Nyugalmas, kellemes nyári hónapunk volt Zsófival. Most is sokat voltunk lenn vele a ház előtti játszótéren, ahol a homokozó mellett van egy csap, ahonnan lehet folyatni a vizet, és árkokat, folyókat vágni a homokvárak közé. Természetesen Zsófi is imád pancsolni, a probléma, hogy iszonyúan össze tudja sározni és koszolni magát. Ilyenkor minden lehetséges ruhát leveszünk róla, ahogy más szülők is, egyszer például négy totyogó pelenkás gyermek vette körül a csapot, érdeklődve figyelve, hogyan lehetne még nagyobb sárt és vizezést csapni. Az ilyen alkalmak után az a legkevesebb, hogy feljőve Zsófit azonnal meg kell fürdetni, de általában a pelenkája és a pelenkája alatt is tiszta homok minden, és persze a ruháit is gyakrabban kell mosni. Mindez nem is lenne gond, az viszont jó lenne, ha Zsófi elfogadná, hogy néha nem szabad pacsálni a vízzel, például ha nincs elég meleg, vagy ha az aktuális ruháját kímélni szeretnénk. Olyankor nem szabad vizezni, és volt már emiatt komoly sértődés és hiszti is. Sajnos ebben nem tudunk konzekvensek lenni, a vizezés olyan dolog, amit egyszer szabad csinálni, máskor viszont nem.

És ha már pancsolás: a nagy melegben Zsófi szüleimnél is fürdőzött a hónapban a kis medencéjében, illetve az erkélyünkön is a kádban, szeret a vízben lubickolni és játszani. Úszni is voltunk vele az uszodában, elképesztően ügyes a deszkával, szépen megtartja magát a víz felett, miközben csak a derekát vagy a lábát kell fogni.

Kétszer is voltunk vele a hónapban játszóházban, egyszer ismét a Lurdy-házban, egyszer pedig egy újat próbáltak ki Noémivel és anyukámmal. Az új sajnos kevésbé jött be, egyrészt a játékok nagyobb gyerekeknek valók voltak, másrészt nem volt légkondi, és a hőségben mindenki nagyon szenvedett. De a játszóház mint koncepció alapvetően azért tetszik mindannyiunknak, csak jobb és közelebbi lehetőségeket kellene keresni (ez Budán volt a Campona mellett). A labdás rész azért nyerő volt:

Mióta Zsófi megszületett, sok mindennel előfordult már, hogy hosszasan próbáltunk megtanítani neki valamit, sikertelenül vagy csak részsikerekkel. Mire jött valaki más, és egyből összejött neki a művelet. Járni például először Noémi anyukájával tudott, puszit először az én szüleim kaptak és így tovább. Azt hiszem, ez elsősorban a szerencsén múlik, Zsófi annyi mindent és olyan gyorsan tanul, hogy szerencse kell hozzá, hogy éppen te legyél jelen, amikor először sikerrel jár. A lényeg, hogy Noémi sosem bírta levágni Zsófi körmeit. Ez természetesen nem fáj, Zsófi mégis mindig tiltakozott és húzta el a kezét-lábát az olló elől. Bezzeg amikor én próbáltam! Szépen ült, és egy szó nélkül hagyta, hogy levágjam az összes körmét a kezéről és a lábairól is.

Zsófi rendkívül önzetlen és segítőkész. Mindig segít például virágot locsolni és ágyazni, az e havi újdonság pedig az etetés. Dinnyét akartam enni, és Zsófit is megkínáltam. Nem kért, viszont a kínálást, mint olyat is utánozni kezdte, és végül ő kezdett el kínálni, majd etetni is engem… Nem kifejezetten gusztusos, amikor egy felnőtt embert etet valaki, nem is fogjuk Zsófit rászoktatni, de akkor egyszer aranyos volt, ahogy adogatta nekem sorban a dinnyedarabokat.

Neki magának az evés ebben a hónapban vegyesen ment, egy ideig jól evett, aztán egy ideig rosszul. Esélyes, hogy olyan lesz, mint Nóra, a keresztanyja, aki szintén nagyon rossz evő volt. Régen például többször háttal ült le Nóra az asztalhoz, hogy ne kelljen ennie – és most Zsófi is hátat fordított egyszer az étkezőasztalnak…

Júniusban azt vettem észre, hogy mivel nincs különösebb esemény Zsófi körül, nagyon kevés fényképet készítettünk róla. Úgyhogy júliusban rákapcsoltunk, és több mint háromszáz képet készítettünk. Fényképezőgépet is váltottunk, mert az eddig használt gép elemtartója elfáradt, úgyhogy most Trychydts Finepix fényképezőgépe helyett Gergő Finepix fényképezőgépét használjuk. Ezen kívül Trychydts személyes fotós képzésén is részt veszek, aminek az elsődleges oka az, hogy Zsófiról jó képeket akarok készíteni (a másodlagos oka pedig az, hogy minden másról is jó képeket akarok készíteni).

Jegyezzük még fel, hogy a hónapban korábban jártam haza, és Zsófi mindig kitörő örömmel fogadott. Petőfi írta, hogy “röpűlt felém anyám”, ennél szebben én sem tudnám megfogalmazni, ahogy kiabálva és magasra tartott kezekkel szalad elém, amikor belépek az ajtón.

Zsófi 19. hónapját azt hiszem, a játszótér jellemezte leginkább. A lakásban képtelenség megmaradni vele, ezért ha jó idő van, folyamatosan lejárunk a ház előtti játszótérre. Ez egy nem túl népszerű játszótér, általában nincsenek sokan, gyakran olyan érzés ott lenni, mintha a kis privát kertünk lenne a ház előtt, gyerekjátékokkal. Persze azért sok gyereket és szülőt is megismerünk itt, akiket ebben a hónapban főleg az alapján soroltuk be, hogyan viszonyulnak a gyerekek egymás iránti agressziójához.

A probléma általában abból adódik, hogy a másik játéka mindig érdekesebb, továbbá nagyon eltérő a gyerekek életkora, és a nagyobb gyerek könnyen bántani tudja a kisebbet, akár véletlenül is. Ebbe a szülőnek akkor kell beavatkoznia, ha a harc eldurvul vagy nagyon egyenlőtlen, és a szülők többsége ebben is teljesen normális. Két szélsőséges eset van, az egyik féle szülő teljesen passzív, és igyekszik kivonni a gyerekét mindenféle társaságból, a másik meg azt hiszi, az élet valamiféle dzsungel, ahol harcolni kell, és ahol az erősebb kutya baszik – a hasonlat a játszótéren hangzott el egy anyuka szájából… Az ilyenek a gyerekeiket is agresszióra tanítják, és akkor sem szólnak közbe, ha a gyerekük kővel dobálja meg a másikat, és ha szólsz, még nekik áll feljebb, hiszen harcoljanak csak meg egymással… Végül is mindig az a legjobb, ha Zsófi hasonló korú gyerekekkel tud játszani, a képen látható kisfiú például csak tíz nappal idősebb Zsófinál.

Még a hónap elején, szintén a játszótéren Zsófi sajnos megsérült: fejjel előre érkezett le a csúszdáról és beverte a fejét a játszóteret borító kavicsba. Én is hibás vagyok, mert ott álltam, hogy elkapjam, csakhogy én a magasba emelt kezeire számítottam, nem arra, hogy közvetlenül a csúszda végénél beakad a cipője és bukfencezik egyet, ezért már nem sikerült hirtelen utána kapni. Úgyhogy jól beverte a homlokát és lehorzsolta a bőrét, elég csúnya volt. Szerencsére ennél nagyobb baj nem történt, a púp már másnapra lement, a sebei pedig pár nap alatt begyógyultak.

Voltunk vele játszóházban, most először, a Lurdy-házban. Volt egy hálóval határolt rész, ami tele volt színes labdákkal, úszni lehetett bennük, én eddig csak filmekben láttam ilyet. Zsófi zsupsz, beleugrott, aztán vissza kimászott a peremre. Aztán újra zsupsz, és ezt így legalább harmincszor végigcsinálta. Még én is belefáradtam, pedig én csak mögötte ültem és néztem. Klassz dolog egy ilyen játszóház, millióféle játék van benne, Zsófi egész délután elvolt velük.

Megvolt az első szülői értekezletünk! Nagyon furcsa volt szülői értekezletre menni, nekem még arról vannak emlékeim, ahogy az én szüleim mennek az én iskolámba, nem hogy én mint szülő. A bölcsődébe hívták össze a szülőket, és elmondták, amit ilyenkor előre tudni kell. A többségnek szeptembertől megy bölcsibe a gyereke (Zsófi jelen állás szerint januártól), ezért volt időszerű. Megismertük a leendő nevelőket is, kifejezetten szimpatikusak voltak, azt hiszem, Zsófi jó kezekben lesz náluk. A gond inkább azokkal az anyukákkal volt, akik az egyéni problémáikat a közösség előtt hozták fel és fecsérelték az időt, de ez a probléma gondolom még vagy 17 évig elkísér minket. Igaz, a többsége a szülőknek is szimpatikus volt, bár pont a bölcsiben ez alighanem nem lesz túl lényeges.

Zsófia életében először fodrásznál volt. Már elég hosszúra nőtt a haja, Noémivel szoktunk is néha vágni belőle, de kellett valami professzionális megoldás, hogy szép legyen. Úgyhogy Noémi elvitte magával a fodrászához, és miután ő végzett, Zsófit az ölébe vette és az ő haját is szépen levágatta. Zsófi egy szó nélkül tűrte a hajvágást, csak a fejét forgatta jobbra-balra, gondolom sokat segített, hogy előtte látta az anyját is, amint hajat vágtak neki. Jó rövid, kisfiús haja lett, vicces volt így látni, de majd megnő ismét.

Megtanulta, hogy igent és nemet intsen a fejével, vagyis már bólintani is tud, nem csak a fejét rázni, nagyon cuki ilyenkor. Jobb lenne persze, ha szavakkal fejezné ki magát, de a beszéddel egyelőre nem nagyon halad. Rájöttünk, hogy a Kisvakond rajzfilm ebből a szempontból egyáltalán nem nyerő: Zsófi egy csomó mindent utánoz a rajzfilmből, szerintem a múlt hónapban is csak azért ült bele a cipőm dobozába, mert a kisvakond is beült a gyufásdobozba. És a kisvakond is csak mutogatással operál! Úgyhogy egy ideje nincs kisvakond, kizárólag olyan rajzfilmeket nézhet, amiben beszélnek.

A beszédértése viszont kiváló, gyakorlatilag mindent megért, ráadásul nagyon jó kislány. A múltkor például rászóltam, hogy “oltsd le azt a lámpát, szállj le az ágyról és gyere ki onnan!” – és egy szó nélkül szépen végigcsinálta.

Zsófi kisgyerekhez méltóan rendkívül kreatív. A fürdéshez vettünk neki egy kishajót, és nagyon mérges voltam, mert a hajó elsüllyed a vízben… Valamint van egy üres samponos flakon, amit lenyomtam a víz alá Zsófi fürdővizében, a flakon bugyborékolt, és ez nagyon tetszett neki. Csakhogy egyedül nem tudta a víz alá nyomni, mert túl nagy a flakon, tehát igazából egyikkel sem tudott jól játszani. Kitalálta viszont, hogy a hajót le tudja nyomni a víz alá, a flakon pedig jól úszik a víz színén – vagyis a flakonnal hajózik, a hajóval pedig bugyborékol, és nagyszerűen eljátszik mindkettővel esténként.

Okos tehát, jó kislány, kreatív és még szép is, a játszótéren a nagyobb gyerekek kifejezetten szeretnek babázni vele. Más kérdés, hogy Zsófi egyáltalán nem szereti, ha babáznak vele, úgyhogy ebből vannak néha kisebb félreértések. A szomszédoktól pedig mást sem hallunk, milyen szép és milyen gyönyörű kislány. A múltkor lementem vele a közértbe, és a házban, az odaúton, a közértben, majd visszafelé ugyanebben a sorrendben legalább tízen rajongtak a gyerekért, amiről egy gyerekkori filmélményem jutott eszembe, amelyben Celentano halad végig az utcán:

A jegyzőkönyv kedvéért: Zsófit is beleértve mindannyian Lady Gaga rajongói vagyunk, akinek nagyon jó az új lemeze. Az élő koncertek viszont Zsófi érdeklődését nem keltik fel, legyen az 100 Folk Celsius, Kaláka, Király Viktor vagy Irigy Hónaljmirigy, legközelebb esetleg Lady Gaga koncertjére fogjuk elvinni…

Szintén a jegyzőkönyv kedvéért: vettünk neki bilit, hogy szoktassuk hozzá. A szobatisztaság persze még messze van, de rávezetésként addig is üldögélhet néha pelenka nélkül az objektumon. Itt az lesz a módszer, hogy ha alkot bele valamit, akkor nagyon megdicsérjük érte, de eddig még nem történt ilyen.

Végül pedig az alvás és az evés is jól alakult, de erről Noémi saját bejegyzést írt, azt is ajánlom.

Teljesült a múltkori kívánságom, Zsófi meggyógyult (egészséges maradt), visszahízott (sőt még tovább), beállt egy fix napirendre és átalussza az éjszakákat. Most már csak egyszer alszik naponta, kb. 11 órától egy-két órát, ami nagyon jól tervezhetővé teszi a napjainkat. Egyre magasabb is lesz, amit leginkább azon vettünk észre, hogy most már magától eléri az ágyunk feletti polc tartalmát. Azért még így sem annyira nagy lány, a cipőmnek a dobozában például egész kényelmesen elfér:

A jó időben egyre többet vagyunk lenn a játszótéren, így sok más gyereket és szülőt megismerünk. Zsófi első kis barátnője a két éves Laura volt, akivel egy ideig vizsgálták egymást, aztán Laura kézen fogta Zsófit és úgy szaladgáltak. Máskor Zsófi beült egy pasi kocsijába és elment vele. Igaz, a kocsi egy dömper volt, és abba is nekem kellett beraknom, de a kisfiú tényleg húzta maga után (később nekem is kellett húznom egy kört a kisfiút).

Szintén ilyen játszóteres élmény, hogy megtanítottam Zsófit kismotort kormányozni. Régebb óta volt saját kismotorja, csak nem tudta kormányozni, előre és hátra tudott menni vele, plusz amerre véletlenül elfordult. Most viszont szépen megtanulta, hogyan kell jobbra vagy balra fordítani a kormányt ahhoz, hogy az adott irányba elforduljon, nagyon büszke vagyok rá.

Voltunk az Állatkertben, ahol udvariasan megtekintette az állatokat, de a legjobban mégis inkább a többi kisgyerek motorja iránt érdeklődött (meglepően sokan hoznak kismotort a gyerekeiknek az Állatkertbe). Noémi és én is készítettem erről fotóalbumot a Facebookra, és szomorú vagyok, mert szerintem tök jó lett mindkettő, de alig lájkolta valaki.

Elérkezett az életébe a mondóka-hallgatós korszak: kapott egy mondókás könyvet, a címe Egyedem, begyedem, tengertánc, és abban amelyik versre rámutat, azt elszavaljuk neki. Néha persze unalmas ötödször is elmesélni, hogy dirmeg-dörmög a medve, nincsen neki jó kedve, de hát ilyesmit megtesz az ember. Főleg, hogy a személyes viszonyunk kifejezetten jól alakult. Zsófi mindig is inkább anyás volt, ami természetes, hiszen Noémi van itthon vele állandóan, és ha hármasban voltunk, akkor is inkább vele akart lenni – eddig. Most velem is simán elszórakozik, eszik, iszik, játszik, már nem elsősorban az anyját tartja megfelelő társaságnak.

Megvolt az első pofonja: megütötte Noémit viszonylag durván, aki erre lehúzott neki egyet. Volt is nagy sírás-rívás, legközelebb viszont, amikor durvulni készült, elég volt Noéminek annyit mondania: emlékezz, mi történt szombaton!

Megtanult szívószállal inni, ez hasznos lesz, ha éppen szívószálas üdítő áll csak rendelkezésre. Megtanulta a tejszínhab és a borotvahab közötti különbséget is, kinézetre ugye nincs nagy eltérés, ízre viszont ég és föld a kettő. A hónap humoros jelenete pedig az volt, amikor utánozta a nagyapját abban a játékban, amiben el kell dugni egy követ hátul az egyik kezünkben, és aztán ki kell választani, hogy a kettő közül melyikbe dugtuk el. Ugye a zárt tenyér miatt nem látszik, melyikben van a kő. Zsófi viszont dugott, aztán a nyitott tenyereit kínálgatta, hogy válasszunk belőle, és az egyikben tényleg benne volt a kő…

Felvették bölcsődébe, úgy látszik, Kispesten nincs nagy hiány helyekből. Noémi megnézte a leendő bölcsit kívülről, kellemes, csendes helyen van, a gyerekek békésen játszottak az udvaron, a gondozók beszélgettek, minden rendben volt, mehet oda Zsófi is, februártól.

Életében először Zsófi nagyobb csoportba került, az úszáson. Most már nem a legkisebbek közé kell vinni, hanem a 9 órás csoportba, ahol különböző feladatokat kell végrehajtani. A 8 órás csoportból valóban kilógott már kissé, ez viszont pont jó, a gyakorlatok éppen megfelelnek a képességeinek. Ez a legjobban az úszódeszkás gyakorlatokon látszik, nagyon érdekes látni, ahogy szépen fenntartja magát a deszkára támaszkodva. A hátúszást, pontosabban a háton úsztatást kell még gyakorolni, a víz alatt tartózkodással viszont semmi probléma, szépen úszik közben a lábaival. Sőt, egyszer bedobtam a vízbe a partról, magasról, és placcs, elsüllyedt, Noémi csak a víz alól emelte ki. Kicsit aggódtunk, hogy fogadja, hát imádta, már jött is vissza a partra, hogy dobjam be ismét…

Zsófi körül áprilisban a betegség volt sajnos jellemző, elkapott valami torokfájást, amit aztán továbbadott Noéminek is, és végül mindannyian megfáztunk és taknyosak lettünk. Zsófi torokfájásában az volt a legrosszabb, hogy nem evett tőle rendesen, nem kívánt semmilyen ételt, fogyott is 40 dekát, ami egyáltalán nem helyes az ő korában. Mire ezt írom, szerencsére pont visszahízta, kellemes, hurkás gyermek lett megint.

A betegségek miatt anyásabb volt a szokásosnál és rosszul is aludt, ami miatt éjszaka Noéminek kellett kijárni hozzá, ha felébredt. Ez nagy különbség: ha én teszem le aludni, általában nem izgatja magát és alszik, ha viszont az anyja hagyja ott egyedül, teljesen kétségbeesik. Úgyhogy elég zűrös éjszakáink voltak, Noémi többször is kénytelen volt kint aludni vele.

Az éjszakai alvászavar persze összefüggésben állhat a nappalival: Zsófi egy időre átállt a napi egyszeri alvásra. Ez összhangban van az életkorával, ilyenkor már elég neki napi egy alvás is, de aztán mégis visszaállt a napi kettőre, aztán néha egyszer aludt, néha kétszer, összevissza időpontokban. Nyilván nem tartjuk ébren, ha egyszer fáradt, beteg, ásítozik és dörzsöli a szemét, de ez az egész eléggé felborította a belső óráját és napirendjét, nekünk meg az éjszakáinkat. Remélem tehát, hogy lassan meggyógyul, visszahízik, beáll valami fix napirendre és még az éjszakákat is végigalussza.

Újdonság, hogy ha reggel korán kel fel, és Noémi áthozza a mi ágyunkba, anya mellett még hajlandó aludni egy-egy órácskát. Nem fogjuk rászoktatni, hogy ott aludjon, esténként szigorúan a saját ágyában van a helye, reggel viszont Noémi úgyis mindig álmos és aludna még, olyankor nem gond, ha Zsófival együtt szunyálnak tovább. Azt azért kissé zokon vettem, amikor engem viszont kitúrtak az ágyból…

Egyébként pedig szépen folyamatosan fejlődik, okosodik. Felcsapott például telefonközpontosnak, ha csörög a telefon, elveszi a helyéről és odaviszi egyikünkhöz, akár a konyhába is. Aztán egyszer, miután a munkából hazaértem és levettem az ingemet, még beszélgettünk Noémivel és emiatt megálltam az ajtóban. Zsófi jött és elkérte tőlem az inget. Odaadtam, mert kíváncsi voltam, mihez kezd vele: kivitte és berakta a szennyesbe…

Van egy könyve, amiben képek vannak mindenféle tárgyról, amelyeket már nem csak felismer, hanem okosan megfelelteti őket a valódi tárgyaknak. Például amikor kekszet kívánt, rámutatott a könyvben a kekszre, amikor a játszótérre akart menni, a vödörre és lapátra. Ennek persze az a hátránya, hogy később fog elkezdeni beszélni, mert mutogatással is nagyon jól megérteti magát.

A jegyzőkönyv kedvéért: a kedvenc meséje a csehszlovák kisvakond, amivel semmilyen konkrét baj nincs azon kívül, hogy szerintem idétlen és fárasztó, vagyis most először tér el az ízlésünk valamiben, de ettől még persze nézheti, ha akarja. A szavajárása leginkább a bó és az apa, de ügyesen próbálkozott már a hattyú és az eper kimondásával is.

A hónap legérdekesebb felismerése az volt, hogy Zsófi szerintem unatkozik itthon. Ismeri már az összes játékot, megtette a megtehető kilométereket, megismerkedett az összes rokonnal és ismerőssel – és mindez mintha kevés lenne neki. Néha nem is nagyon bírunk már vele. Az Europarkban járkáltunk hármasban, Zsófi is szabadon sétált mellettünk, és sorra ment oda az idegenekhez ismerkedni, egy szembejövő nőhöz konkrétan felkéredzkedett volna… Úgyhogy folyamatosan visszük a játszótérre, társaságba, de a megoldás végül valószínűleg a bölcsőde lesz, legalábbis most ezt gondolom, persze csak valami fél napos, pár órás verzió. Furcsa, hogy ilyen pici és mégis ennyire igényelné az új élményeket és ismerősöket, kíváncsi leszek, hogy ha tényleg elvisszük majd bölcsibe, hogyan állja meg a helyét. A képen: Bence és Bálint együtt kergette Zsófit a lakáson át (Szigetszentmiklóson, Noémi keresztszüleinél):

A játszótérre lehordani külön is érdekes. Ez elsősorban Noémi reszortja, hiszen nap közben ő van vele itthon, de néha én is ott vagyok, és ezek az első közösségi élményeink szülőként. Eddig csak az úszás volt hasonló, de ott közös medencében, mégis a többiektől függetlenül úsztatja mindenki a gyerekét, a játszótéren viszont a gyerekek és a szülők is kapcsolatba kerülnek. Zsófi szokása, hogy kitárt kezekkel szalad a másik gyerek felé, aki általában oda se bagózik rá, esetleg még el is szalad előle. Persze ha hozzá jön oda valaki, ő sem törődik vele, gondolom az 1-2 évesek között ez így szokás. A szülők pedig vegyesen reagálnak, van, aki örül a társaságnak és van, aki elzárkózik, de kifejezetten bunkó eddig senki sem volt – velünk, a saját gyerekével viszont van, aki elég furcsán bánik. Ma például egy középkorú hölgy egy négy éves, élénk kislányt butának nevezett, amiért elfelejtett görkorcsolyázni… nyilván valami tévedésről lehetett szó, tehát oda sem figyelt rá, és úgy nevezte butának a kislányt, jó kis nagymama.

Itthon Zsófi mindenben nagyon segítőkész, mindenben részt akar venni. Bármit, bárhonnan odahoz nekünk, ha kérjük. Rendszeresen kiviszi a kisebb tárgyakat a szemétbe, ha azt mondjuk rá, hogy szemét. Fürdés előtt segítőkészen bedobálja a játékait a kádba, evés előtt pedig segítőkészen felmászik és hanyatt fekszik az ágyon, nekünk csak a cumit kell a szájába illeszteni. Öltözködésnél még félálomban is odanyújtja a lábát, hogy zoknit húzzunk rá. Tegnap a felmosásban is segített volna, ha hagyjuk, legalábbis erősen ajánlgatta a felmosót, hogy használjuk már, gyerünk. Amikor hazaérek, azonnal lelkesen odahoz nekem egy pár cipőt, gondolom még csak azt vágta le, hogy a cipővel van valami, azt nem, hogy ilyenkor levenni szoktam, nem felhúzni…

Igazából sok más nem történt vele. A hosszú hétvégét Bujon töltöttük, erről Noémi írt hosszabb beszámolót, Zsófi nagyon élvezte egyébként a társaságot és a szobák között megtehető kilométereket. Ezt is írta már Noémi: klassz, hogy Zsófi még lát igazi háziállatokat. Ezek ugyanis folyamatosan vesznek ki az életünkből. Az én nagyszüleim még disznót és csirkét is tartottak, és klassz volt látni, ahogy nagyapám etette és nevelte őket, például hogy engedjék oda egymást a vájúhoz. Zsófi már csak a csirkével találkozik személyesen, bár legközelebb tervezzük megmutatni neki a tehenet is – tudjátok, ami eredetileg a tejet adja.

A jegyzőkönyv kedvéért: Zsófi állandó szavajárása a gyibó, illetve azt is gyakran mondja, hogy apa, de nem csak akkor, ha rám gondol (néha akkor is).

Nagyon érdekes hónapunk volt, mert kezd kialakulni Zsófi személyisége. Pár hónapja még azt mondtuk Noémivel, milyen rossz lenne Zsófit bölcsibe adni ilyen fiatalon, mert még olyan kis védtelen, nem tudna érvényesülni, és ez elkeserítené. Most már sokkal jobban érvényesül. Gondolom azért is, mert szépen megtanult járni, sőt, most már a kanapéra, a fotelre és a mi ágyunkra is fel tud mászni magától, tehát szabadon bejárja a lakást. Közlekedik is folyamatosan, közben mutogat, szövegel és kiabál, kéri, amit megkívánt, vagy ha nem tetszik neki valami. Mindettől néha kicsit erőszakosnak tűnt, de aztán rájöttem, hogy érvelni még nem tud, nincs más módja az önkifejezésre, hát kiabál, nincs ezzel semmi gond.

Eközben egyre bonyolultabb dolgokat ért meg és fejez ki. A hónapban végignéztük a Csengetett, Mylord sorozatot újra, és nagyon tetszett Zsófinak a főcímzene. Viszont miután végignéztük mind a 26 részt, többé nem tettük be a DVD-t. Zsófi ezután naponta többször is rámutatott a mylordos DVD-dobozra, aztán a DVD-lejátszóra, végül a tévére, vagyis pontosan tudta, mi az összefüggés ezek között, és hogy ezt kell kérnie a főcímzene megtekintéséhez. Egyszer-kétszer beraktuk neki, aztán felraktam a dobozt a felső polcra, hogy ne juttassa folyton eszébe a zenét.

Szerencsére általában semmi gond nincs abból, ha nemet mondunk valamire, szó nélkül belenyugszik. Azt viszont nagyon rosszul tűri, ha erővel korlátozzuk, ha lefogjuk vagy visszatartjuk valamitől. Tegnap például injekciózni vitték az orvoshoz, ami előtt az orvos még megnézte a fogait is. Ehhez le kellett őt fogni, amitől legalább annyira üvöltött, mint utána a tényleges szuritól, a folyosón várakozó családtagok azt hitték, két injekciót kapott egy helyett.

Nekem is volt ebből problémám, mert bújós típus vagyok, a gyerekemmel is, továbbá szeretek birkózni vele, dögönyözni. Noémi viszont kevésbé ilyen, ami kettőnk között nem probléma, Zsófi viszont az anyjával van többet, az ő stílusát vette át. Ezért egy idő után látványosan nem szeretett odajönni hozzám, ha meg én kaptam el, egyenesen sírva fakadt. Már azt hittük, valamiért nem szeret engem, de aztán kapcsoltam, és egyszerűen békén hagytam. A probléma egy csapásra megoldódott, azóta ismét kapok puszikat és általában is szívesen van velem, ha meg menni akar, elengedem.

Korábban elképzeltem, ahogy hazaérek, és röpült felém anyám, de legalábbis a feleségem és a lányom. Noéminek kedves szokása is, hogy Zsófival együtt üdvözöl, most februárban volt azonban először, hogy Zsófi magától is kijött köszönni nekem. Kitárt kezekkel szaladt felém a szobából, és cuppanós puszit nyomott a térdem fölött a nadrágomra, mert csak néztem, hogy mi lesz ebből, és elfelejtettem lehajolni hozzá (azóta nyilván nem felejtem el). Egyébként a puszira is most tanítottuk meg. Eleinte csak összenyálazta az arcunkat, de aztán szépen belejött, most már osztogatja is szorgalmasan, ha olyanja van, az arcunkon kívül időnként zoknira, macira, játékokra is, sőt, én egyszer négyet is kaptam egymás után.

Megtanulta valahonnan a hörgést, legalábbis amennyire egy 15 hónapos kislány hörögni tud, mi sátánka-hangnak neveztük el. Alapvetően nagyon vicces volt, csak a hangszálainak nem tesz jót, ennek ellenére folyamatosan csinálta. Szerencsére szüleim összekötötték a hangot a kutyaugatással, amikor körbevitték megmutatni neki a szomszéd kutyákat, és azóta csak a kutyáknak csinálja.

Szüleimmel egyébként is sok időt töltött a hónapban, olyan is volt, hogy hazavitték magukkal. Eddig is sokszor hagytuk már rájuk Zsófit, de csak a mi lakásunkban, például amíg mi moziztunk, illetve párszor sétálni vitték el. Most viszont mi maradtunk otthon kettesben, furcsa volt, hogy Zsófi kimozdult valahová nélkülünk. Kíváncsiak voltunk, hogy bírja majd, de semmi problémája nem volt, szépen eljátszott a szüleimmel, rajzolt, mert már arra is tanítják, szórakozott, és vigyorogva érkezett haza. A héten az ortopédián is voltunk egy kötelező vizsgálat miatt, apa ott is kézenfogta Zsófit és körbe-körbe sétáltak, megható volt, ahogy apám a lányomat sétáltatta és mindenfélét megmutatott neki.

Érdekesség még, hogy a folyton járkáló és mozgó gyerekünk a babakocsiban teljesen passzívvá válik, csak ül és néz kifelé. A múltkor egy nála nem sokkal nagyobb kislány ismerkedni akart vele, a végén még az arcát is megsimogatta, de Zsófi egyáltalán le se bagózta. A babakocsi neki a csöndes és elmélyült meditáció helyszíne, amiből csak a kutyák tudják kizökkenteni, mert azoknak viszont egyből mutogatni és ugatni kezd…

Hogy Zsófi mennyi mindent megért: fogta ezt a párnát, lerakta a földre és ráfeküdt, mert pontosan tudja, hogy a párnával ezt kell csinálni, ráhajtani a fejünket. Gondoltam, megörökítem, hogy már ezt is tudja, ezért elővettem a fényképezőgépet, de mire bekapcsoltam, már felkelt. Megkértem, csak így, szavakkal, hogy feküdjön vissza, hogy lefényképezhessem, és szépen vissza is feküdt a párnára… De elrontottam a képet, ezért újra megkértem, hogy feküdjön vissza, és akkor már sikerült a kép:

Amikor Zsófi először két lábra állt és elérte az alacsonyabb polcok tartalmát, azt hittem, most aztán lesz itt rend, Zsófi majd felforgatja itt a lakást. De nem volt igazam, mert attól, hogy esetleg levesz valamit a helyéről, még nem lesz rendetlenség, vissza kell tenni mindent a helyére és kész. Rendetlenség akkor lesz, amikor már magával tudja vinni, amit elért…

Első blikkre nagyon vicces volt, amikor azt kérte Noémitől, hogy nyissa ki neki a másfél literes ásványvizet, és oda is vitte hozzá. Alig bírta el, nyögött, de két kézzel mégis cipelte a nagy üveget tele vízzel, oda az anyjához. Noémi passzolt, ezért hozzám indult volna az üveggel a kezében, de elhúzta a súly oldalra, csak nézett rám, miközben egészen másfelé ment. Noémi röhögőgörcsöt kapott ezen, Zsófit pedig végül a telefonos asztal állította meg.

És ha a másfél literes vizet elbírja, mindent elbír, és mindent szét is hord a lakásban. Nem szándékosan csinál kuplerájt, csak éppen kimegy anyához a konyhába, miközben a kezében marad ez-az, amivel éppen játszott. Aztán a konyhában megtetszik neki valami más, és amit addig cipelt, azt elejti. Úgyhogy az elveszett dolgok tulajdonképpen a lakás bármelyik pontján lehetnek, és teljesen hétköznapi esemény, ha a mosdóból kifelé jövet vigyáznom kell, nehogy rálépjek Noémi szemhéjceruzájának a tokjára. Különösebb probléma egyébként nem volt még ebből, egy tányér mínuszunk van csak, amikor Noémi óvatlanul egy alacsony polcon helyezte el a tálcáját vacsora után, amit Zsófia kíváncsiságból lerántott a teljes tartalmával együtt.

Ezek után talán mondani sem kell, hogy teljesen egyedül közlekedik a lakásban, kimegy, bejön, szétnéz, visszajön, kíváncsiskodik.

Lassan megtanul beszélni is. Eddig is előfordult néha, hogy ha többször emlegettünk egy szót, egész ügyesen elismételte, ácsi, egy, ga-ga ga-ga-ga, és ez egyre többször fordul elő. Ráadásul mintha anyának és apának szólítana minket, ha akar valamit, ez is nagyon aranyos. A szövegértése pedig egyértelműen nagyon jó. Ha közöljük, hogy megyünk fürdeni, már indul is kifelé, és ott sorakozik a fürdőszoba ajtajánál.

Noémi írt már róla, hogy a szilveszteri durrogás, a járás, a fognövés és az elszakadási pánik valamilyen kombinációja miatt sokáig nagyon rosszul aludt. A késői elalvás szerintem a szilveszter miatt volt, a Himnuszra még táncolt szegény (Schmitt Pál valódi újévi üzenete megvan?), és hetekbe telt, amíg visszaállítottuk a bioritmusát a nyolc órai elalvásra. Ráadásul felvette azt az őrjítő szokást, hogy mikor éjszaka felébredt, a kezünkben szépen visszaaludt, de ahogy egyetlen lépést tettünk kifelé, azonnal üvölteni kezdett. Amíg az ágya mellett álltam csendben, addig semmi gond, de rögtön az első lépésnél jött az üvöltés. Noémi találta ki, hogyan oldható meg, hogy kijönni se kelljen és aludni is lehessen: ott kell aludni vele, ahogy kiskorában. Mikor ezt írom, Noémi már visszajött mellém aludni, úgyhogy most már visszaállt a rend, de a január összességében mégis elég hosszú és fárasztó volt ezek miatt.

Nagyon szépen szocializálódott viszont a hónapban, Jázmin, Réka és az ismerős felnőttek társaságában is jól eltöltötte az időt. Az is nagyon érdekes, csak nehezen tudom körülírni, hogy játszani kezdett a dolgokkal. Eddig csak felfedezte őket, rázta, forgatta, ütögette a tárgyakat, most viszont szórakozik velük: itatja a macit, megmutatja neki a könyvet, illetve úgy tesz, mintha lenne víz az edényekben, és megissza az odaképzelt vizet. Végül azt mondja: ááá, ahogy mi szoktuk ivás után. Egyszer meg guggolásból kellett felállnom vele, és kettőnk súlyát azért már én is megérzem, mégis ő nyögött helyettem, mert tudta, hogy ez nehéz mutatvány… Mindezek után megállapítottuk, hogy nagyjából bölcsőde-érett lett a lányunk, de persze van még egy éve, amíg tényleg bölcsibe szeretnénk adni.

Jó évünk volt, természetesen, nekem valószínűleg életem legjobb éve volt 2010. A világot ugyan nem sikerült megváltani, de az influenzát kivéve egész évben egészségesek voltunk, boldogságban és békességben töltöttük az időt és neveltük a kislányunkat. A részleteket tekintve természetesen Zsófi kívánkozna előre, de a szokásos havi beszámolók után sokat már nem tudok írni, talán azt, hogy pontosan a tankönyvi adatok szerint növekszik, Gabi mondta, hogy Zsófi ilyen EU-szabvány kisgyerek. Nagyon érdekes, ahogy viselkedni kezdett, meg jár, totyog fel és alá, majd az lesz még ennél is érdekesebb, amikor beszélni kezd.

A munkahelyemen is elég jó évünk volt, csak az ősz lett zűrösebb a kelleténél, de végül is pont azért mentem vissza az alapítványhoz, hogy ne unatkozzak. Plusz, hogy a vezetéssel foglalkozzak, ne csak szakmai kérdésekkel, ez így is történt, úgyhogy ez is rendben volt.

Ami rossz volt, hogy meghalt nagymamám. Viszont 90 éves volt, szerető családi körben hunyt el, és még találkozott a dédunokájával, úgyhogy azt hiszem, ennél sokkal többet senki sem kívánhat. Az esküvők és a temetések aránya 2009-ben 2:0, 2010-ben 0:2 volt, remélem, 2011-ben ismét esküvőből lesz több. Nem tudom, a keresztelőket ide lehet-e számítani, idén Zsófié volt, és jövőre is kinéz néhány.

Én nem fogadalmakat, hanem célkitűzéseket tettem tavaly, de mióta szeptemberben összefoglaltam őket, tulajdonképpen nem sok minden változott meg ezek ügyében sem. Anyagilag kijöttünk, a Balaton-átúszást azóta sem rendezték meg, lefogyni sem sikerült, a Harry Pottereket viszont kissé elszórakoztam. Elkezdtem ugyanis a hetedik részt még szeptemberben, de ez az utolsó sajnos angolul is sokkal gyengébb az előzőeknél, úgyhogy nem volt kedvem hozzá és abbahagytam. Decemberben gondoltam meg, hogy ha már ez volt az egyik 2010-es Nagy Célkitűzésem, igazán elolvashatnám mégis. Csakhogy a december hónap a jellegéből adódóan alkalmatlan egy ilyen hosszú és angol nyelvű könyv elolvasására, úgyhogy most, január 1-jén este a 660. oldalon járok. Holnap vagy hétfőn nyilván befejezem, és akkor ki lehet pipálni ezt is a listán, összességében tehát a fogyókúra volt az egyetlen igazi kudarc.

A kissé könyvmolynak tűnő Isolde valamikor leírta, hány könyvet olvasott el az előző évben, és kíváncsi voltam, hozzá képest én mennyit olvasok. Le is írtam, hogy 2009-ben 61 darab könyvet olvastam ki – és annyira tudtam, hogy Trychydts is be fog szállni. És el is vitte a Legnagyobb Könyvmoly címet, ami nem baj, nekem sokkal inkább futásban kellene tartani vele a lépést.

2010-ben a legjobb könyv, amit olvastam, a PreZENtáció volt és a Harry Potterek – nem volt nagy mezőny. A legjobb filmek a Vasember 2, az Eredet és a Terhes társaság voltak, a legjobb zenéje pedig Lady Gagának volt, amit azért tartok fontosnak közölni, mert önmagában a csaj körüli felhajtás még nem lenne elég ahhoz, hogy az ő számait hallgassuk meg a legtöbbször a számítógépen, az autóban és a tévében is.

Célkitűzések 2011-re:

1. Lefogyni 12 kilót – ez talán reálisabb cél, mint a tavalyi 28.
2. A félmaraton, 21km lefutása (4 kör a Margit-szigeten)
3. Pénz megtakarítása
4. Könyvírás (több ötletem is van)
5. Angol nyelven is olvasni könyveket (legyen a cél: három könyv).

Kevésbé fontos célok, de azért legyenek itt:

1. Átúszni a Balatont 2 órán belüli idővel – ha sikerül leszervezni.
2. Újságcikkek megjelentetése a Vakok Világán kívül is.
3. Fejlődni a fotózásban, a videózásban és az írásban.

Gondoltam, hogy keresek ide egy eddig nem publikált, frappáns képet, de végül is nincs kedvem csak ezért végignyálazni kétezer fotót, mert kb. ennyi készült rólunk az idén (ebből 1700 csak Zsófiról). Van viszont egy, amit keretben is kiraktunk itthon, meg az ajándék fotókönyvek címlapjára is ez került, úgyhogy azt hiszem, elég jól kifejezi 2010 családi harmóniáját. Trychydts készítette, ez is jellemző egyébként.

Még a hónap elején találkozott Zsófi a Télapóval. Noémi cége Télapó-ünnepséget rendezett ugyanis Kaláka-koncerttel, volt kaja és pia, a gyerekek kedvéért kakaó, ami nagyon aranyos volt, sosem jártam még olyan rendezvényen, ahol kakaót lehetett volna inni. És a rendezvény végén jött a Télapó is, akit rögtön körülvett legalább száz gyerek. Vicces volt Zsófit odanavigálni, de végül sikerült, és mivel ő még nem tud beszélni, én mondtam el a nevét a Télapónak, meg azt is, hogy jó kislány volt, úgyhogy kapott is csomagot tőle. Nem az első Mikulás-csomagja egyébként, mert csomagot már tavaly is hozott neki a Télapó, csak akkor még nem személyesen adta át. Az eseményről képtelenség lett volna fényképet készíteni, de ez itt nem sokkal később készült:

Zsófi megtanult járni! A hónap elején Noémi elkezdte biztatni, hogy tegyen meg lépéseket egyedül is, és Zsófi ügyesen lépkedett is az anyja felé. Csak néztem, amikor a nagymama vigyázó kezei mellett, mégis egyedül, támaszkodás és segítség nélkül begyalogolt a konyhából. Ezután rövidebb utakat vállalt be egyik bútortól a másikig, tegnap óta pedig simán keresztülgyalogol a szobán. Akkor sincs nagy baj, ha elveszti az egyensúlyát, ilyenkor letámaszt a kezével vagy seggre ül és nevet hozzá.

Aztán megvolt Zsófi második karácsonya is. Olyan érzés, mintha csak az első lett volna, mert tavaly még nem sokat érzékelt az ünneplésből, de lehet, hogy jövőre is hasonlóan fogjuk érezni. Úgyhogy rögzítsük: idén már élvezte a karácsonyt, élvezte a társaságot, lájkolta a karácsonyfát és birkózott az ajándék macival. Szüleimtől egy hintaszarvast kapott, ez a hintalónak egy karácsonyi verziója, egy kicsit nagy még neki, mégis nagyon élvezi. A fenti két témáról, vagyis a járni tanulásról és a karácsonyról egy videó:

A felnőttek közül a legjobb ajándékot azt hiszem, a szüleink kapták, a Bestfotónál hívattunk elő egy-egy fotókönyvet Zsófi 2010-es évéről. A szolgáltatást másnak is ajánlom, pofonegyszerűen lehet képeket feltölteni, és utána nagyszerű felületen lehet megszerkeszteni a könyvet. Arra kell csak vigyázni, hogy a honlap a feltöltött képfájlokat ABC-sorrendben rakja ki a könyv szerkesztéséhez, tehát előzetesen úgy kell elnevezni őket, hogy ABC-sorrendbe állítva nagyjából tükrözzék azt a sorrendet, ahogyan a könyvbe is bekerülnek majd. Nagyon ciki száznyolcvan darab, ugyanazt a gyereket ábrázoló kép közül kikeresni, melyek készültek vajon áprilisban… A könyvből ötezer forint a 20*15-ös verzió, nem tudom, hogy ez drága-e, viszont nagyon-nagyon jó minőségű, keményfedeles, és a belső oldalak is vastag papíron, élesen, jól láthatóan tartalmazzák a képeket.

Mi volt még? Zsófia idén is egy kicsit taknyos volt decemberben, ahogy mi is Noémivel, illetve ahogy a fél város, de idén nem vittük kórházba egy kis nátha miatt… Az ügyeletet viszont felhívtam egyszer, de 37,4-es hőemelkedés miatt nem jöttek ki, és javasolták, hogy mi se vigyük be a többi beteg gyerek közé. A doki néni jó fej volt, mondta, hogy szerezzünk be gyógyszereket, kúpot arra az esetre, ha hány, és szirupot arra az esetre, ha hasmenése van – valahol majd csak sikerül beadni neki a gyógyszert, ha rosszul lesz… Szerencsére nem lett rosszul, de napokig nagyon rosszul aludt, éjszakánként 5-6 alkalommal is felsírt álmában.

Evés, csak a jegyzőkönyv kedvéért: mindent megeszik, amit éppen megkíván, tápszert, banánt, almát, virslit, de a legjobb viszonyban a kenyérfélékkel van, a sima kenyérrel, a valamivel megkent kenyérrel, pizzával, kenyérlángossal.

Az egyik nappali alvása után pedig még álmos maradt, és Noémihez bújva szépen visszaaludt. A világon a legszebb, legbékésebb és legaranyosabb dolog az anyja mellkasán alvó kisgyerek.