A hónap zenéje, 2016. október: What’s goin’ on in Brazil

Bud Spencer és Terence Hill Filmünnep volt a Corvin moziban: a Korda teremben aznap csak az ő filmjeiket játszották és volt kirakodóvásár filmplakátokkal, babkonzervvel és életrajzi könyvekkel, a kávézóban Bud-kajákkal, a vetítések előtt beszélgetés híres vendégekkel. Az öt film közül mi a Nincs kettő négy nélkült választottuk, és a várakozás hetei alatt folyton ennek a zenéjét hallgattam:

Más kérdés, hogy az esemény nem sikerült annyira jól, mint amennyire vártunk rá. Elsőként a kávézóba tértünk be Bud-kajákat enni, ahol az alábbiakkal szembesültünk:

  • nem lehetett káryával fizetni, csak készpénzzel
  • a kiszolgálás lassú volt és figyelmetlen. Kétszer kellett megismételnem, hogy mit kérek, mert a pincér lány a rendelésem leadása közben egy időre magamra hagyott,
  • ezután leültünk és kaptunk evőeszközöket, majd negyed óráig semmi sem történt
  • az érdeklődésemre egy másik pincér engem hibáztatott, mert nem mindegy, hogy a pultnál rendeltem vagy asztaltól, ha pedig pultnál rendelek, majd leülünk egy asztalhoz, én vagyok a hibás,
  • meg kellett ismételnem, hogy mit rendeltünk,
  • a hamburger belsejében Noémi egy szalvétát talált.

A Corvin Mozi kávézóját senkinek sem ajánlom!

A filmvetítés előtt beszélgetés volt Bud Spencer fiával, akit a közönség felállva tapsolt – miért kellene ennyire ünnepelni a Bud Spencert fiát? Aztán lejátszották Terence Hill videóüzenetét, aki két sztorit mesélt el a westernfilmjeik forgatásáról – Magyarországot vagy a hűséges magyar rajongókat nem említette meg. Végül elkezdődött a film, az eredeti szinkronnal, de elég pocsék hangminőségben. Mindegy, összességében jól szórakoztunk: maga a film természetesen jó volt, és a mozivásznon jól kijött a szereplők zseniális mimikája.

Novembertől az egész országban fogják még mozikban játszani a filmjeiket: szerintem érdemes megnézni egyet-egyet szélesvásznon, a fenti kellemetlen körítések nélkül…

Lesz Bud-Terence filmzenei vonatkozású esemény is: Guido & Maurizio de Angelis lép fel az Arénában. A két pasas már a filmek idején sem volt kifejezetten fiatal, és azóta egyszer sem léptek fel sehol, kifejezetten csak erre a koncertre készülnek rá. A jegyek fejenként kb. húszezer forintba kerülnek – nem hiszem, hogy megér ennyit két hetven éves pasas műsora, akik harminc év után először állnak színpadon… A zenéket hallgatva egyébként nyilvánvaló, hogy egy ilyen koncert helye nem az Arénában lenne, szimfonikus zenekarral, hanem egy klubban vagy kocsmában. Találtam is egy videót, ahol egy magyar együttes sokkal jobban ráérzett, hogyan kellene ezt előadni élőben (2:25-től):

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük