Zsófi az ötödik hónap után

Luciának teljesen igaza volt, amikor havi összefoglalókat közölt a fia fejlődéséről, mert ilyenkor még olyan gyorsan fejlődnek a gyerekek, hogy enélkül simán elfelejtenénk, milyen volt egy-egy szokása, ami például csak két hétig tartott. A napokban visszanéztük egy decemberi videóját Zsófinak, és elképesztő volt, milyen pici, és mennyire más gyereket láttunk.

Négy és fél hónap után sajnos véget ért Noémi anyatejes korszaka. Néhányan hajlamosak emiatt neheztelő megjegyzéseket tenni, mások meg kioktatják őt arról, hogy ez a kereslet-kínálat viszony alapján működik, amíg kéri a gyerek, addig termelődnie kell – neked lehet… Én viszont egy percig sem aggódok emiatt, négy és fél hónap egyáltalán nem rossz arány, másoknak ennyi sem jut.

A kajálással ettől függetlenül volt némi problémánk, kb. másfél hétig nem evett Zsófi rendesen és nem is hízott ezalatt, de az elmúlt három napban már visszatért az étvágya, tegnap például műsoron kívül beküldött 130 gramm reszelt répát és reszelt almát.

Zsófi visszanéz oldalról

A másik, amin csak hümmögni szoktam, hogy micsoda szerencsénk van Zsófival, hogy átalussza az éjszakát. Tény, hogy minden este fél kilenckor letesszük, és minden reggel öt óra felé kel (az óraállításnál reméltem, hogy ő is átáll hat órára, de sajnos nem). Ez tehát óriási szerencse – a blogom olvasóinak viszont exkluzíve elmesélem, hogy Noémi a terhessége alatt kivétel nélkül minden este kilenckor lefeküdt aludni és hatkor felkelt, és nem csak a gyerek miatt, hanem mert mi így élünk. Úgyhogy én azért nem vagyok egészen biztos abban, hogy csak a szerencse miatt vette át Zsófi ugyanezt a napirendet…

Járunk továbbra is úszni, harmadik alkalommal már én úsztam Zsófival. Az uszoda előterében volt egy tájékoztató, mely szerint a babának az úszás egészséges, tüdő, mozgáskészség, izmok, ízületek. Továbbá a közös úszás segít fejleszteni a szülő és a baba kapcsolatát, a bizalom kiépítését, a közös élmény közelebb hoz egymáshoz – én ezt csak megerősíteni tudom. Eddig is törődtem én Zsófival minden területen, de hogy egy óráig intenzíven egymásra figyeljünk és mindenféle kalandot éljünk át, ez egy meghatározó újdonság volt kettőnk kapcsolatában.

Zsófi aktuális szokásai: lassan leszokik a púzásról, amit a szájával csinált, mármint a szájával is, most éppen a morgás van műsoron, amit rendszeresen csinál akkor is, ha éppen nem mérges (így persze nehezebb is megmondani, hogy éppen nyűgös vagy csak szórakozik). Tartott a héten két óriási hisztit is, ez olyankor fordul elő, amikor már túl fáradt ahhoz, hogy elaludjon. Ilyenkor letesszük szépen csucsukálni, de ahelyett, hogy elaludna, öt perc után fent van és sír, mert fáradt…

Zsófi Nórával Facebookozik

Ha viszont nem nyűgös, rendkívül érdeklődő, most már minden érdekli a lakásban. Érdekes lesz, ha egyszer elindul, valószínűleg kő kövön nem marad, mert mindent muszáj megfognia, kézbe és szájba venni. Hirtelen a függöny, a labda, a kulcs, az óra és a számítógép jut eszembe, nem beszélve az összes ételről, amit anya és apa esznek. Tegnap például elszopogatta a narancsom végét, de bejön neki a kenyér, a chilis chips, minden.

Feltűnően jó viszonyt ápol Zsófi Nórával, a két vigyori, de annál semmi sem szórakoztatóbb számára, amikor anya táncol, akár vele, akár neki, ilyenkor kacag, visít, vigyorog, az egész gyereknevelés eddigi fénypontja, amikor Zsófi nevetni tanul.

Medrano cirkusz

Nekem gőzöm sem volt arról, hogy a Fővárosi Nagycirkusz egy működő intézmény vagy csak az épület áll, és az előadások már régen megszűntek. Sohase hallottam senkitől, hogy cirkuszban járt volna, vagy ismerne valakit, aki ott járt.

Pedig működik: idén nyáron például a Medrano Cirkusz vendégjátéka látható. Engem ez csak mérsékelten érdekelt, a továbbra is nálunk vendégeskedő Nóra viszont rábeszélt, hogy elmenjünk. Fejenként ezeröt a jegy a porondra a kijáró mellé, de érdemesebb lett volna kétezerért a bejárattal szembe ülni. Az intézmény pontosan ugyanúgy néz ki, mint amikor utoljára ötévesen ott jártam, a szék például kettő fadarab, és az egész nagyon lepusztult.

A kb. kétezer fős teremben lehettünk vagy százan, volt olyan jelenet, amikor a társulat körbeállta a porondot és mindenki integetett volna a közönségnek – ha lett volna, így a társulat kétharmada csak üres székeket üdvözölhetett.

Az előadás pont olyan régimódi volt, mint amilyeneket a tévében lehetett látni régen, flitteres, csillogó ruhákkal és élő zenekarral. Szerintem nagyon hangulatos volt, de egy tévénéző gyereknek ez így már valószínűleg nem olyan nagy szám. Voltak ötleteink a modernizálásra, például a klasszikus zenék helyett rock és techno, fluoreszkáló ruhák, stroboszkóp, vagy bármi, ami legalább az előző század végére emlékeztet.

Aranyosak voltak az idomított lovak, ki sem néztem volna belőlük egyes mutatványokat, például amikor rendezett párokban egymással szembe meneteltek és nem ütköztek össze. A tevék is aranyosak voltak, és nagyon jól tűrték, hogy más állatok a nyakuk felett ugráljanak. A tigriseknek sajnos rossz napja volt, és némi parolázáson kívül semmire sem voltak hajlandóak, a zsiráfokat pedig csak a szomszédos állatkertből kérhették kölcsön, mert csak járkáltak és nézelődtek a magasból.

A legjobb a hasbeszélő volt, aki a sajátján kívül három hangon beszélt három kihívott néző tátogására. Két vékonyabb hang mellett a harmadik, az “artikulálatlan üvöltés” volt a legviccesebb. Az egyik kihívott néző Nóra lett, úgyhogy eseménydús estje volt, még a cirkuszból kifelé jövet is gratulált neki egy kissrác.

Nóra bérmálkozása, hazaút Bujról

A püspök érkezése a templomhozA programok közül mára csak Nóra bérmálkozása és a hazaút maradt. A bérmálkozás a szomszéd falu templomában zajlott és a debreceni püspök celebrálta. Próbáltam belekötni a ceremóniába, de nem nagyon sikerült, gyors volt, áhítatos és cseppet sem unalmas. Egyedül a püspök beszédének volt egy-két gyenge pontja, például nevetséges, hogy az aktív keresztények száma növekszik, illetve hogy három és fél milliárdnyian vannak… Előre elhatároztam, hogy ha politizálni kezd, kijövök a tempomból, de csak az EU alkotmányról mondta, hogy bele kellene venni a katolicizmust, ez pedig egy püspöktől belefér, úgyhogy maradtam. Nagyon jó beszéd volt különben is, összeszedett, értelmes, követhető, Jézusnak a keresztre feszítéstől a Pünkösdig tartó időszakát ismertette, majd felszólította a jelenlevőket, hogy az evangéliumokban ismertetett utat kövessék. A ceremóniát követően fotózgattunk kicsit és irány az ebéd, ahonnan némi pihenő után hazafelé vettem az irányt.

Mondtam már, hogy a Cívis Intercity-t kerüljétek, mint a pestist? Sajnos a Noémiéktől jövő buszhoz csak ez passzol, ez is szűkösen, magyarul a buszon végig azon paráztam, hogy elérem-e a vonatot. Gondolatban már kiátkoztam, leugattam és panaszt tettem a tetű sofőr ellen, aki gyorsításnál kb. 1500-as fordulatnál már kapcsolt is mindig magasabb sebességfokozatba, de aztán percre pontosan begördültünk a busz- és vasúti pályaudvarra.

A kedvenc Cívisemen ezúttal ideális volt a közönség, most a kalauzt és a légkondit utáltam meg. Ugyanis szóltam annak a baromnak, hogy csináljon hidegebbet, erre közölte, hogy ez a maximum, illetve esetünkben a minimum, holott volt vagy harminc fok a vagonban. Azóta rájöttem, hogy nem a befújt levegő hőmérsékletével volt a gond – az ablakoknál fújdogált valami hideg -, hanem a befújás intenzitását kellett volna erősebbre kapcsolni. De hát a jelek szerint a Cívisre mindig kell egy hülye, mármint rajtam kívül, amiért ezzel utazok, ezúttal a kalauz volt az, remélem, a következő nem a mozdonyvezető lesz.