Megszületett Dóri

Tényleg kivárta Dóri a negyvenedik hetet, sőt pontosan a negyvenedik hét utolsó napján született meg. Volt egy döntés, hogy csütörtökön az orvos megindítja a szülést, úgyhogy szerda este elmentünk moziba, hogy eltereljük Noémi figyelmét (Zsófi eleve szüleimnél volt). A csajok bosszúját néztük meg, és nem is volt rossz, csak nagyon elhúzták a végét, a jól felépített alaphelyzet után nagyon sokáig nem történt semmi. Ez már csak azért is zavart, mert Noéminek közben öt perces fájásai lettek, de egy kifizetett mozifilmet nyilván nem hagyhatunk félbe mindenféle semmiség miatt.

Szerencsére az Aréna Plaza közel van a Péterfy kórházhoz, úgyhogy a film után bevittem Noémit, majd hazarohantam a csomagokért és bőven időben visszaértem.

Zsófi születéséhez képest a legfontosabb különbség az volt, hogy Noémi ezúttal kapott epidurális érzéstelenítő injekciót, és a szülésnek teljesen más jelege lett így. Akkor ugye fájdalom volt, stressz és szenvedés, most viszont hihetetlen, de csendes beszélgetés volt, sztorizás a szülésznővel és a legnagyobb problémám az álmosság volt. Dr. Kiarash Bahrehmand és Keserű Ági szülésznő összeszokott páros, beszélgettek, sztorizgattak, de közben mindenről tájékoztatást adtak, minden meg volt beszélve és féltő gondossággal vették körül Noémit. Aztán eljött az idő, és Dóri 4-5 tolással simán megszületett, kész. Noémi összehasonlíthatatlanul jobb testi és lelki állapotban került ki a történetből.

A másik fontos különbség a kórházak protokolljában van: Zsófit rögtön a megszületése után elvitték és kifejezetten nehéz volt visszaszerezni. A Péterfyben viszont én is mentem együtt a babával, végignéztem, ahogy az ápoló megméri a súlyát, magasságát, letisztítja, felöltözteti, és aztán a kezembe kaptam a lányomat. Aztán hármasban voltunk még egy órát, majd átköltöztünk a szobába, Dórit csak ezután vitték el. Szóval a Péterfyben tudják, amit az Istvánban négy éve még nem, hogy ha más különösebb probléma nincs, a baba a szüleinél is jó helyen van és jól is esik a megszületése után együtt lenni vele.

Másnap Zsófinak is bemutattuk Szatmári Dórát, az első jelek szerint odáig van érte és vissza, maradjon is így. Mikor ezt írom, vasárnap este van, a lányokat simán hazaengedték a kórházból, úgyhogy most jön a neheze: fel kell nevelni!

(Részletkérdés, de a VII. ker. Önkorm. az újszülött papírjainak átadását ahhoz a feltételhez köti, hogy a XXI. ker. Önkorm. 300 napnál nem régebbi házassági anyakönyvi kivonat igazolást adjon… Vagyis fáradjak el Csepelre, időpontfoglalás és a többi, hogy Józsefvárosban igazoljam, időpontfoglalás és a többi, hogy tavaly augusztusban Noémi még a feleségem volt. Ha elválnánk, arról az államnak nem kéne amúgy is tudnia? Az ilyenekért jó adót fizetni!)

One thought on “Megszületett Dóri

  • 2014. június 11. szerda at 00:14
    Permalink

    Gratulalok Dorihoz 🙂 Jo egeszseget es minden jot kivanok nektek! Puszi 🙂

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük