Megnéztük a Szép nyári nap musicalt a Csillebérci Szabadtéri Színpadon

Bár a Magyarock Dalszínház folyamatosan turnézik a darabbal vidéken, én utoljára az Operettszínházban láttam a Szép nyári napot évekkel ezelőtt, így óhatatlanul azokhoz az előadásokhoz hasonlítottam a mostanit.

A Csillebérci Szabadtéri Színpad hangulatos helyszín, mi először jártunk itt: gyakorlatilag az erdő közepén van a színpad és a hat blokkos nézőtér. Mindenhonnan jól látni és jól is hallani a darabot, jó volt a hangosítás és jól szólt a darabot kísérő élő zene is. A Neoton musical laza hangulata még jobban is illik a szabadtérhez, mint a merevebb kőszínházhoz, ahogy nyilván a járvány szempontjából is biztonságosabb ez a helyszín.

A színészek persze mások – a darab során végig azzal szórakoztunk, hogy az operettes párjaikhoz hasonlítottuk a színészeket. Faragó András volt az egyetlen közös pont, ő pont olyan zseniális humorral hozta az építőtábor parancsnokát, mint régen, kacérkodott a nőkkel, ivott, táncolt, parancsolgatott a fiataloknak és vitte a hátán az előadást.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Szatmári Péter (@szpeti78) által megosztott bejegyzés

A másik legjobb Papp Csaba volt Öcsi szerepében, aki Kerényi Miklós Mátét idézte fel a mozgásával, energiájával és humorával. Jó ötlet volt Rózsika szerepét fiatal színésznőre bízni, Sípos Judit kiválóan hozta a vidéki szakácsnő figuráját – én ezt utoljára Oszvald Marikával láttam… Enyingi Zsófia volt még nagyon jó Ria, a ribanc szerepében, a mozgása és az énekhangja is a legjobb volt a fiatalok közül.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Szatmári Péter (@szpeti78) által megosztott bejegyzés

A rendezés itt-ott megváltozott az évek alatt, de nem mindig előnyére: a fiúk szájába például kár volt cigarettát adni, még ha el is dobálják a lányok kedvéért, ahogy a 220 felett során lengetett Ferrari zászlók is kilógnak a kontextusból. Tetszett viszont, hogy a Hétvégi motorozást a fiatalok elejétől a végéig eléneklik.

A darab csúcsa most is a zseniális kocsmajelenet és a Pago Pago, teljes volt az őrület ezúttal is. Lehet, hogy csak én nem figyeltem eléggé, de a pesti sztárénekesnő érkezése mintha nem lett volna felvezetve a darab során, Schupp Gabi váratlanul esett be az építőtáborba, utána viszont klasszul elővezette Csepregi Éva ismert mutatványait a mikrofonállvánnyal. Péter ezúttal a Visz a hajó, fúj a szél című slágerre érkezik vissza, a fináléban pedig a Holnap hajnalig mellett a Nyár van is elhangzik – ez is mind jó volt.

zene.hu, 2020. augusztus 2.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük