Zsófi és Dóri, 2016. július

Dóri szobatiszta lett! Nézte, ahogy mindenki WC-re jár, kérte, hogy ő is mehessen, és kiderült, hogy tényleg vissza tudja tartani, amíg odaér. Történtek persze balesetek, és éjszakára is kell még rá pelenka, de általában csak szól, hogy “Menjünk WC-re!”. Olyankor rohanunk, és Dóri szépen ügyintéz, nagyon büszkék vagyunk rá.

Kivették a füléből a tubust, ami újabb kórházi tartózkodást jelentett. Ez csak kisebb altatás volt, de azért kórház, altatással. Az egyik tubusról a műtét közben kiderült, hogy már ki is volt esve és Dóri dobhártyája is benőtt a tubus mögött, a másikat kellett csak kiműteni. Most azt várjuk, hogy a másik dobhártyája is begyógyuljon, és aztán tudna végre fürdeni, és a hajmosásnál sem kéne rá vigyázni. Egész gyerekkorokat rontanak el ezek a fül-orr-gégészeti betegségek, úgyhogy most azon dolgozunk, hogy megtanuljon Dóri orrot fújni, mert az viszont egyből megoldaná az egész problémakört. Szerencsénk van, mert néha már az is sikerül neki, úgyhogy szobatisztaság és orrfújás megvan, lassan mehet államvizsgázni.

Dóri és én

Zsófi ovijának most már tényleg vége lett. Július elején, amikor egyrészt beteg volt, másrészt közös csoportok alakultak, tehát nem a saját óvó nénijük volt, valamint fürdetni és napoztatni kezdték őket, gondolkoztunk, hogy lefújjuk az egész óvoda-témát, úgysem érzi annyira jól magát és nehogy a hideg víztől megfázzon. De aztán mindenki járt tovább, járattuk hát őt is, és fürdés se volt már. De bárhogy húztuk, július végén eljött az Utolsó Nap Az Óvodában, és Zsófi lányunk azóta iskolásnak mondja magát, ha felmerül ez a kérdés. Annak mondjuk kevésbé örültünk, hogy az utolsó héten még elterjedt bent egy torokgyulladás, de szerencsére mire nyaralni mentünk, az is elmúlt és Dóri sem kapta el.

Voltunk Zsófival esküvőn, Pisti és Szimonetta házasodtak össze. Addig maradtunk a lagziban, amíg Zsófi bírta, végül a 11 órás tortázás után jöttünk csak haza. Végig jól érezte magát, táncolt, mulatott, voltak társai is, jól sikerült az egész (amúgy a felnőtteknek is).

Megnéztük a Szenilis Szenilla nyomábant, amire elvittük magunkkal Milánt is. Először vittem el moziba másik gyereket is, de nem volt semmi gond, Milán igazán jól viselkedett, a film is jó volt, 3D-ben néztük meg, popcornnal, hazafelé pedig megbeszéltük, hogy kinek mi tetszett, mi nem tetszett, ki volt a kedvenc belőle.

Aztán eljött a nyaralás ideje, és mivel a tervezett hosszabb nyaralás nem jött össze, két kuponnal mentünk két helyre, 2-2 éjszakára. Megtekintettük a veszprémi állatkertet, ami tíz év múlva fasza árnyékos park lesz, most viszont 2 órán át aszalódtunk a tűző napon, kis árnyékból kis árnyékba menekülve. Aztán megszálltunk a csopaki Holiday Hotelben, ami abszolút teljesít minden elvárást, ami 30 éve a szocializmusban felmerült igényként. Van például konnektor, kettő is a szobában, meg fürdőszoba, sőt TV is! Nincs ellenben hűtő, nincs légkondi, a WC/fürdőnek nincs szellőzése (a szobába párásodik és büdösödik minden), nincs az ablakon szúnyogháló, a WC pucoló és a pincér ugyanaz a személy, a hét órás reggelihez pedig még nincs virsli, vaj vagy kávé, ezekre még várni kell, míg elkészülnek. A szomszéd erkélyen este tízkor két részeg nő beszélgetett és dohányzott… Összességében nem volt nagy gáz, de akkor is, it’s 2016.

A lányok és én a tapolcai tó partján

Másnap rossz idő volt, úgyhogy elmentünk Tapolcára barlangot nézni, de két órát kellett volna sorba állni. Úgyhogy sétáltunk, majd elmentünk a Sümegi Várba, ami egyébként egy Anna-Peti-Gergő sztori is. Ez volt messze a legjobb programunk: nyilazós bemutató volt, aztán zsonglőrök, aztán ettünk kürtőskalácsot, mint Annáék a mesében. Majd meglátogattuk unokatesómékat, akik a közelben laknak és pont mindannyian otthon voltak. Másnap boboztunk Fűzfőn, úgyhogy végül is jól sikerült az út. Másoknak kevésbé: a párás meleg megbolondította az autósokat, és út közben három balesetet is élőben láttam – egyikben sem sérült meg senki, de az összetörő autókat sem volt jó érzés nézni.

Just for the record: Dóri az autóban állandóan a Jégvarázsból a Legyen hót, akarja hallgatni. Azt kiabálja: Anna, Anna! – amíg el nem indítom neki a számot. Az hagyján, hogy nem is Anna, hanem Elsa énekel benne, de legyen bármilyen Oscar-díjas szám, most már a könyökömön jön ki.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük