Sziget 2003

Az idei “Büdös Sziget”-ként marad meg az emlékezetemben, az alapvető élmény ugyanis az állandó, szűnni nem akaró bűz. Hol vizelet- és egyéb ürülékszag, hol az elvétve közlekedő autók kipufogója, vagy ha semmi más nem volt, az orrom alá tolt cigarettafüst határozta meg a közérzetemet. Az autókkal nincs mit kezdeni, gondolom egyikük sem pusztán élvezetből próbált áttörni az embertömegen. A WC-k állapota kritikán aluli, nagyon gázos helyzetben vannak azok, akik egész héten kint sátoroznak. A cigaretták füstje viszont, ha más is érzi, szimpla bunkóság, és csak egyénekre, nem a közösségre jellemző.

A hangulat a régi toleráns, kellemes. A szervezést két ponton kritizálnám: az egyik a meghívott fellépők listája, ami nekem meglepően alacsony színvonalúnak tűnik. A másik az örökös gyűlöletem tárgya: a BKV ellenőrök, akik kifelé és befelé is még felszállás előtt ellenőrzik minden utas jegyének érvényességét. Jellegzetesen magyar, kispályás bunkóság ez, a több ezer forintos belépőjegyet megfejelni a kétszáz forintos HÉV-jeggyel. Természetesen a jegy árát mindenkinek ki kell fizetnie, amit ellenőrizni is kell, de miért az egyik legnagyobb európai zenei fesztivál több tízezer külföldi látogatójáról kell eleve feltételezni, hogy bliccel?

Megnéztük a Defense nevű német, elektronikus zenét játszó zenekar koncertjét a Nagyszínpadon (hogy kerültek oda?). A nagy melegben inkább csak szenvedtem, a legviccesebb az volt, hogy mikor a (néger) énekes felállt az egyik hangszóróra, az operatőr jelezte neki, hogy a fenekén kiszakadt a nadrágja. Mivel nem viselt alsónadrágot, kilátszott a fekete segge, de nem zavartatta magát (“The show must go on”), végigtolta a koncertet szelelő gatyában.

A Szigeten közepesen drága volt minden. Igazán részeg fiatalokat valószínűleg ezért sem látni sehol, mert egy-egy komolyabb berúgást a büfékben kimért italokból elég nehéz finanszírozni, az ilyesmihez közért, éjjel-nappali, üveges italok kellenek, amihez a Szigeten nem lehet hozzáférni. Érdekes, hogy közért sincs, vajon a hetijeggyel sátorozók sem tudnak kenyeret, tejet helyben vásárolni, csak készételeket?

Belenéztünk Sub-Bass Monster műsorába, a szokásos szürkeséget hozta. Dopeman és Majka papa műsora kifejezetten gyenge és ellenszenves volt, ahogy nagyképűen üvöltöztek, nyögdécseltek a mikrofonba. Átmentünk inkább a Táncdalfesztivál sátorba, ahol Komáromi István rendőr-énekes lépett fel, és a dalszövegeit jeltolmács fordította le a közönség hallássérült részének. Érthetetlen jelenség volt, nem hiszem, hogy sok hallássérült lett volna a közönség soraiban, vagy egyáltalán a Szigeten, mint zenei fesztiválon. Vagy ha mégis: miért pont Komáromi István dalszövegeit volt fontos megosztani a siketekkel?

Ezután nosztalgiadiszkó volt, ez tetszett a legjobban, onnan pedig az Animal Cannibals koncertjére mentünk át. Rájuk régóta jellemző, hogy kitűnő színpadi műsoruk van, ráadásul itt teljesen élő koncertet adott mindenki, ők is, igazi élmény volt az összeszokott, rutinos zenekart látni és hallani. A műsorelemek is felsőfokúak voltak, mint a közönség énekeltetése, vagy amikor a Sub-Bass Monsterrel közös dalt Szabi híján a közönségből kiválasztott kissráccal közösen adták elő. A koncert végén a gitáros a We will rock you ismert tapsolós részét is elővezette, végül a lakodalmas befejezés – nagyon magas színvonalú, szórakoztató műsor volt, igazi élmény.

Hazafelé a HÉV-en ki volt téve egy UNIT nevű újság, benne egy Para-Kovács cikkel a nyári kánikuláról. Érdemes elolvasni: nem hittem volna, de ő is tud szar cikket írni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük