Karateverseny, kajak-kenu Európa Bajnokság

Délelőtt egy karateversenyen voltam Gergővel. Nagyon klassz volt a társaság, mindenki örömmel és szeretettel fogadott minket, utoljára a Fradi kajak csapatában éreztem ilyesmit, ami valószínűleg mindkét esetben arra vezethető vissza, hogy a tagok sporteredményei között nincsenek jelentős különbségek…

Az esemény sportértéke erősen megkérdőjelezhető volt, ugyanis egyrészt elfogultak a bírók, másrészt nincs mezőny, lévén az évfolyamokat az övek színe alapján is elosztják. Például ha én beneveztem volna, akkor a 26 éves fehér övesek mezőnyében tuti az első hely a kata (bemutató) és a kümité (harc) szakágban egyaránt.

Érdekes, hogy a kisebbek harc közben még nem verik egymást, hanem csipeszeket kell levenniük az ellenfél ruhájáról, ami elég vicces, persze gondolhattam volna, hogy közöttük még nem az veszít, aki véresre verve a földön marad. A focipályán aztán láttunk egy kis privát bemutatót is, tényleg klassz, ha valaki le tudja rúgni a másik fejét, de nem csak azért, mert egy sötét utcában meg tudod védeni magad, hanem mert a képesség feltételez egy mozgáskultúrát és ruganyosságot.

Kozmann György, Kolonics GyörgyVoltak igazi sportesemények is, Baumgartner majdnem pontot szerzett a Forma-1-ben, de nem mert olyan gyors volt, hanem mert annyian kiestek előle, illetve Kozmann és Kolonics Európa-bajnokok lettek C2 500 méteren. A Pulai-Novák-Hüttner-Fürdök négyes már a veteránok bajnokságából sem lógna ki, és a hullámos vízen hasznosult is a tapasztalatuk, szintén Európa-bajnokok lettek ezer méteren. Kovács Gergő és Vasali Laci pedig kétszázon, négyesben lett harmadik.