“Odajön Surányi Gyuri barátunk, hogy őneki megvan, hogyan kell átalakítani úgy a minimálbér adómentességét, hogy közben fönt lehessen tartani az igazságosságot. És dolgozunk sokáig vele. Majd elküldi a papírját végre, amire kiszámolja és kiderül, hogy minden nagyon jó, csak azt nem tudja, hogy létezik az adójóváírás intézménye ma Magyarországon és azt is át kell alakítani, és az 230 milliárd forint összességében. Ja? Hát, ha a 200 milliárd forint benne van a pakkban, akkor már nincsen megoldása. Általában sok jó ötlet van egész addig, amíg nem kell számolni. Mikor számolni kell, akkor elfogy a tudomány.”

Életemben másodszor álltam neki az adóbevallásomnak, örömmel, mert adófizetőnek lenni jó, rendes állásom van, mit panaszkodjak, ráadásul 2006-ban többet kerestem, mint 2005-ben. Négy cég, négy éves összefoglaló feküdt előttem az asztalon.

Gáborral csevegtünk a napokban arról, hogy ha 17 cég fejleszt pénzügyi szoftvereket, és ezek közül 2 azonnal, további 10 ritkán, de frissíti a programjait, a többiek pedig sosem, akkor a forgalomban levő szoftverek kb. negyede lehet ténylegesen naprakész. Ez arról jutott eszembe, hogy a négy összefoglalóm közül egy volt, amiben az egyes tételek sorszáma megegyezett azzal, amit az SZJA-bevalláshoz letölthető szoftverben írtak.

De az elnevezések stimmeltek, a levont adóelőleg mindenhol levont adóelőleg, a sorok egyeztetése után összeadtam a papírokon levő számokat és beírtam az Abev programba. De figyelmeztet a program: az adójóváírás értéke nem lehet nagyobb az adójóváírás számított értékénél. He? 1. nem volt ott semmilyen számított érték 2. honnan tudja ő, hogy én mennyi adójóváírást kaptam?

Aztán Noémivel megfejtettük, hogy az adójóváírásnál nem az számít, hogy év közben mennyit kaptam, hanem hogy mennyit akarok jóváírni most, azaz ennél a pontnál nem a cégektől kapott összegeket kell átvezetni az adóbevallásba. Pontosabban, ha járna nekem adójóváírás, akkor átvezethetném, sőt a program is segítene, de nem jár, így viszont közölni sem tudom, hogy nekem nem járt, mégis kaptam.

Akkor tévedtem, amikor a régi és az új munkahelyemen is úgy nyilatkoztam: kérek adójóváírást, ami a nyolc, illetve négy hónapi fizetésem alapján járt volna, de az éves keresetem alapján nem. Így aztán kevesebb adóelőleget vontak le, mint kellett volna, az pedig szemlélet kérdése, hogy mi a jobb nekem: visszatérítést kapni az APEH-től, ebben az esetben én hiteleztem az államnak, vagy fordítva.

Intő jel kellett volna legyen, ami a tévével történt. Pár hete vettünk ugyanis egy tévét a szigetszentmiklósi Auchanban. Arra, hogy az eladó a tévét kihozza a raktárból, fél órát kellett várni. A tévét otthon hibásnak ítéltük, ezért visszavittük. A vevőszolgálattól elküldtek minket a műszaki osztályra, ahol 40 percet kellett várnunk, hogy a kolléga ráérjen. De visszakaptuk a pénzt – anélkül, hogy az eladó érdemben elismerte volna, hogy a tévé rossz. Választottunk egy másik típust, majd ismét negyedórát vártunk, hogy az úr a raktárból kihozza.

Na, tegnap vettünk egy szekrényt ugyanott. Hazacipeltük, szétkaptam a csomagolást, és akkor vettem észre, hogy amit elhoztunk, persze a teljes vételárat kifizetve, az csak a szekrény fele, csak az “A” csomag, a “B” csomagot ott hagytuk.

Visszamentünk az áruházba, és a vevőszolgálaton elmondtuk, mi a probléma. Ott elmesélték, hogy aznap mi vagyunk a harmadikak ezzel a gonddal. Mondtuk, hogy bizonyára ott lesz még a szekrény másik fele, a “B” csomag, elkérnénk azt is, ha lehet. Az eladótérben nem volt, ezért felhívták a bútoros részleg eladóját, aki tíz perccel azelőtt, fél háromkor eltávozott, de az nem emlékezett rá, hogy egy “B” csomagot visszavitt volna a raktárba.

Javasoltam, hogy mégis nézzék meg a raktárban, valahol lennie kell, negyedóra alatt meg is nézték, nem találták. Én nem tudom, milyen lehet az Auchan raktárja belülről, hogy se a hetven centis tévéket, se a két méteres szekrényeket nem találják benne.

Azt kérték, hogy vigyük vissza a szekrényt, mármint a fél szekrényt. Visszavittük, persze szanaszét szedve, esőtől áztatva, vissza is kaptuk a pénzt. A tegnapi eset alapján bárki megtehetné, hogy vesz kettő szekrényt, és az egyikből az “A” részt viszi vissza, a másikból a “B”-t, visszakapja mindkét összeget, és kap ingyen egy szekrényt.

Mi viszont vettünk egy másik, ugyanolyan szekrényt, amelynek immár mindkét részét elhoztuk. Egyébként nem volt igazunk, amikor reklamáltunk: fel volt tüntetve, hogy a csomag két részből áll. Na nem az árcédulán vagy a minta tetején, vagy bármilyen észrevehető helyen, nem, a nejlon legvégén volt egy matricán, 8 pontos betűkkel.

A végeredmény tehát három autóút az áruházba, egy klassz szekrény, a miklósi Auchanban pedig egy szétszedett “A” rész, és egy, a raktárban egy kallódó “B” rész. Édesapám sietett, és ezért nem engedte, hogy a helyszínen írjak nekik gratuláló levelet az Ötletek Ládájába, úgyhogy ezúton szeretném megtenni.

A szekrény összeállítása

Szüleim mondták, hogy ne kezdjük el mi összerakni, majd csak ha lesz segítség. Én viszont azt gondoltam, értelmes, felnőtt emberek vagyunk, csak megbirkózunk már egy szekrénnyel. Ezt gondoltam fél ötkor. Ezután este fél tizenegyig megállás nélkül szereltünk, és tényleg, majdnem kész is lett. A szekrény a helyén, rajta a tévé, a magnó, és már az ágyból néztük, amint Stohl “Faszfej” András elkiabálta, hogy Czenéék nyertek. Én mondjuk nem nagyon néztem a műsort, csak Noémi, de azért gratulálok nekik is.

Azt gondoltam, ideje hivatalosan is csepeli lakossá válni, így a Kormányzati Portálon keresztül időpontot kértem mindkettőnknek a csepeli okmányirodába. A megadott időpontban a megadott hármas ablakhoz fáradtunk, ahonnan rögtön tovább is küldtek minket a lefoglalt időpontra érkezők közös, 14-es ablakához.

A 14-es ablaknál egyből sorra kerültünk, a hölgy elkérte a személyiken kívül a lakás tulajdonjogát bizonyító okiratot, pl. adásvételi szerződést is, ami természetesen nem volt nálam. OK, én vagyok a hülye, amiért a tavaszi útleveles szívás után most sem kérdeztem rá előzőleg az ügymenetre. Mindezek ellenére: az önkormányzat miért nem tudja magától, hogy kié egy lakás a kerületben? És a magasságos kormányzati portálon miért nem tudnak kirakni egy rövid ismertetőt az ügymenetről az időpont-foglalás szövege mögé?

Na, fél órával későbbre kaptunk újabb időpontot ugyanoda, addigra vissza is értem otthonról a hiányzó papírokkal. A hölgy segített kitölteni a kérelmet, amivel átküldött minket a 22-es ablakhoz.

Ott a soron következő hölgy a papírokról a számítógépbe pötyögte az adatainkat, majd kinyomtatott egy újabb papírt, amit ismét kitöltöttünk. Közben beírt minket egy csíkos füzetbe is, a helyrajzi számunkat pedig egy saláta jellegű, spirálozott füzetből nézte ki, még jó, hogy már feltalálták a papírt az egyiptomiak.

Ezután kaptunk egy-egy lakcímigazoló kártyát, amihez a hölgynek szüksége volt még a személyi számomra – ez nem lett alkotmányellenes úgy tíz éve? Azt sem értem, az új lakcímet miért nem a személyi igazolványom soron következő “lakcím” rubrikájába írja be, miért kell plusz egy igazolványt magammal hordani?

Azt viszont a javukra írom, hogy ha a megfelelő papírok nálunk lettek volna, sehol sem kellett volna várakozni.

OK, vállalom az engem körülvevő sárga irigységet: a hónap végén valószínűleg ide megyünk nyaralni:

A döntéshez persze mérlegelni kellett, hogy sokba kerül, hogy csak hét éjszaka az egész, hogy még sosem ültem repülőn, hogy még sosem jártam Európán kívül és így tovább. De akkor is.

Az első lépés az útlevél beszerzése, mert anélkül természetesen nem megy. A kerületi okmányiroda természetesen kizárólag munkaidőben van nyitva, ma reggel tehát ott kezdtem. Üzenet az agynak: az ügyintézés menetét mindig meg kell kérdezni előre telefonon. Hátha az okmány beszerzéséhez az első lépést nem is az okmányirodában kell megtenni… (“egyablakos ügyintézés”). Tehát elballagtam a közeli postára, befizettem a hatezer forintos csekket, majd vissza. Az útlevelet tíz napon belül küldik postán – ajánlva, nyilván azért, hogy még egy plusz utam azért mindenképpen legyen miatta.

A Főtáv küldött valami pénzt, ám csak az értesítőt kaptam meg, a pénzért el kellett menni a postára. Mivel az értesítés két hetes volt, rá akartam kérdezni telefonon, hogy ott van-e még a Postán az utalvány. Volt két számom, felhívtam az elsőt. Felvették, egy nő hallózott. Belekezdtem, hogy ki vagyok és mit akarok, erre azt mondta: – Várjon egy kicsit! – majd mellé rakta a kagylót és két percig nem szólt bele semmit, pedig közben már kiabáltam is neki. Leraktam. Hívtam a másik számot, ott közölték, hogy a másik ablak lett volna az illetékes… Azért megnézte nekem, az utalványt rendben meg is találta, mire megkérdeztem, hogy ki küldte.

- De uram, ennyi kérdést!
- ?!
- A másik ablaknál van és újra el kellene mennem…

Elmentem tehát személyesen is, vettem sorszámot, majd leültem egy feltűnően ideges férfi mellé. Rövidesen én is ideges lettem, először azon, hogy ő milyen ideges, folyamatosan dobolt a lábával és fészkelődött. Aztán megláttam a sorszámát, akkor már azon voltam ideges, hogy az illetőnek alacsonyabb sorszáma volt, mint nekem, a kijelzőn viszont már mindkettőnk sorszámánál magasabb számok voltak. A megoldás az volt, hogy a csekkbefizetés két ablaknál is pörgött, a levélfeladó ablaknál viszont, ahová mi is vártunk, a postás egy kuncsafttal dumált, végül húsz percig kellett várni, mire sorra kerültem.

Kiderült, hogy értesítéssel eleve nem oda kellett volna mennem, hanem sorszám nélkül, egyből a hátsó ablakokhoz. A hátsó ablakoknál egy néni éppen evett, de sajnos nem volt illetékes, a másik ablakhoz kellett mennem. Ott viszont nem volt senki. Amikor az evő néni trécselni kezdett egy másik nyanyával, rákérdeztem, esetleg öt percre nem fáradna-e át egyikük a másik ablakhoz, mert huszonöt perce várok. Nem, azt nem lehet. További öt perc múlva az illetékes ablakhoz megjött az illetékes néni, és miután kiálltam a három tagú sort, fél perc alatt megkaptam a pénzt. Fél óra alatt végeztem is.