nyaralás

Egyiptom, 1. rész

szpeti

Megérkeztünk Hurghadába

Állítólag a menetrend szerinti járatok sokasága miatt képtelen megoldani a Kartago Tours, hogy a charter gépeik normális időben induljanak. Tunéziába este kilencre, Hurghadába reggel hatra érkeztünk meg. Elvben ez volt a jobbik eset, mert még előttünk állt a nyaralás nulladik napja, azonban szinte teljesen ráment az a nulladik nap mire az utat kihevertük.

Kifelé a repülőtérről

Hajnali kettőkor szállt fel a gép Ferihegyről, a repülőút három és fél óra, így az éjszaka kb. másfél órát tudtunk aludni, frissen, kipihenten érkeztünk tehát Egyiptomba. Még a repülőtéren egy magyar idegenvezetőnő elmondott néhány információt (a neve Haddad Lejla, lesz még róla szó). Tunéziához képest előrelépés, hogy a tudnivalókat immár nem csak az idegenvezető mondja el, hanem papíron is kiosztják. Ezután a szállodába a magyar hölgy már nem is jött velünk, egy angolul sem beszélő arab srác pakolt ki minket a szálloda előterébe, és amint meg is jósolták: nem kaptuk meg a szobánk kulcsait, azokra délig várakozni kellett. Úgyhogy koszosan, fáradtan, éhesen kellett csöveznünk a szálloda előterében fél napon keresztül, ott aludtunk az előtérben a kanapékon, és ami különösen kellemetlen volt, egy jó szó, bocsánatkérés vagy valami nélkül hagytak ott minket, az arab gyerek is köszönés nélkül lépett le.

Délben aztán megkaptuk a szoba kulcsát, az all inclusive karszalagot meg mindent, de addigra ezerszer elátkoztuk Egyiptomot és a Kartago Tourst egyaránt. Szóltak előre, hogy számítsunk erre a várakozásra, de attól még semmivel sem volt kellemesebb.

Siófoki nyaralás

szpeti

Noémi talált egy nagyon kedvezőnek tűnő nyaralási ajánlatot a balcsi.hu-n. A honlapon olvasható hirdetés ellátást nem tartalmaz, pedig érdemes lenne a félpanziós ajánlatot reklámozniuk, hiszen fejenként 26 ezer forintért öt éjszakára jár vízparti szálloda saját, elzárt partszakasszal Siófok központjában, reggeli és vacsora, a szobában fürdőszoba, WC, tévé, ez egy nagyon kedvező lehetőség. Egy árban van az MVGYOSZ boglári üdülőjével, a két évvel ezelőtti tunéziai nyaralásunk pedig pont kétszer ennyibe került.

Az utazás rosszul indult, alig fértünk fel a vonatra, mert már a folyosón is sokan álltak. Népszerű járat a nagykanizsai gyors, gondoltam, de csak egy BME-s gólyatábor volt. Szerintem bunkóság ötszáz gólyát menetrend szerinti vonattal utaztatni, és azt is bunkóságnak tartom, ha valaki a vonaton sört vagy rumot iszik és hangoskodik. De végül is lett helyünk és rendben leértünk a szállodába, és a kamaszok viselkedési szokásait is volt még alkalmunk tanulmányozni.

Német kamaszok

A szálloda tele volt német tizenévesekkel, akik nappal kifogástalanul viselkedtek, bár a képességeiket jelezte, hogy egyik délután körbeültek egy asztalt kártyázni, amihez az asztalt a széles parti sávon belül pont az út kellős közepén tudták elhelyezni.

