Azt hittem, unalmas lesz az idei Sziget, erre még el sem kezdődött… A programfüzetben megjelent, hogy a látássérült látogatóknak idén is van kísérőszolgálat, amit telefonon lehet igényelni. Ez tavaly Attila és én voltunk, a PestiEst különszámában akkor Attila telefonszáma jelent meg, és folyton panaszkodott, hogy a vakoktól teljesen független ügyekben is hívogatják őt. Idén Noémi és Anita a kísérőszolgálat, így Noémi száma jelent meg.
Volt, aki őszintén rákérdezett, tudunk-e ingyen napi- vagy hetijegyet szerezni. Volt, aki a szolgálatba jelentkezett vakokat kísérni, illetve látássérültek is jelentkeztek, egy kivétellel az olcsó bejutási lehetőségek miatt, de mindezzel semmi probléma, próbálkozni kell. A programfüzetet viszont el lehetne olvasni, üzenem annak a fazonnak, aki azzal hívta fel Noémit, hogy zavarja a Szigetről kihallatszó hangos zene. Ráadásul kiderült, hogy az illető Újpesten lakik, tehát a Szigethez képest túl a Dunán, túl a Népszigeten, az Újpesti-öblön, a Duna Plázán és a Váci-úton, addig ugyanis nincsenek lakóházak, jó hallása lehet, ha onnan még zavarja őt a fesztivál.
Persze a Sziget szervezői is kitettek magukért. Egy olyan csoportba kerültem ugyanis („újságírók”), akiket a szervezők a jelek szerint inkább szívatni akarnak, nem kiszolgálni. A sajtójegyeket a visszaélések elkerülése végett például csak úgy lehetett átvenni, ha rögtön fel is csatolják, én viszont nem óhajtottam plusz egy hétig viselni a karszalagot, így a pénteki próbálkozás után kedden újra el kellett mennem érte. Nem nagy ügy, csak egy olyan hozzáállást tükröz, ami a történtek tükrében eléggé… genyó.
Na, kedden este hétkor Noémi, Anita, kísérendő vak srác és én összegyűltünk az Illés-koncert alkalmából. Az első benyomásom az volt, hogy klassz, hogy az ötvenes korosztályt is sikerül kihozni a Szigetre, belekóstolnak a fílingbe. Aztán éles szemmel észrevettem, de mások, sokan mások nem, hogy a lottózókban vásárolt Illés-jegyekkel még nem lehet bemenni: azokat előbb be kell váltani karszalagra. Erre sokan csak a bejáratnál jöttek rá, amiből kibaszott tumultus lett, egy Fradi-szurkoló például előttem ugatta le két pénztáros fejét, jogosan, még ha rossz helyre címezte is. A tömeg is elég agresszív volt – máskor is előfordult, hogy a Szigetre sokan akartak bemenni, de egyrészt nem ennyien egyszerre, másrészt olyankor mindenkinek van jegye, másrészt a szigetes fiatalok türelmesebbek, toleránsabbak az átlagos felnőtteknél, ha tolongásról van szó.
Az pedig csak a tömegben derült ki, hogy az én jegyem az Illésre egyáltalán nem érvényes. Noémiék a „dolgozós” szürke jegyükkel bemehettek, én, az újságíró nem. Részben egyébként én is hibás vagyok, mert tudtam, hogy kavarnak az Illés körül és rá kellett volna kérdeznem, hogy megfelelő lesz-e a jegy arra is, de nem tettem. De talán a szervezők is szólhattak volna, mert nem csak én jártam így: a hazafelé tartó HÉV-en kizárólag az enyémhez hasonló piros, VIP karszalagos lányok álltak körülöttünk. Egyikkel szóba álltunk, ugyanígy járt, másikkal is szóba álltunk, az is ugyanígy járt.
Utólag tudtam meg, hogy a koncert kilenckor elkezdődött, amitől a még kint álló tömeg beindult, elsodorta az ellenőrzést, így mi is simán bejutottunk volna. Anita és a vak srác szerencsére még korábban rendben bejutottak és jól is szórakoztak.