Zsófi, ötvenedik hónap, Dóri, mínusz ötödik hónap

Dóra lesz a kisebbik lányunk neve, legalábbis jelen állás szerint. Rendeződött az egészségügyi helyzetük Noémivel, az ilyenkor szokásos vizsgálatokon is átestek és minden rendben volt. Készült Dóriról egy kép, amin hanyatt fekszik és a két keze a feje alatt van összekulcsolva – nagyon laza a hangulat odabent…

Ezúttal Zsófi lett viszont beteg, tüszős mandulagyulladással, majd amint sajnos várható volt, tüdőgyulladással is. A mandulagyulladást erős lázzal vészelte át, és azt vettem észre, hogy kezdünk már profik lenni abban, hogy nappal lázasnak hagyjuk, hogy gyógyuljon, éjszakára viszont levisszük a lázát, hogy tudjon pihenni. Aztán amikor zörögni kezdett a tüdeje, már vittük is az ügyeletre az erősebb antibiotikumért. Jól is tettük, mert megúszta Zsófi kórház nélkül, és a tüdőgyulladást relatíve jól átvészelte. A rokoni és ismeretségi körünkből három hasonló korú kisgyerek került mostanában kórházba, durva, hogy szegények gyerekkora mennyire a betegségekről szól.

Illetve a január szerencsére a barátságról is szólt. A nyáron még lelkiismeret-furdalásom volt, mert Doriánnal más-más óvodába kerültek, és elszakadtak egymástól. Ez azért rossz érzés, mert ők még fizikailag képtelenek kapcsolatot tartani egymással, ha mi, szülők nem csinálunk valami közös programot. Zsófi ráadásul hűséges barátnak bizonyult, az új társai mellett Doriánt is mindig felsorolta, ha a barátairól kérdeztük. Az is közbejött, hogy Doriánnak közben kishúga született, aki miatt természetesen egy ideig kevésbé értek rá.

Most viszont áthívtak minket vendégségbe, ahol Dorián kézen fogta Zsófit, bevezette a szobájába és puff, becsapta maguk mögött az ajtót… Később persze kijöttek, játszottak egész délután, klassz vendégség volt. Aztán egy héttel később együtt mentünk el a Kolompos együttes koncertjére, ahol volt táncház is, fergeteges, kolomposék óriási bulit csináltak a gyerekeknek. Zsófi és Dorián végig együtt táncoltak, és elképesztő, hogy milyen jóban vannak ezek ketten. Azóta Zsófi sajnos beteg volt, de a nyári lelkiismeret-furdalásom elmúlt, mert ha egyszer ennyire szeretnek együtt játszani, majd szervezünk közös programokat ezután is.

Zsófi és Dorián táncolnak

Itthon pedig nagy, látványos áttörés nem történt, de határozottan látszik, hogyan fejlődik Zsófi mindenfélében. Kapott például egy hercegnős társasjátékot, amiben nem csak dobni és lépegetni kell, hanem viszonylag absztrakt szabályoknak is meg kell felelni (kimaradsz egyszer vagy kétszer, ruhát és hozzávalókat kell összegyűjteni, többfelé lehet haladni stb.) A Microsoft Windows és az egérhasználat mint absztrakció is megy már, például egyedül el tud jutni a számítógép bekapcsolásától a Megalkuvó macskák teljes képernyős megtekintéséig. Ami az angolt illeti, Helen Dorontól bölcs döntés volt, hogy saját Youtube-channelt hozott létre és saját kis klipeket forgatnak, Zsófi imádja őket, főleg azokat a dalokat, amelyeket amúgy is ismert már. A könyveket is szereti bújni, úgyhogy mostanában azon járt az eszem, hogyan kellene megtanítani olvasni. Az O betűt már jól ismeri, ilyenből kéne még néhány, és az lehetne a következő absztrakciós szint, ahogy ezek a betűk szavakat alkotnak…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük