Az első hónap után…

Egy hónapja dekkolunk itthon. Eléggé összefolyik az egész: van különbség a munkanapok és a hétvége/ünnepnapok között, de nem sok. Eddig nagyon szerencsések voltunk: senki sem beteg és az állásunk is megvan, tudok itthon dolgozni, Zsófi tud itthon tanulni, sőt online táncórája is volt már mindenkinek. Nincs igazán jogom panaszkodni – ami sajnos mégis az agyamra megy, hogy most végzik el a házban az évek óta tologatott felújítást. Légkalapáccsal törnek fel négy emeletnyi burkolatot, hozzá fúrnak, kalapálnak és flexelnek – miközben nincs hová menni itthonról…

Másfajta tapasztalat, hogy a nyolcórás iskolakezdés mennyire nem passzol a nagyobb gyerekek élettani működéséhez. Mióta nem kell bejárni az iskolába, Zsófi egyszer sem kelt fel nyolc óra előtt… A korai iskolakezdés egészségtelen és kimerítő a nagyobb gyerekek számára (függetlenül attól, hogy a szülők munkahelye mennyire tudna tolerálni egy későbbi időpontot).

Vegyük észre, milyen kreatív módszerekkel szórakoztat minket mindenki:

Nyilván koncerteket nem tudok most fotózni, úgyhogy néha a régi fotóimat nézegetem, akkor találtam ezt a lovasat is. Noémiéknél a szomszéd faluban volt lovasverseny, és a mai szemmel már béna point’n’shoot Lumix DMC LS60-asommal készítettem ezt a képet. Szinte tökéletesen el lett kapva a pillanat, jó a kompozíció, érzékelni lehet a mozgást – elölről még jobb lett volna, de így is jól sikerült:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük