Az 1983-as film nagy siker volt Magyarországon, én is sokszor láttam a tévében. A kétezres években Vajda Katalin írd belőle színdarabot, amit Eperjes Károly főszereplésével játszik a Magyar Színház, és most mi is megnéztük Noémivel.
A darabról az a véleményem, hogy ha egy filmet írsz át színdarabnak, akkor a történetszálakkal elméletileg lehet játszani, de ebben az esetben nem kellett volna. A szerző annyira összekuszált mindent, hogy attól a történet egész szerkezete és logikája eltorzult, és sokkal kevésbé működik, mint a filmben.
A darab például Cirifischio felakasztásával kezdődik(!) – akkor már izgulni se kell érte ugye, és azzal a marhasággal folytatódik, hogy Cirifischio lelkéhez az Úr feljön a zenekari árokból és együtt újranézik az életét…
Ezután a gyerek Cirifischio megérkezik Fülöp atyához a lopott kehellyel, ez a rész ugyanaz, mint a filmben. Eperjes Károly is jó és a gyerekek is, a poharat kereső másik pap is vicces. Másnap viszont a fiatal bíboros valamilyen okból meglátogatja Fülöp atyát és a gyerekekkel együtt elűzi a romtemplomból, de hogy miért, az sajnos nem derül ki. Ennél mennyivel drámaibb volt, ahogy a filmben ismerkedtek össze: Leonetta durván fellökte a fiút, az pedig kővel arcon dobta a bíborost.
A darabban ezután Leonetta maga szökik el és jelenik meg Fülöp atyánál – pedig mennyivel izgalmasabb volt, amikor az atya ment el érte, leplezte le a bíborost és mentette meg mindkét gyereket. Az is zavaró, hogy a színházi gyerek Leonetta, ugye akit megrontott a bíboros, nagyon kislány még – a filmben játszó Federica Mastroianni 14 éves volt, szintén gyerek, de legalább a serdülőkornak az innenső oldalán. Később a darabban Fülöp atyát is megvádolják pedofíliával…
Ezután a színházban is felnőnek a gyerekek, a bonyodalom pedig az lesz, hogy Leonetta nem akar szexelni Cirifischioval, mielőtt össze nem házasodnak. A fiút elcsábítja viszont a mór nő – a filmbeli fiúról ez nehezen lett volna elképzelhető (a mór nő ott egy teljesen más fiút csábít el). Egy újabb fura csavarból kifolyólag pedig a mór nőnek a Leonettát kiskorában megrontó bíboros a pasija, akit egy béna féltékenységi jelenetben öl meg Cirifischio.
Az egész sztori sokkal torzabb, ocsmányabb és földhözragadtabb, mint a filmben. A film alapvető mondanivalója, hogy Cirifischio áldozat: azért üldözte a Sátán egész életében, mert ő volt a legjobb mind közül. Ez a mondat a színdarabban is elhangzik, csakhogy amit előtte láttunk, az nem támasztja alá, nem mutatja be, hogy Cirifischio tényleg jó ember lenne.
Eperjes Károly ettől függetlenül szépen megmutatja azt, ami Fülöp atya karakterében jó volt: az Ignác atyával és Sixtus pápával közös jelenetei a legjobb részei a darabnak, bár azt a poént kár volt kihagyni, amikor a pápa segíti fel Fülöp atyát a térdelésből, kétszer. A gyerekszínészek is aranyosak, az éneklésük is szép, és a film poénjait is viccesen adják elő. Ami a filmben megható volt, többnyire a színházban is megható.
A zene is ugyanaz, mint a filmben, azt viszont nem értettem, a Vanita di vanita miért csak egyszer hangzik el, a Jézus kapitány meg miért háromszor. Ha a nagy slágert akarod hallani, meg kell nézni a darabot még egyszer? Arról nem is beszélve, hogy a karmestert is fel kellett volna hozni a gyerekek közé Spiridione szerepében – ahogy a zeneszerző Angelo Branduardi is benne volt a filmben is.