Ez nem a Bizet-opera volt, hanem Frank Wildhorn 2008-ban bemutatott musicalje. Vannak közös pontok, de más a sztori, más a zene.
A zene nagyon szép. Én nem szoktam a lassú dalokat szeretni, de ebben még a lassú dalok is varázslatosak voltak. Persze ilyen szereplőgárdával, mint Nádasi Veronika, Füredi Nikolett, Kocsis Dini – micsoda énekesek! Szulák Andrea külön is szenzációs a nagynéni szerepében, mert nem csak jól énekelt, hanem vicces is volt – mindent kihozott a mellékszerepéből.
A sztori viszont gyenge volt, ahogy a rendezés is. Nem látszott, hogy Homonnay Zsolt rendezőként bármit is gondolt volna a történetről, vagy a történet kapcsán a szereplőkről. Josét (Kocsis Dénes) szexuálisan kielégetetlenül hagyja a menyasszonya, és a frusztrált vőlegényt elcsábítja a cigánylány – lenne értelme, de míg a menyasszonyos részek explicitek, egyértelműek, az végül nem is derül ki, hogy José és a cigánylány konkrétan összejöttek-e. A kémia sincs meg köztük, érthetetlen, Kocsis Dini miért választja Széles Flóra helyett Nádasi Veronikát. A szexuálisan frusztrált vőlegény amúgy 36 éves, a szűz menyasszony 34, a strandon a bikinis tinédzsereket megszégyenítő cigánylány 46(!) – nem kéne inkább fiataloknak játszani ezt a darabot?! A Dolhai – Nádasi duettben bezzeg milyen jól működött a kémia!
Nyilván eszembe jutott Gubik Petra is, aki pont játszott már csábító cigánylányt ebben a színházban, amikor Esmeralda volt a Notre Dame-i toronyőrben, sőt még előtte a Fame-ben „Carmen” Diaz néven volt főszereplő… És persze a kémia is mindig megvolt köztük Kocsis Dénessel… de ebben a Carmenben Gubik Petra nem kapott szerepet a háromszoros(!) szereposztásban sem.
A Nagy Rendezői Húzás, hogy mivel a cigánylány egy cirkusszal érkezik a városba, alkalom nyílt a Fővárosi Nagycirkuszból néhány artistát felléptetni az Operettben is. Így a második felvonás elején kb. tíz percig cirkuszi számokat láttunk – ügyesek voltak, de ha cirkuszi mutatványokra vágyunk, akkor cirkuszba megyünk, az Operettben inkább énekeljenek, ha lehet. Bár az tény, hogy a cirkuszban is mindig szoktak énekelni is…
De volt még sok más érthetetlen vagy nem kifejtett szál is. Már az is erőltetett, hogy a késdobáló Dolhai Attila miért akarja megölni Josét – Carmen valószínűleg nem először volt hűtlen hozzá. A polgármester és a nagynéni konfliktusa elvarratlan marad – Szulák Andrea megfenyegette Szomor Györgyöt, hogy majd jól kiteregeti a szennyesét, de aztán nem történt semmi ezzel kapcsolatban. Füredi Nikolett is szép dalokat énekelt mint jósnő, igazi élmény volt látni a produkcióját, de a dalainak semmilyen kapcsolata nem volt a többi történéshez. Nekem az se esett le, hogy ő egy „jósnő”, mert a kezében tartott jósgömb a 14. sorból nem volt látható. Ahogy a gitáros fazon se adott hozzá semmihez semmit.
Színdarabként, drámaként tehát nem szám – úgy kell nézni, mint az István, a királyt: koncertként, mert a zene jó, az énekesek kiválóak, a látvány nagyszerű. Meghallgatható egyébként a Deezeren is, németül:
Még a lovaspark előtt egy kollégám kölcsönadta a Canon 50mm F1.8-as objektívjét (nifty fifty!), és a kiránduláson készítettem Beniről egy mai szemmel is szinte tökéletes fényképet: elkaptam valami fontosat a kisfiú személyiségéből, a háttérben pedig ragyogott a napsütötte fű. Addig is érdekelt a fotózás, de onnantól kezdve még többet foglalkoztam vele.
Az elmúlt hónapokban csak könnyebb olvasmányaim voltak: a Csontbrigád, Csáki Judit 