Ez az út Noémi karácsonyi ajándéka volt, már amennyire egy családi út egyvalaki ajándéka lehet. Péntektől hétfőig tartott, a WizzAir menetrendhez igazodva. Nizzában január közepén is 10-15 fok körüli hőmérséklet van, néhány napos feltöltődés az itthoni szürke, nyirkos, hideg időből.
Nizza
A nizzai repülőteret a tengerre építették: a repülőgépből pont úgy nézett ki, mintha a tengerre szállnánk le, csak az utolsó pillanatban került alánk beton.
A városba villamossal jutottunk el, amihez az applikáció pont úgy működik, ahogy 2025-ben elvártam: QR-kód volt hozzá a falon, pillanatok alatt letöltődött az app, amiben pillanatok alatt meg tudtam venni négy jegyet, és a villamoson azonnal sikerült azokat érvényesíteni.
Az első délután elsétáltunk a Mont Boronra, ami elvileg alacsonyabb, mint a Gellért-hegy, de a tüdőnket is kiköptük, mire felértünk (a Gellért-hegyen nem szoktuk kiköpni). A kilátás viszont nagyon szép:
Másnap az óvárosban sétáltunk, megnéztük a Cimetière du Château nevű temetőt, benne Gaston Leroux, Az operaház fantomja szerzőjének sírjával. A Colline du Château és a Bellanda Tower egy-egy újabb kilátópont a városra, a Marché Aux Fleurs pedig egy piac, amit mindenhol a nevezetességek között említenek, de semmi különös nem volt benne.
Délután a tengerparton sétáltunk, majd megnéztük a Musée des Beaux-Arts de Nice-t, ahol nekem Rodin: A csók című szobrának gipsz változata tetszett legjobban. Szüleim lakásában kint volt egy fénykép az eredeti szoborról, egész gyerekkoromban szem előtt volt, úgyhogy érdekes volt végre szobor formában is látni. Tetszett még a XX. század elején, a Riviérán alkotó nők alkotásai közül Julie de Cistello: Az almafák alatt című festménye is.
Monte Carlo
Már az út tervezése közben éreztem, hogy Nizzában nem tudunk mit csinálni két napig. Egy blogban lett meg a megoldás: Monte Carlo, ami vonattal 20 perc alatt kényelmesen elérhető Nizzából. Ezeket láttuk:
- Jardins de la Petite Afrique – egy park a város közepén, amitől Zsófi és Noémi is rögtön ide akart költözni…
- Fairmont Hairpin – a híres hajtű kanyar a Forma-1-ből
- Princess Grace Japanese Garden – nagyon szép hely, bár a zuglói Japánkert is van ilyen szép
- kaszinó – délelőtt turistaként is be lehet menni belépőért. Elegáns és érdekes hely, legalábbis nekem, mert én még sosem jártam kaszinóban, itthon se, nem hogy Monte Carloban…
Az egyetlen komoly problémánk az volt, hogy hol és mit együnk, erre nem gondoltunk előre. Már csak azért sem, mert eddig bárhol jártunk Európában, mindenhol voltak büfék, megfizethető kis éttermek, gyorséttermek, a kajálás sehol sem okozott gondot. Monte Carloban viszont a Gucci, Valentino, Hermes üzletek melletti elegáns éttermekre nekünk nem futotta… Végül a palotanegyed hátsó sarkánál találtunk egy pizzériát, ahol megettük életünk legdrágább három pizzáját… Ha nem vagy extrém gazdag, Monacoba érdemes szendviccsel készülni.
Délután a hercegi palotánál sétáltunk, aztán a Bateu busszal átkeltünk az öböl másik oldalára. Ez egy jópofa dolog: a Port Hercule egy híres öböl Monaco közepén (ekörül halad a Forma-1-es futam is), tele van luxus jachtokkal. A Bateu bus itt jár oda-vissza az öböl két partja között. Ha például a hercegi palotából átmennél a kaszinóba, de elromlott a Ferrarid és nincs kedved körbesétálni, 2 euróért átvisznek…