Zsófi, hatvannyolcadik hónap, Dóri, tizenharmadik hónap

A július már jóval mozgalmasabb volt, mint a június. A legnagyobb esemény a buji nyaralás volt, legalábbis a lányoknak, akik anyósoméknál voltak két hétig. Én viszont hazajöttem dolgozni és az estéket a House of Cards 3. évadának megtekintésével töltöttem. Ők pedig élvezték a kertes ház előnyeit: a legnagyobb melegben a buji ház sokkal hűvösebb, mint a lakásunk, reggel és délután pedig kimentek az udvarra. Apósom most már egy komplett játszóteret épített fel a gyerekeknek: a homokozó és a hinta után csúszdát(!) is készített nekik, plusz a medence, minden adott volt tehát a kellemes időtöltéshez. Noéminek pedig volt segítsége, így tudott lazítani ő is. A hétvégére elmentem hozzájuk én is, úgyhogy annyira nem volt vészes az elszakadás sem.

A buji medencében Zsófival

Dórival kapcsolatban a legérdekesebb kérdés most az, hogy mikor fog elkezdni járni. Kiderült, hogy az Achilles-ín a lábában rövidebb, mint kéne, ezért ha feláll, általában lábujjhegyen áll, ennek lassan el kéne múlnia. Szerencsére nagyon sokszor feláll, pipiskedik, mászik, a buji udvari csúszdára például gyakorlatilag egyedül fel tud mászni, persze közben mindkét oldalról óvni kell, ha mégis elesne. A földön pedig nagy sebességgel közlekedik négykézláb, Zsófival fogócskázni is szoktak, illetve imád megmászni mindent, ami az ő magasságával összemérhető, például a fekvő embereket: ha csak leülök a földre és kinyújtom a lábam, 10-15-ször is átmászik rajtuk egyik oldalról a másikra.

Elkezdett ismerkedni Dóri a homokkal is, mert amikor Zsófival játszóterezünk, most már őt is berakjuk a homokozóba. Mászkálni még nem mer, de a kezével eljátszik a homokkal, megkóstolja, a fejére szórja… vagy ha van homokozójáték, azzal is elszórakozik.

Zsófinak ez egy fürdős hónap volt: Bujon naponta kétszer fürdött az udvaron, itthon aztán voltunk strandon, ahol egész nap a medencékben tartózkodott, aztán voltunk egy hosszú hétvégét a Mátrában, ott is naponta kétszer volt medencés fürdés. Szegény Dóri a fülében levő tubus miatt még nem tarthatott vele, de Zsófi nagyon élvezte a sok fürdést.

Benti medence Parádfürdőn

A strand és a hosszú hétvége egyfajta próba is volt, mert ilyen programokat még nem csináltunk kettejükkel. Nem tudtuk előre, hogyan bírunk velük, de nem volt semmi gond. Nekünk persze nincs sok lehetőségünk ilyenkor pihenni – két kisgyerek mellett nincs olyan, hogy lefekszel a strandon és olvasol vagy alszol, de velük együtt lenni is jó.

A Mátrában pedig Parádfürdőn voltunk, egy kellemesen gyerekbarát szállodában, ahonnan nap közben eljártunk különböző programokra. A szomszédos Recsken például megtekintettük az egykori kényszermunka-tábort, aztán a siroki várat, illetve az Ilona-völgyi vízesést. Egyik sem egy tipikus gyerekbarát program, de sétálni az erdőben és hegyet mászni Zsófinak is jó volt, Dóri meg ült a babakocsiban és nézelődött. A parádsasvári üveghuta talán érdekesebb lett volna Zsófinak, de az ott dolgozók sajnos azt gondolják, szívességet tesznek a látogatók fogadásával, és kétszer is elküldtek minket azzal, hogy jöjjünk vissza később. Recsk honlapja is viccesen elavult, a strucc-farm például évekkel ezelőtt bezárt, szerencsére ez még időben, telefonon kiderült. Mindenkinek ajánlom viszont a Mátra másik oldalán levő, de pont útba eső Sás-tót a kilátóval, illetve kicsit feljebb a bobpályát – ezek így együtt négy napra tökéletesek voltak.

Érdekes még a két kislány kapcsolata: sokáig Zsófi nehezen tudott bánni Dórival, folyton csak piszkálta, lökdöste, idegesítette. Most már jobban tud bánni vele, és Dóri is jobban megbízik Zsófiban. Így Zsófi is jobban tud ötletelni, miket játsszanak együtt: fogócskáznak, bujkálnak, szórakoznak, Dóri hagyja magát szeretgetni is, sőt kifejezetten igényli Zsófi társaságát. Igaz, Zsófi néha elvonul egyedül játszani, például babázik vagy filmet néz – ilyenkor Dóri vagy békén hagyja, vagy nyaggatja, de alapvetően kialakult most már egy kultúrája annak, ahogy együtt élnek, és az is látszik, hogy nagyon szeretik egymást.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük