Nem tudnál véletlenül…

Azt hittem, unalmas lesz az idei Sziget, erre még el sem kezdődött… A programfüzetben megjelent, hogy a látássérült látogatóknak idén is van kísérőszolgálat, amit telefonon lehet igényelni. Ez tavaly Attila és én voltunk, a PestiEst különszámában akkor Attila telefonszáma jelent meg, és folyton panaszkodott, hogy a vakoktól teljesen független ügyekben is hívogatják őt. Idén Noémi és Anita a kísérőszolgálat, így Noémi száma jelent meg.

Volt, aki őszintén rákérdezett, tudunk-e ingyen napi- vagy hetijegyet szerezni. Volt, aki a szolgálatba jelentkezett vakokat kísérni, illetve látássérültek is jelentkeztek, egy kivétellel az olcsó bejutási lehetőségek miatt, de mindezzel semmi probléma, próbálkozni kell. A programfüzetet viszont el lehetne olvasni, üzenem annak a fazonnak, aki azzal hívta fel Noémit, hogy zavarja a Szigetről kihallatszó hangos zene. Ráadásul kiderült, hogy  az illető Újpesten lakik, tehát a Szigethez képest túl a Dunán, túl a Népszigeten, az Újpesti-öblön, a Duna Plázán és a Váci-úton, addig ugyanis nincsenek lakóházak, jó hallása lehet, ha onnan még zavarja őt a fesztivál.

Persze a Sziget szervezői is kitettek magukért. Egy olyan csoportba kerültem ugyanis (“újságírók”), akiket a szervezők a jelek szerint inkább szívatni akarnak, nem kiszolgálni. A sajtójegyeket a visszaélések elkerülése végett például csak úgy lehetett átvenni, ha rögtön fel is csatolják, én viszont nem óhajtottam plusz egy hétig viselni a karszalagot, így a pénteki próbálkozás után kedden újra el kellett mennem érte. Nem nagy ügy, csak egy olyan hozzáállást tükröz, ami a történtek tükrében eléggé… genyó.

Na, kedden este hétkor Noémi, Anita, kísérendő vak srác és én összegyűltünk az Illés-koncert alkalmából. Az első benyomásom az volt, hogy klassz, hogy az ötvenes korosztályt is sikerül kihozni a Szigetre, belekóstolnak a fílingbe. Aztán éles szemmel észrevettem, de mások, sokan mások nem, hogy a lottózókban vásárolt Illés-jegyekkel még nem lehet bemenni: azokat előbb be kell váltani karszalagra. Erre sokan csak a bejáratnál jöttek rá, amiből kibaszott tumultus lett, egy Fradi-szurkoló például előttem ugatta le két pénztáros fejét, jogosan, még ha rossz helyre címezte is. A tömeg is elég agresszív volt – máskor is előfordult, hogy a Szigetre sokan akartak bemenni, de egyrészt nem ennyien egyszerre, másrészt olyankor mindenkinek van jegye, másrészt a szigetes fiatalok türelmesebbek, toleránsabbak az átlagos felnőtteknél, ha tolongásról van szó.

Az pedig csak a tömegben derült ki, hogy az én jegyem az Illésre egyáltalán nem érvényes. Noémiék a “dolgozós” szürke jegyükkel bemehettek, én, az újságíró nem. Részben egyébként én is hibás vagyok, mert tudtam, hogy kavarnak az Illés körül és rá kellett volna kérdeznem, hogy megfelelő lesz-e a jegy arra is, de nem tettem. De talán a szervezők is szólhattak volna, mert nem csak én jártam így: a hazafelé tartó HÉV-en kizárólag az enyémhez hasonló piros, VIP karszalagos lányok álltak körülöttünk. Egyikkel szóba álltunk, ugyanígy járt, másikkal is szóba álltunk, az is ugyanígy járt.

Utólag tudtam meg, hogy a koncert kilenckor elkezdődött, amitől a még kint álló tömeg beindult, elsodorta az ellenőrzést, így mi is simán bejutottunk volna. Anita és a vak srác szerencsére még korábban rendben bejutottak és jól is szórakoztak.

Kísérőszolgálat a Szigeten (Vakok Világa)

Idén először, kísérleti jelleggel, az esélyegyenlőség jegyében ingyenes kísérőszolgálat működött látássérültek számára a Sziget Fesztivál területén, a rendezvény egész ideje alatt, éjjel-nappal. A kísérőszolgálatot Nagy Attilával közösen láttuk el. A kísérést telefonon lehetett igényelni, az egyetlen kérésünk előzetesen az volt, hogy mindenki legalább fél nappal előre szóljon. Sajnos volt, aki ennek nem tett eleget, de többnyire ilyenkor is azonnal oda tudtunk menni segíteni, végül egy-két kérés volt csak a hét folyamán, aminek nem tudtunk azonnal eleget tenni.