Német kamaszok kártyáznak az út közepén

De éjszaka derült csak ki igazán, hogy abban a korban jártak, amikor hangoskodni, berúgni, feltűnősködni és éjszaka nem álmosnak lenni menő dolog, ami egyáltalán nem érdekelne, ha az éjszakai nagyfiúskodást nem a szemközti erkélyén intézték volna, ahonnan minden áthallatszott hozzánk. Az utazási irodában egyébként jelezték, hogy a szálloda központi helyen van és éjszaka is zajos, de azt nem gondoltam volna, hogy nem a környék, hanem a lakók hangoskodása miatt nem fogunk tudni aludni. Mert az idióta német kamaszok hajnali fél négyig kiabáltak, ittak, hangoskodtak, úgyhogy be kellett zárni az erkélyajtót, amitől viszont levegő nem volt, napokig nem tudtuk rendesen kipihenni magunkat.

Ellátás, potyázás

Reggelit a szállodában kaptunk, svédasztalos volt és minden igényt kielégítő, a kedvencem a mindig friss szezámmagos zsemle volt. Ebédet nem kaptunk, de amíg Tunéziában a szúrós szemű arab pincérek előtt a morzsát sem mertük kivinni az ebédlőből, itt simán felpakoltunk zsemléből, lekvárból. Vacsorát a közeli Lucullus-kertben szolgáltak fel, klassz volt minden este éttermi vacsorát kapni. Igaz, választani nem lehetett, csak kihoztak valamit, ami vagy ízlett, vagy nem, de egy kivétellel mindig ízlett (Noéminek a vadas hús nem jött be).

A szobánkban összesen négy ágy volt, két összetolt heverő mellett egy emeletes ágy is, nyilván a gyerekes családok kedvéért. Továbbá sem a recepción, sem a reggelinél nincs igazán ellenőrzés, szóval, ha teszem azt, Gergőék lejöttek volna bulizni egyet, fürdeni, énekelni a karaoke-bárban, táncolni a Beach House-on satöbbi, mondom, ha ott lettek volna, simán alhattak volna az emeletes ágyon, sőt reggel még reggelit is kaptak volna, egy fillér befizetése nélkül…

A nyertes: Mercedes SL500

Mercedes SL a parkolóban

A klassz külföldi és magyar kocsikat látva mindjárt a nyaralás elején kihirdettem a legszebb autó címéért folyó versenyt, én voltam a zsűri. A mezőny végül elmaradt a várakozástól, a Mercedes – Jaguar – BMW – Audi vonalnál különlegesebb autó nem volt, a nyertes így egy fekete Mercedes SL500 lett.

Bungee jumping

Siofoki naplemente daruval

A szomszédos szálloda partjára telepítették ezt a darut, hogy bungee jumpingolni lehessen róla. Elég kihaltnak tűnt, öt nap alatt egyszer láttuk, hogy leugrottak róla, igaz, akkor egyszerre két lány is, vérfagyasztó sikítás kíséretében. Kíváncsi lennék, a daru nagyobb hasznot hozott-e így, mint ha egy építkezésen építkeznek vele.

Társaság és zene (Nyaralás Bogláron, II. rész)

szpeti

Eleinte nem találtunk magunknak társaságot, a nyaralók nagy többsége ismét jóval idősebb volt nálunk. Végül Timivel, a fiatal anyukával, illetve édesanyjával és a fiával barátkoztunk össze, illetve egy fiatal párral, Borival és Attilával, mindegyiküket megkedveltük a két hét alatt.

Lent volt Gyula, az üzemeltető házaspár tagja, őt régebben is ismertem már a büféből. Sokat sakkoztunk Noémivel, Rajmunddal (Timi fiával) és Attilával is, és mikor láttam, Gyula milyen magas szinten kibicel, kihívtam egy partira őt is. Négy lépésből leütöttem a királynőjét, aztán húsz lépésből úgy kaptam mattot, hogy nem is értettem, mi történik. Kiderült, hogy Gyula tíz évig versenyszerűen sakkozott, a királynő előnyt pedig direkt adta, hátha így lesz némi esélyem…

Jó ötlet volt mp3-lejátszót venni, eredetileg a nyíregyházi útjaink unalmának enyhítésére. Rádiósat választottam, mert rájöttem, hogy akárhány számot is megunnánk két hét alatt, és elvittük magunkkal az aktív hangszórókat is a számítógépről. Azt viszont nem értettem, Bogláron miért csak három adó hallható (Petőfi, Danubius, Sláger), még a fesztiválon reklámozott, helyi Enjoy sem jött be a megadott frekvencián.

Induljon a banzáj (Nyaralás Bogláron, I. rész)

szpeti

Szerettem volna úgy nyaralni menni, hogy már tudom, mi lesz az állásommal. Március óta nem tudott végleges döntést hozni rólunk az MVGYOSZ elnöksége, azóta lógott a levegőben minden, és nem akartam, hogy a stressz tönkretegye a nyaralást, vagy arra jöjjek vissza, hogy nincs hová visszajönni. Ezért aztán kitoltuk a nyaralást augusztusra, gondoltam, eddigre biztosan rendeződik a helyzet. Ehhez képest pontosan a turnus közepén kaptam a hírt, hogy az elnökség öt hónap után mégiscsak döntött, úgy, hogy a továbbiakban nincs szükség ránk. (Szerencsére úgy tűnik, azért lesz állásom szeptembertől is, de erről majd később.)

Már az odaút is vicces volt. Első osztályra vettünk jegyet, de sajnos a minimum tíz kocsiból álló nagykanizsai gyorsvonatból csak az egyik kocsi egyharmada volt első osztály. A négy darab első osztályú fülkében is csak egy-egy hely volt, ezért Noémi megkért egy urat, hogy fáradjon már eggyel arrébb, hogy mi is elférjünk. Az meg úgy tett, mintha nem is hallaná, csak nézett könyvébe, ezért kénytelen voltam én is hozzászólni, majd a megütött hangneme miatt elmondani neki, hogy mit gondolok róla. Jól esett, de helyünk ettől sem lett, úgyhogy másodosztályon utaztunk, tulajdonképpen jól.

Balaton

Az üdülő üzemeltetését a hivatali büfét is működtető házaspár, Klári és Gyula vette át. Ez abszolút nyerő ötlet volt, mert sokkal rugalmasabbak voltak, gyakorlatilag minden kérésünket teljesítették a két hét alatt. Kaptunk DVD-filmeket és újságokat, egy királynő előnyt sakkban, vagy amikor a fesztiválon a koncertek kezdési időpontja megkívánta, előrehozták a vacsorát (a fesztiválról is majd később).

A szobánk ugyanaz volt, mint két éve, a folyosó végén, direkt, mert így csak egy szomszédunk volt, és az erkélyünk is nagyobb, mint másoknak. Szúnyog szinte egyáltalán nem volt, helyettük pókok voltak mindenhol, mindent be is szőttek hálóval. (folyt. köv.)

un movimiento sexy

szpeti

Africa King: La bomba – erre a számra táncoltunk a tunéziai Thapsus Hotelben az animációs programok után naponta többször, meg a diszkó előtt is, és most meglett a dal után a videoklip is. És igen, nagyrészt benne van a szállodában táncolt koreográfia, az egyetlen szégséghiba, hogy Afrika Király a várakozásommal ellentétben nem egy lelkes feka csávó, hanem egy iszonyú kövér fehér pasas, de ez részletkérdés.

A kép bal alsó sarkában a pálcika-csaj azért van ott, hogy kvázi-animátorként a klip történéseitől függetlenül előtáncolja nekünk a koreográfiát. Un movimiento sexy!

Hazaút Tunéziából

szpeti

A magyarok találékonysága határtalan: ha valakik a szálloda bezárt kapui mögött sétálnak a tengerparton, azok biztosan magyarok, és ha az éjszaka közepén valaki ki tudja verni a szállodásokból a reggelit, azok is. Hajnali negyed négykor indult a busz a szálloda elől. Egy magyar srác addigra elintézte, hogy komplett svédasztalos reggelit kapjunk, onnan tápászkodtunk csak fel az érkező buszhoz.

A busznál az zavart meg minket, hogy amíg a reptérről odafelé magyar nyelvű idegenvezetést kaptunk, ezen a buszon csak csehek(?) voltak, magyar nyelvű idegenvezető egy szál sem. Viszont a reptérre mentek, úgyhogy felszálltunk és aludtunk, amennyire lehetett.

A repülőtéren a nyakára hágtunk a maradék egy dínáromnak. Szomorú és kissé nevetséges, hogy a szuvenírek a fix áras repülőtéren a legolcsóbbak – addig egy kis tevét, egy képeslapot, egy dobot és egy tevés hűtőmágnest vettünk, de ráértünk volna itt megvenni mindent, valamivel olcsóbb lett volna.

A repülés hazafelé kevésbé volt nagy élmény, Noémi rosszul lett, én meg csak kóvályogtam az álmosságtól, nem tudtam igazán aludni. Szerencsére amúgy minden simán ment, a csomagjaink is rendben megérkeztek. Újra itthon vagyunk, pedig milyen jó lenne még nem itthon lenni.

Lánykérés (majd Fakír-show)

szpeti

Több mint három éve járunk Noémivel, ebből két és fél évet távkapcsolatban, de szeptember óta már rendesen, naponta találkozva. Összeszoktunk, megvagyunk, szeretjük egymást – itt volt az alkalom a lánykérésre. Még otthon vettem gyűrűt, és este, romantikus vízcsobogás mellett megkértem Noémi kezét. Ő igent mondott, fanfárok szóltak stb.

Fakír-show

A diszkó előtti show ma egy fakír fellépése volt. A barátunk nagy készülődést követően egy szöges deszkára, majd szöges deszkák közé feküdt, amelyek tetejére a közönségből felkért lányokat állítottak. Nyilvánvalóan kamunak nézett ki az egész, jókat röhögtünk Norbiékkal – amíg minket is fel nem hívtak a színpadra.

Az én feladatom az volt, hogy egy szamurájkarddal szúrjam torkon a fakírt. Szemben álltunk egymással, őt hátulról megtámasztották, nekem pedig a kezembe adtak egy kétméteres kardot, amit először alig bírtam el. Aztán megtámasztottam a torkán és nyomni kezdtem, először csak lájtosan, aztán tiszta erőből, bele a torkába… Persze nem ment. Benyomódott a torka, de valamilyen rejtélyes izmával megtartotta a tiszta erőből rányomott kardot, sőt visszatolta, a torkával. Csak később ugrott be, hogy ha későn feszít rá vagy valamiért ellazul, azonnal átvágom a torkát. Ugyanezt megcsináltuk a hasával is, ott már számítottam izmokra, majd Norbi próbálta átfűrészelni a hasát, a torkát és az orrát. A helyszínen közelről is mindez teljesen hitelesnek tűnt, elképesztő volt átélni.

Sousse

szpeti

A helyi folklór csak mérsékelten érdekelt minket, pihenni mentünk, bár azt én sem gondoltam, hogy hat napig a szállodában kellene maradni. Úgyhogy elutaztunk Sousse-ba (ejtsd: szussz), a helyi nagyvárosba. Ez egy metrónak nevezett HÉV-szerű kisvasúttal történt, ami egyébként magyar gyártmány, Ganz-Mávag, Budapest logót viselt. Műbőr ülései voltak és minden fékezésnél azbeszt-szag öntötte el az utasteret. A magyar metróban is van ilyen, de csak vészfékezésnél, itt viszont minden egyes sima fékezésnél is. A fékeket nyilván a hűvös budapesti alagútra tervezték, nem a sivatagos pusztába.

A vár bejárata Sousse-ban

A Sousse-i várban aztán felleltük az arab kereskedőmentalitás esszenciáját. Az összes árus előre köszön és invitál, a bátrabbak karon ragadnak és bevonszolnak a boltba – ha hagyod. Aranyos volt a „szervusz vizibusz” köszönésük, amit valami magyar megtanított nekik. Lealkudtam egy dobot nyolc dínárról ötre, Norbiék pedig egy Adidas kistáskát 35 dínárról 16-ra, ez utóbbi kész műsor volt. A táskaárusnak, mint közben elmesélte, volt egy valóban magyar ismerőse (+3630-as szám a mobiljában) és Majka papát is nagyon emlegette.

Az utcán az összes taxis dudál és kérdőn néz – ez mondjuk Mahdiaban (a szállodánál) is így volt, sőt egy arab kisgyerek is Bonjour-ral köszönt, szerencsére ő legalább nem akart semmit eladni, csak mellénk ült a kőre. Betévedtünk a piros lámpás negyedbe is – mondom finoman, valójában persze semmilyen lámpa nem volt, csak csempézett falú házak kurvákkal az ajtóban. Egy paravánnal volt elkerítve ez a rész, de azt gondoltuk, arra rövidebb. Aztán nézett a sok arab strici, ahogy a kissé sápadt európai barátnőinkkel vonultunk…

Kalózhajózás a tengeren

Réka, az idegenvezető már beszélt erről a programról, mi csak véletlenül botlottunk bele, de megérte. Kalózhajókkal három órás útra viszik a turistákat a tengerre. Négyünknek 80 helyett 50 dínár lett, de ezt tartsuk titokban, és csak azért, mert magyarok vagyunk, nem gazdag németek vagy franciák… A kapitányként bemutatkozó néger férfi végül a parton maradt, ez is jól indult…

A kalózhajó még a part mellett

De aztán ez lett az egyik legnagyobb élmény. Nem vittek ki a nyílt tengerre, csak a part mentén haladtunk Monastir felé, de ha befelé néztem, nyugodtan gondolhattam, hogy félúton vagyunk Egyiptom felé. Nagyon szép és hangulatos volt, csak erős szél fújt, a tengerhez jobban fel kellett volna öltözni.

Több mint egy óra múlva lehorgonyoztunk és lehetett fürdeni, az arab személyzet tagjai gyönyörű szaltókat mutattak be a hajó tetejéről. Kaptunk enni és inni, visszafelé pedig vitorlát bontottunk, illetve az itt is bömbölő hangos zenére együtt táncoltak az arab lányok a német öregasszonyokkal.

Nappalok és éjszakák

szpeti

Mivel a medence és a tengerpart közötti füves részen a napernyők száma korlátozott, a strandolást minden reggel komoly területfoglalási harc előzi meg. Már első reggel láttam, amint a rutinos német nyugdíjasok reggel hétkor rástartolnak a helyekre, de mivel én is koránkelő és élelmes vagyok, nekünk is lett napernyőnk és nyugágyunk tegnap is, ma is.

Délig maradtunk kint strandolni, ilyenkor a könyveim egy-egy fejezete között úsztam egyet a tengerben, zuhanyoztam, majd csobbantam egyet a medencében is (mint a gályarabok, tényleg). A medence igazán klassz, nagy, tiszta és relatíve kevesen vannak benne. A napi mozgásigényemet simán letudom az úszás által, ma kb. húsz hosszt nyomtam le négy alkalomra elosztva. Voltunk még ping-pongozni és minigolfozni, előbbin 3:1-re vertem Norbit, újdonsült magyar ismerősünket, minigolfban viszont két pályán is kikaptam Noémitől.

A szálloda strandja

A tenger gyönyörű, tiszta és meleg. A hangulatosság netovábbja, amint a kellemesen meleg, puha homokon át a tengerhez lejt az ember. A víz csak fokozatosan mélyül, és a szolíd hullámzással együtt is jól lehet benne úszni. A hullámok inkább azért zavaróak egyébként, mert a víz – meglepő – kurva sós, és ha véletlenül a számba csap, percekig köpködhettem. Szóval a tengerben megmártózni szép, hangulatos és teljesen rendben van, de úszni és lubickolni mégis a medence az alkalmasabb.

