Az Etna vulkán nyilván minden szicíliai úton a legérdekesebb és legfontosabb célpont. Sok kép van róla az interneten, de a képek nem adják át, milyen hatalmas valójában. Például szétterül előtted Catania városa, és ha csak képen látod, nem feltétlenül tudatosul, hogy mögötte a vulkán nagyobb, mint a város.
A Cataniaból induló napi egy AST buszról minden idegenvezető megpróbál lebeszélni, mert rontja az üzletet, ugyanis ez messze a legolcsóbb feljutási lehetőség az Etnára (7 euró fejenként). Tény, hogy korán kell érkezni: a 8:15-ös buszra a 7:45-kor érkezők még éppen felfértek, aki utánuk érkezett, az lemaradt. Érdekesség, hogy a busz Catanián belül a Via Etnea-n halad, ami logikus, hiszen például Üllőre is az Üllői úton haladva lehet eljutni…
A leírások alapján azt sem tudtam igazán, a Funivia dell’Etnát, a felvonó alsó állomását hogyan képzeljem el: hát olyan, mint a Normafa vagy Galyatető, csak öttel szorozva. Van több étterem, hotel, szuvenír boltok és sok száz család, akik felviszik a gyereket szánkózni a vulkánra.
Mi quadozásra fizettünk be, szörnyű összeget, de legalább tényleg életre szóló élmény volt. Az egyik quadot Noémi vezette, mögötte ült Dóri, a másikat vezettem én, mögöttem ült Zsófi, és egy kb. tízes csoportban haladtunk két órán keresztül. Mentünk a felvezető autóúton lefelé, aztán egy gyönyörű erdőben, aztán puszta lávamezőn, néha rémisztő utakon – elképesztő, amit a terepmotorok kibírnak. A táj is elképesztő, amit közben látsz: az Etnáról belátod kb. fél Szicíliát, és közben néha erdő van, néha pedig teljesen kihalt, fekete-fehér táj.
Ezután fel akartunk menni a felvonóval még magasabbra az Etnán, de sajnos felhős idő lett és a felvonót leállították. Gondolkoztunk, hogy aki már felment, az vajon hogyan fog lejönni? Hát úgy, hogy amikor kitisztult az idő, a felvonót újraindították, de egy igazán menő csávó síelve jött le… A felvonó alatt egyébként rendes turista útvonal halad, annyira valószínűleg nem durva ott síelni, de azért látványos volt.
Mi pedig ebédeltünk, ott ettem először Arancini al Ragùt, ami lényegében rántott bolognai ragu, mindenhol árulják, érdemes megkóstolni. Ezután megnéztük a közeli Silvestri-krátereket, azok is látványosak voltak, ahogy az is, ahogy a felhők jöttek és mentek körülöttünk.
Felfedeztük a szuvenír boltokat is: érdekes módon ugyanazokat a dolgokat piaci verseny folytatásával, más-más áron adják el. Közös bennük, hogy ~10 euró alatt nem fogadnak el bankkártyát.
Végül visszaballagtunk a buszhoz, ami egyébként egy hotel mellett állt meg. Volt még időnk, bementünk egy kávéra, és nagyon röhögtem, mert a pultban a buszsofőr szolgált ki… Olasz férfi, nyilván le tud főzni egy kávét és odaadni a pultból egy fánkot, de azért vicces volt egy ilyen sokrétű tehetséget látni…