Read more

Sziget 2003

Az idei “Büdös Sziget”-ként marad meg az emlékezetemben, az alapvető élmény ugyanis az állandó, szűnni nem akaró bűz. Hol vizelet- és egyéb ürülékszag, hol az elvétve közlekedő autók kipufogója, vagy ha semmi más nem volt, az orrom alá tolt cigarettafüst határozta meg a közérzetemet. Az autókkal nincs mit kezdeni, gondolom egyikük sem pusztán élvezetből próbált áttörni az embertömegen. A WC-k állapota kritikán aluli, nagyon gázos helyzetben vannak azok, akik egész héten kint sátoroznak. A cigaretták füstje viszont, ha más is érzi, szimpla bunkóság, és csak egyénekre, nem a közösségre jellemző.

A hangulat a régi toleráns, kellemes. A szervezést két ponton kritizálnám: az egyik a meghívott fellépők listája, ami nekem meglepően alacsony színvonalúnak tűnik. A másik az örökös gyűlöletem tárgya: a BKV ellenőrök, akik kifelé és befelé is még felszállás előtt ellenőrzik minden utas jegyének érvényességét. Jellegzetesen magyar, kispályás bunkóság ez, a több ezer forintos belépőjegyet megfejelni a kétszáz forintos HÉV-jeggyel. Természetesen a jegy árát mindenkinek ki kell fizetnie, amit ellenőrizni is kell, de miért az egyik legnagyobb európai zenei fesztivál több tízezer külföldi látogatójáról kell eleve feltételezni, hogy bliccel?

Megnéztük a Defense nevű német, elektronikus zenét játszó zenekar koncertjét a Nagyszínpadon (hogy kerültek oda?). A nagy melegben inkább csak szenvedtem, a legviccesebb az volt, hogy mikor a (néger) énekes felállt az egyik hangszóróra, az operatőr jelezte neki, hogy a fenekén kiszakadt a nadrágja. Mivel nem viselt alsónadrágot, kilátszott a fekete segge, de nem zavartatta magát (“The show must go on”), végigtolta a koncertet szelelő gatyában.

A Szigeten közepesen drága volt minden. Igazán részeg fiatalokat valószínűleg ezért sem látni sehol, mert egy-egy komolyabb berúgást a büfékben kimért italokból elég nehéz finanszírozni, az ilyesmihez közért, éjjel-nappali, üveges italok kellenek, amihez a Szigeten nem lehet hozzáférni. Érdekes, hogy közért sincs, vajon a hetijeggyel sátorozók sem tudnak kenyeret, tejet helyben vásárolni, csak készételeket?

Belenéztünk Sub-Bass Monster műsorába, a szokásos szürkeséget hozta. Dopeman és Majka papa műsora kifejezetten gyenge és ellenszenves volt, ahogy nagyképűen üvöltöztek, nyögdécseltek a mikrofonba. Átmentünk inkább a Táncdalfesztivál sátorba, ahol Komáromi István rendőr-énekes lépett fel, és a dalszövegeit jeltolmács fordította le a közönség hallássérült részének. Érthetetlen jelenség volt, nem hiszem, hogy sok hallássérült lett volna a közönség soraiban, vagy egyáltalán a Szigeten, mint zenei fesztiválon. Vagy ha mégis: miért pont Komáromi István dalszövegeit volt fontos megosztani a siketekkel?

Ezután nosztalgiadiszkó volt, ez tetszett a legjobban, onnan pedig az Animal Cannibals koncertjére mentünk át. Rájuk régóta jellemző, hogy kitűnő színpadi műsoruk van, ráadásul itt teljesen élő koncertet adott mindenki, ők is, igazi élmény volt az összeszokott, rutinos zenekart látni és hallani. A műsorelemek is felsőfokúak voltak, mint a közönség énekeltetése, vagy amikor a Sub-Bass Monsterrel közös dalt Szabi híján a közönségből kiválasztott kissráccal közösen adták elő. A koncert végén a gitáros a We will rock you ismert tapsolós részét is elővezette, végül a lakodalmas befejezés – nagyon magas színvonalú, szórakoztató műsor volt, igazi élmény.

Hazafelé a HÉV-en ki volt téve egy UNIT nevű újság, benne egy Para-Kovács cikkel a nyári kánikuláról. Érdemes elolvasni: nem hittem volna, de ő is tud szar cikket írni.