Az este diszkóban voltunk itt a szálloda végében. A műsor gyerekdizsivel indult, nagyon aranyos volt, majd nyugdíjasoknak volt társastánc. Az animátor srácok a Tengerre, tata! című filmben látott módon szórakoztatták a facér öregasszonyokat, azaz felkérték őket táncolni. Kb. tíz órától három pár versenyzett táncban és szexuális utalásokkal teli ügyességi játékokban – hülyére röhögtük magunkat.

A játék alatt végig szuper zenék mentek aláfestésként, a tényleges diszkó pedig Dr. Alban: One love című dalával kezdődött. Afrikában Dr. Albanra táncolni – ez cool volt, ezután viszont csupa tuc-tuc dal ment, a DJ barátunk nem igazán érezte meg ezt a dolgot.

Tánc a Cezar diszkóban

Viszont amilyen kellemesek a nappalok, olyan gázosak egyelőre az éjszakák (legalábbis nekem, mert Noémi szerencsére végig jól aludt). Két szúnyogunk is volt, az egyiket éjfél felé sikerült leütni, a másik többször is megcsípett már mindkettőnket. Egy másik ébresztőt idióta német turisták tartottak, amikor hajnalban úszni mentek, és egy nő csak hangos nyögések és sikoltások közepette tudott beereszkedni a vízbe. Valaki aztán ki is ment volna hozzájuk, gondolom balhézni, de rossz, zárt ajtón próbálkozott. Dühében rázogatta kicsit – azt hittem, a fejünkre dől a ház.

Ételek, italok, pénz

szpeti

Noémi reggel a tengerpartonReggel először is megnéztük a tengert (este a bezárt kapuk miatt már nem tudtuk), majd úsztam egyet a medencében – otthon ilyenkor zötyögök a tömött 82-es buszon Kőbánya-Kispest felé. A reggeli (és a vacsora is) svédasztalos, európai, pontosabban franciás jellegű, legalábbis utoljára Franciaországban ettem ilyen se íze, se bűze kajákat. A halakat és herkentyűket persze kihagytuk, Noémi egyszer véletlenül evett polipot (borsos tokánynak nézte). Különösen a köretek jöttek be, minden nap volt paradicsomos saláta, rizs, majonéz, őszibarack, a reggelihez müzli stb. Mi csak félpanzión voltunk, úgyhogy ebédre mindig a reggeliből nyúlt kifliket ettük az otthonról hozott konzervekkel.

Az „all inclusive” ellátás plusz napi négyezer forintért egyébként nem csak az ebédet és a vacsorához adott italokat foglalta volna magában, hanem még sok egyebet is. A nyugágyra tehető puha szivacs például klassz, de két darab három dínárért nem olyan nagyon drága. Arra jutottam, hogy az all inclusive valójában a piáláshoz jó: egész nap ingyen lehet koktélozni vele a büfében. Az alkoholos italok máskülönben nagyon drágák, és mivel boltban sem lehet kapni őket, az all inclusive-felár a legolcsóbb megoldás a mindennapi berúgáshoz.

Problémák

A pálmafákkal szegélyezett útTunéziában nyaralva két komolyabb kellemetlenséggel kell számolni, az egyik a pénz. Dínárt sem hozni, sem vinni nem lehet, forintot nem váltanak be, eurót viszont nemigen fogadnak el, vagy arra is alkudozni kell. Tehát eurót kell vinni, és azt itt dínárra váltani, lehetőleg apránként, hogy ne sok maradjon a nyakunkon, mert mikor hazamegyünk, a maradékot vissza kell váltani ismét euróra, majd otthon forintra.

A másik kellemetlenség az ivóvíz hiánya, ami a csapból jön, azt nem szabad meginni. Tekintve, hogy otthon is ritkán iszunk csapvizet, ez kibírható, és a közeli szupermarketben lehet is kapni mindenféle üdítőt, ásványvizet, kb. ugyanannyiért, mint otthon. És az utat otthon nem pálmafák szegélyezik…