Zsófi születésétől fogva téma volt, hogy legyen-e háziállatunk. De az ehhez szükséges energiát sosem éreztük magunkban Noémivel, pont elég a két gyerek, munka, hobbik, ne kelljen még egy kisállattal is foglalkozni, illetve igazodni hozzá.
Természetesen a járvány hozott ebben változást, elsősorban hogy én magam itthon dolgozok – és ez a járvány után sem fog visszaállni, nem életszerű, hogy még valaha öt napot kelljen bejárni az irodába. Ez pedig időben is, energiában is van akkora spórolás, hogy egy kutyával való törődés beleférjen, és legalább nem egyedül dekkolok itthon egész nap. Meg Dórinak is van új játszótársa, Zsófi is tud önállósodni, Noémi pedig úgyis imád korán kelni, hehe, viheti le a kutyát reggelenként esőben, jégben, szélben sétálni. A délutánokat én vállaltam.
Felmerült ötletként a macska is, de velük a lakás nagyobb veszélyben lenne, mert fel tudnak mászni magasra, a kutya nem. A kutyafajták közül a kistestűek jöhettek szóba, de közülük is a terrierek mozgásigényét nem tudjuk kielégíteni, a tacskó kapar és szintén viszonylag mozgékony. Én mopszot szerettem volna, de mivel az nappal röfög, éjszaka horkol, Noémi megvétózta. Kinézte viszont Noémi a máltai selyem fajtát, amelyik kicsi, nem röfög, nem horkol és nem hullik a szőre. Úgyhogy elmentünk egy tenyésztőhöz, ahol én választottam ki a konkrét kutyát, aki viszont nem máltai, inkább bichon havanese, magyarul havannai pincsi. A csajok nyilván odáig voltak. A neve hosszas viták után Loki lett.
Az első napok legnagyobb kihívása az alvás volt: egy kiskutya nagyon sokat alszik, de nem feltétlenül akkor, amikor mi ideálisnak gondolnánk. Például hajnali 1-kor és hajnali 5-kor éber és játékos, viszont délutánra totál kikészül, úgyhogy Dóri az első napokban iskola után már csak egy fáradt, álmos kiskutyával találkozott. Nesze neked játszótárs… Az éjszakára aztán az lett a jó megoldás, amikor a helyét nem szeparáltan, a fürdőszobában jelöltük ki és próbáltuk meg a kutyát ott tartani, hanem beengedtük magunkhoz a hálóba. Ott látja, hogy nincs egyedül, az ágyát is megszerette, nyugi van végre egész éjszaka.
Mivel ő még kölyökkutya, nincs meg az összes oltása, nem lehet utcára vinni, hogy ne kapjon el fertőzéseket. Vagyis a lakásban pisil és kakil… Erre a kihívásra felkészültünk lelkileg, de még így is élmény volt az éjszaka közepén kutyaszarba lépni a saját ágyunk előtt… Úgyhogy a következő érdekes változás az lesz, amikor levihetjük végre sétálni – a pisi-kaki miatt is, de azért is, hogy többször kimozduljak a lakásból.