a show elemeket, valamint óriási kivetítőkön jellegzetes grafikák egészítették ki a látványt. A hangosítás is tökéletesen sikerült, minden hangszer és minden hang jól szólt és jól hallatszott.

Az első vendég Szente Vajk volt, aki a Made in Hungária filmet idézte fel. A Gyere, gyere Juli és a Casino Twist között, átvezető szövegként Kant filozófiája(!) segítségével értelmezte Fenyő Miklós művészetét… majd Fenyővel duettben énekelték el a film címadó dalát – óriási buli volt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Szatmári Péter (@szpeti78) által megosztott bejegyzés


A koncertnek kb. a felénél jártunk ekkor, volt némi pihenő, a zenészek a Bibap Lulut játszották, a vokálos lányok vokáloztak, majd a második rész a személyes kedvencemmel, az Angyali szerelemmel kezdődött és két lassú számmal folytatódott. A második sztárvendég érkezése előtt Fenyő – életében először – elénekelte a Táskarádió című dalt, majd érkezett Szörényi Levente, és a két legenda együtt adta elő a Ne gondold című 1968-as Illés-slágert. Ezután Szörényi szólózott a Little Richarddal, majd ismét együtt énekelték Fenyővel az 1966-os Táncdalfesztivál-slágert, Még fáj minden csók címmel… emlékezetes percek voltak.

Ezután tovább sorakoztak az ismert Fenyő-slágerek, az Angyalföldi pálmafák… A Hotel Mentholt a változatosság kedvéért angolul énekelte el, majd meglepetésként előadott egy további versszakot magyarul, amit annak idején kihagytak a dalból – egy eredeti Hotel Menthol dalszöveg, nagyszerű meglepetés, klassz ajándék a rajongóknak.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Szatmári Péter (@szpeti78) által megosztott bejegyzés

Ezután is sorakoztak még a slágerek, de az az igazság, hogy rossz volt a dramaturgia: mind a legjobb ötletek, mind a legnagyobb slágerek elhangoztak már. A Fenyő nélkül nincs karácsony, a Szexbomba rumba vagy a Duci Juci kitűnő dalok, de ebből a repertoárból csak a második vonal és nem a koncert végi ráadásban lett volna helyük. A Limbó hintó persze javított ezen és méltó lezárása volt Fenyő Miklós 22. Aréna-koncertjének, amiről a közönség hangos „Igen” kiáltással már korábban is kinyilvánította, hogy megnézné jövőre is…

zene.hu, 2019. december 29.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük