A gyengénlátó emberek és a számítógép, 2. rész (NJSZT)

Múlt havi számunkban a vak felhasználók számítógép-használatáról írtunk, ezúttal a gyengénlátó emberek lehetőségeiről lesz szó. Ők, ha nehezen is, de el tudják olvasni a számítógép monitorán látható szövegeket. Gyengénlátó, azaz orvosi értelemben fogyatékos emberekről lesz tehát szó, azonban az alkalmazott technológiák minden rosszul látó felhasználó számára hasznosak lehetnek. Már csak azért is, mert gyakori, hogy a nagyon rosszul látó emberek szeretnék elkerülni a „fogyatékos” minősítést, ezért a látással kapcsolatos problémát elhanyagolják, bagatellizálják. Nekik is érdemes megismerkedniük a vonatkozó lehetőségekkel, függetlenül attól, hogy azokat fogyatékos emberek számára fejlesztették ki. Read more

Újságcikkek, előadások

Két év telt el, mióta utoljára nyomtatásban jelent meg cikkem. A KSZF-nél az államigazgatás jellege miatt ilyesmire esélyem sem volt, az alapítványhoz viszont részben azért jöttem vissza, mert azt vártam, hogy itt több publikációs lehetőség adódik.

Április végén együttműködési megállapodást kötöttünk az NJSZT-vel a digitális írástudás terjesztésére a látássérült emberek körében. A szerződés aláírásának aktusát az NJSZT címlapra tette a saját, Mi újság című lapjában, vagyis életemben először címlapon szerepeltem egy viszonylag elfogadható fotóval. Ezután azt gondoltam, ha már bekerült ez a vakügyi téma az újságba, érdemes lenne megosztani az olvasókkal a vonatkozó ismeretek alapjait, ebből lett tehát a nyomtatásban megjelent cikk a júniusi számban.

Mostanában kell majd megírnom a második részt a gyengénlátó felhasználókról. Egyéb szereplések is vannak, a jövő héten megyek Dabasra előadni, voltam Nagykanizsán szintén előadni, felkérésünk van még egy cikkre és a Neuroopthalmológia című tankönyv frissítésére, publikáció-ügyben tehát igazán nincs okom panaszra.

A látássérült emberek számítógép-használatáról és az ECDL alapú informatikaoktatásról (NJSZT)

A Mi Újság is beszámolt arról, hogy az NJSZT és az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány együttműködési megállapodást kötött. A két szervezet közös célja az informatikai írástudás terjesztése a látássérült emberek körében is, illetve akadálymentesített vizsgaközpont-hálózat létrehozása. Az előrelépéshez érdemes részleteiben is megismerni a látássérült emberek számítógép-használatának módját, illetve a speciális szükségletek eredetét.

A látássérült embereket orvosi, pedagógiai és egyéb szempontok alapján több csoportba sorolhatjuk. Számunkra az úgynevezett funkcionális megkülönböztetés a megfelelő, melynek lényege, hogy az illető a megmaradt látását tudja-e érdemben a számítógép képernyőjének olvasására használni. Ha igen, akkor gyengénlátó, ha nem, akkor vak felhasználónak tekintjük. A két csoport igényei lényegesen eltérőek. A kétrészes cikksorozat ezen első részében a vak felhasználókról lesz szó. Read more