Trychydts írta ezt a kommentárt egy korábbi bejegyzésemhez. Kiemelem ide is, mert régen kaptam ilyen dicséretet. Köszönöm.

Akkor nyilván egy kicsit nehezebb volt megítélni: ma már nyugodtan elmondhatjuk, hogy Peti a Nyúz nagy formátumú főszerkesztői közé tartozott; pár kisebb és egy nagyobb (személyzetpolitikai) hibával. Kevesen löktek akkorát a lapon, mint ő, kevesen hagytak maguk után akkora nagy rendet: gondosan ledokumentált tudnivalókat, szerkesztőségi oldalt, működőképes lapot. Tíz év óta azon két főszerkesztő egyike, akik adott esetben képesek voltak önállóan, minden külső támasz nélkül dolgozni. Önálló tényező volt a HÖK-ös bulikban, és volt saját szakmai véleménye is.

A Perspektíva nyomdai előkészítése tuti nem oldódik meg ilyen flottul, ha Peti nem dolgozza ki anno a bookletes levilágítás csínját-bínját.

Trychydts

“Balunak megvan az államvizsgája; végül gratuláltam neki, bár kicsit olyan érzésem volt, mintha olyasvalakinek gratulálnék, aki több súlyos lábtörés után, tiszteletbeli vesenyzőként mégis átszakítja célszalagot egy futóversenyen a műlábaival.” (Márk)

Én is ismerem az érzést, még aktív kenus koromból egy Budapest Bajnokságról. A felnőttek kenu négyes mezőnyében 500 és 1000 méteren is csak két induló volt, történetesen mindkettő BSE-s. Megbeszéltük, hogy az egyik távon az egyik hajó nyer majd, a másikon a másik, viszont az így nyerhető nyolc aranyéremre csak heten voltunk, ezért Béla kitalálta, hogy ha lehet, az egyik távon ő is beszállna a nyerő hajóba.

Béla harmincöt éves, csípőficamos, sánta srác volt, ex-kenus, volt egy kocsmája és egyébként is jó fej volt, szerettük, és természetesen bevettük az egyik csapatba. Kemény küzdelmet folytatva lebonyolítottuk a két futamot, átvettük az érmeket, aztán néztük, ahogy a mozgássérült és kiöregedett srác egész délután az aranyával parádézott. A junior mezőny is hasonló erősségű volt, ott ugyanezt a konstrukciót a honvédosokkal csináltuk meg, így lettem tehát hatodik, majd hetedik alkalommal Budapest Bajnok.

Idén is Balu cikke nyert a MESE Év írása pályázatának Kritika kategóriájában. Az idei győzelméről még nem sokat tudok mesélni, ezért mesélek a tavalyiról, mert a vezetőképző mellett ez volt másik legszebb élményem a tavalyi évről.

Földi pályafutásom során közösséget én még nem láttam így odaállni az egyik tag egyéni sikere mögé. Mindenki a magáénak érezte a díjat, Balut, a cikket, a Mozizóna rovatot, a sikert, a Nyúzt. És persze végtelenül kellemes ilyenkor főszerkesztőnek lenni, például rábeszélni a szerénységnek ezt a két méteres szobrát, hogy elinduljon a pályázaton. Aztán egy napsütéses tavaszi délelőttön én adtam meg Balu telefonszámát a MESE-nek, és mivel nem kérdeztem rá, hogy mit akarnak tőle, nekem is csak Yeti adta le a drótot a szerkesztőségi levlistán, hogy győzelem esete forog fenn. Másnap, pénteken, aztán én szedhettem szét a bekeretezett oklevelet scannelés céljából, hogy berakjuk az aktuális számba, és én kérhettem fel Márkot, hogy méltassa Balut ezerötszáz karakterben. És ott ült, állt, szerkesztett egy csomó nyúzos, és mindenki annyira boldog volt, hogy nehéz lett volna kiválasztani, végeredményben melyikünk is nyerte az Év Írása pályázatot.

Idén tehát újra ő nyert, mit is lehet erre mondani, kedves Balu: gratulálok!