Noémi ötlete volt, hogy menjünk el erre a népszerű tengerparti üdülőhelyre, ami minden leírás alapján Siófokra emlékeztetett: vízpart, szállodák, hosszú sétálóutca, éjszakai élet.
Két dolgot néztünk be, a repülőteret és a Caribe Bay szezonális nyitvatartását. Repülőtérből Jesolo környékén kettő van, és az általunk eddig ismert példák alapján azt gondoltuk, úgysincs lényeges különbség közöttük. A Treviso-Ryanair kombináció olcsóbb volt a Marco Polo-WizzAirnél, hát azt választottuk. Ez komoly hiba volt, meg kellett volna nézni térképen, és utánaolvasni, hogy a Trevisoról hogyan lehet bejutni Jesolóba. Vonat például csak Treviso városból indul, a reptérről nem. A reptérről buszokkal lehet menni, de csak Mestre városába, onnan pedig másik busszal tovább Jesolóba, közbülső megállóval a Marco Polo reptéren, ahová a WizzAir eleve elhozott volna… A taxik pedig a városi közlekedésre tervezett tarifával mennek az autópályán, elképesztően drágán.
Bár ahogy láttuk, Jesolóra általában nem busszal érkeznek az emberek nyaralni. Az apartman erkélyéről kinézve például ilyen autókat láttunk: Volvo, Jeep, BMW, Mercedes, Lexus, VW és egy kis Fiat – mi meg húztuk a bőröndöt a buszpályaudvar felől…
A másik, amire figyelni kellett volna, a szezonalitás: egész Jesolo csak nyáron működik, mert akkor mennek oda az emberek, amikor a tenger már elég meleg a fürdéshez. Ennek megfelelően a Caribe Bay aquapark, ami az egész utunk alapötlete volt, csak május 31-én nyit ki… Szerencsére így is volt elég program lehetőség: a helyi Csodák Palotája, a helyi Tropicarium, retró vidámpark, vagy éppen a homokszobor kiállítás:
Lido di Jesolo amúgy nagyon sablonos, mint ahogy egy tengerparti üdülőhelyet elképzelsz, amit turisták tízezrei lepnek el minden nyáron. A tizenöt kilométer hosszú(!) homokos tengerparton van kb. egymillió egyforma napernyő, mindegyik alatt kettő darab, szintén egyforma nyugággyal. Ezeket egy járda választja el a szállodák sorától, azok mögött pedig sétálóutca következik üzletekkel és éttermekkel, majd további szállodák. Durva volt, amikor egyik reggel elmentem a tengerpartra kocogni, és ahogy haladtam a tengerparton, kilométereken át pontosan ugyanaz volt a látvány, a rácsos stílusú Falkensteiner szállodáknál már szinte nyomasztóan:
Más kérdés, hogy mindez sablonos, de rendezett, tiszta és kulturált. Valamint biztonságos: a tenger lassan mélyül, minden napernyőhöz kis széf is tartozik, és van például vízimentő szolgálat, készenlétben álló, piros ruhás férfiakkal. Nyilván az autentikus olasz életérzést nem itt kell keresni, hiszen a szállodák és az üzletek nemzetköziek, mindenki tud angolul, és ami nagyon durva: az étteremben igény szerint ananászt is raknak a pizzára…
