A második hónap után…

Két hónapja dekkolunk itthon. Mondják, hogy hatvan nap szükséges egy új szokás elsajátításához – vagyis innen már visszaállni lesz furcsa. Továbbra sincs jogom panaszkodni: senki nem beteg, megvan az állásunk, és beálltunk egy rutinra, ami talán fenntartható még egy darabig. Ez a cikk: “Te sem bírod már a home office-t gyerekkel? Nem vagy egyedül” szerintem elég jól leírja a szülők helyzetét.

A múlt hónaphoz képest két változtatásunk volt, az első, hogy minden reggel felöltözünk és lemegyünk a csajokkal görkorizni – egész más úgy leülni a gép elé dolgozni, hogy addigra már levegőztünk, sétáltunk, és egyáltalán, kint voltunk a lakásból. A másik, hogy maszkban és kesztyűben, de találkozunk a szüleimmel, ez szociálisan jót tett mindenkinek.

Az ismerőseink közül viszont már többen is elvesztették az állásukat, másoknak pedig a gyerek-felvigyázásra használt szabadsága fogyott el. És senki sem tudja, hogyan telik majd a nyár. A gyerekek egy részét más választás híján visszaadják a közösségbe, ami az általános lazítással és a tesztelés teljes hiányával együtt nem sok jót ígér. Úgyhogy most egyszerre utálom a bezártságot, és egyszerre szeretném mégis, hogy egy ideig még fenn tudjuk tartani…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük