Zsófi és Dóri, 2017. január

Januárban matekra gyúrtunk Zsófival, mert a feladatok nem mindig mentek jól neki, és abban sem voltunk biztosak, hogy az adott absztrakciót mindig pontosan érti. Úgyhogy Noémi gyakorolt vele esténként, plusz feladatokat is kapott, és szépen belejött. A félévi bizonyítványa pedig kitűnő lett, minden egyes tantárgyból “Kitűnően megfelelt” értékelést kapott, plusz a magatartása és a szorgalma is Példás – eddig nincs gond az iskolával.

Dórinál viszont azt vettük észre, hogy kezd szétesni az alvása, sokat van fent éjszaka és nappal sem alszik jól. Azt gondoltam problémának, hogy az otthoni és a bölcsődei napirendje eltért: otthon még kétszer aludt nap közben, délelőtt és délután is, a bölcsiben viszont csak egy alvás van, rögtön ebéd után. A fix napirend fontos a gyerekeknek, úgyhogy otthon is átálltunk vele az egyszeri alvásra. Remélhetőleg így is ki tudja pihenni magát, a bioritmusának pedig jobb az állandóság.

Főleg, hogy viszonylag rendszertelenül járt bölcsibe: amikor kissé taknyos lett, rögtön itthon tartottuk, nem vártuk meg, amíg begyullad a füle vagy a tüdeje. Úgyhogy az ünnepek alatt itthon volt, aztán kicsit járt bölcsibe, aztán megint nem, aztán megint igen, csak el tudjon szegény igazodni – de az ebéd utáni alvás már legalább egy fix pont az életében.

Két helyen voltunk a hónapban: a Tropicariumban, amivel kapcsolatban Dóri aggódott, hogy a krokodil nem eszi majd meg az új gyűrűit? Mondjuk szerintem inkább az izgatta, hogy ő magát nem fogja-e megenni… De végül nem ette meg se a gyűrűt, se Dórit, a krokodil tulajdonképpen meg se mozdult, a többin viszont elég jól szórakoztunk.

Ezen kívül a Fővárosi Nagycirkusz Ludas Matyi előadását láttuk, ami a csajoknak, Noémit is beleértve tetszett, szerintem viszont pocsék volt. Ez ugyanis inkább színházi előadás, mint cirkusz, összefüggő története van és énekelnek(!) benne, valamint nyomokban cirkuszi mutatványokat tartalmaz. A cirkusz része elment, népieskedő színháznak viszont rossz volt és még hosszú is. Azt is megjegyezném, hogy a büfében elképesztő árak vannak, még a moziknál is drágább minden, otthonról érdemes kaját vinni inkább.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.