A Facebookon jött szembe a Malomkör instant körtúra, és a militelloi kirándulásunk sikere felbátorított, hogy nekiinduljunk egy hasonló túrának itthon is.
Technikailag semmi gond nem volt: regisztrálni kell a honlapon (értelemszerűen csak a feltétlenül szükséges adatokat kell helyesen megadni – mi közük van például a lakcímünkhöz?!), átutalni a pénzt, az útvonalon pedig QR kódokat kell beolvasni a mobilos böngészőből. Az útvonal követését leírás és GPX fájl is segíti, utóbbit dedikált GPX olvasó applikációval lehet használni, vagy szintén böngészőből kell beolvasni Google Mapsbe (még otthon, előre egyszerűbb).
Választható a 10-20-30 kilométeres táv, nekünk (nekem) nyilván a 10+ útvonal a szintünk – még az is majdnem sok volt. Az első részen Zebegényből a hegy túloldalán levő Köves-mezőre kell eljutni. Az út végig egy völgyben vezet, amiben széles, sima út van végig. Igaz, a hivatalos útvonal nem ez, hanem egy párhuzamos kis ösvény, kb. húsz méterrel feljebb… Amikor erre rájöttünk, én a széles úton mentem, a csajok az ösvényen, Loki pedig szaladgált fel és le közöttünk…
Onnan délre kell menni tovább, egy darabig semmi gond. A Világos-rét után, a Julianus-kilátóhoz vezető 500 méteren viszont 110 méter a szintkülönbség, ami kb. fél órás irgalmatlan hegymászást jelent… De a kilátóból a kilátás szép, klasszul látszik, ahogy a hegy körül körben folyik a Duna.
Tovább a másik oldalon lefelé, a Szent Mihály-hegyig újra semmi gond, ott viszont egy meredek, sziklás hegyoldalon kell tovább ereszkedni, ez télen simán életveszélyes lehet, és áprilisban is nagyon kellett vigyázni. Onnan a hegy déli oldalán kell végigmenni nyugat felé, ahol nincs rendes út, hanem kb. a hegyoldalban keresztben kell menni, ahol lábad alatt 10-20-30%-ban balra dől a talaj, irgalmatlan bokaterhelő rész.
Eddigre eléggé kikészültem: könnyebb túrára számítottam, a lábfejem minden része fájt, pedig még csak félúton voltunk… A déli rész vége és a nyugati szakasz tulajdonképpen nem vészes, mármint ha nem vagy eleve rossz állapotban, mint én, és a kilátás is elsőrangú. Aztán még be az erdőbe a forráshoz – onnan viszont nem mentünk már fel a hegyre, hanem visszamentünk Zebegénybe és a faluban mentünk vissza a Rétesházig. Ott rendben megkaptuk a jutalom érmet, és a Rétesházban a rétes, a kávé és a szörp is rendben volt.
A csajok egyébként jól bírták az utat, sőt Loki is, én viszont totál kikészültem – az utolsó két órában például egy szót se szóltam senkihez, annyira fáradt voltam. Egy 12 kilométeres túra jelenleg túl van a komfort zónámon, a sziklás lejtő és az oldalazás a hegyoldalon pedig annyira betett a lábaimnak, hogy onnantól már utáltam az egészet. De családi programnak jó volt, mert a csajok és Loki jól érezték magukat, nekem pedig egy tapasztalat arról, milyen távokat érdemes bevállalnom legközelebb…