Zsófi, negyvenkettedik hónap

Kivették Zsófi orrmanduláját – túl vagyunk rajta, de azért nem ment teljesen simán. Például négy nappal előtte Noémi megbetegedett, klassz hányós-hasmenéses vírussal, vagyis fertőzően. Négy napig távol kellett tartanom Zsófit az anyjától, közben vizsgálatokra hordani és minden napi teendőt lehetőleg egyedül ellátni. Szüleim persze segítettek, de azért voltam már frissebb is, mint azon a héten. Viszont Noémi szerencsére meggyógyult a műtét napjára.

A Heim Pál kórház egyébként kulturált hely, két gyerek van egy szobában egy-egy szülővel, sokan saját szobát is kaphatnak. A szobában van kábeltévé rajzfilmcsatornákkal, a folyosón zuhanyzó gyerekeknek és felnőtteknek is, a nővérek segítőkészek és szakmailag is képben vannak.

A műtétben viszont, mint kiderült, nem a mandula kivétele, hanem az altatás a durva. Régebben végeztek ilyen műtétet helyi érzéstelenítéssel is, jó lenne tudni, hogy az altatást csak a kórházi kassza vagy valódi orvosi okok indokolják. Nem akarom a mandula kivágását sem lebecsülni, de jelenleg az altatás viseli meg igazán a gyerekeket. Miután felébrednek, zavartak, fájdalmaik vannak és a torkukban ragad némi slejm, vagyis óriási arénát csinálnak és a sírást kiegészíti egy sajátos torokhang. Elvileg nincsenek annyira rossz állapotban, de aki ezzel nincs tisztában, halálhörgésnek vélné, amit hall. Ez kb. fél óráig tart, addigra pont meg is műtik a soron következőt, úgyhogy egész nap kisgyerekek halálhörgése hallatszik a folyosón – a gyermek fül-orr-gégészet egy vidám munkahely.

Zsófi esetében a fél órás kétségbeesés megvolt, akkor valamennyire megnyugodott. Viszont nem tudott azonnal visszaaludni és pihenni, mint mások, hanem órákig ébren volt még. Az altatás miatt mindent, amit megevett vagy megivott, azt visszahányta, ezért kiszáradt, infúziót is adni kellett neki, annyira legyengült. Éjszakára belázasodott… Volt már jobb időszakunk, mint a műtét napja. Másnapra viszont lényegében helyrejött, fájdalomcsillapítóval már evett és ivott is, sőt, már az egésznek az értelme is látszott: az orrán tudott levegőt venni és a hallása is megjavult.

A rákövetkező héten Nóra vigyázott Zsófira otthon, a nehézséget az jelentette, hogy sem ugrálnia, sem szaladgálnia nem volt szabad, nehogy elessen és a seb az orrában felszakadjon. Vicces egy három éves gyereknek megtiltani a mozgást, de Zsófi jó gyerek, szépen elviselte, cserébe pedig végtelen mennyiségű rajzfilmet nézhetett meg a számítógépen.

Szerencsére azóta is jól van, jobban is alszik, különösebben beteg sem volt. Bár két hét múlva ismét taknyos lett, amin fennakadtunk kissé, mert pont ezért vetettük ki a manduláját. OK, senki nem mondta, hogy soha többé az életben nem fog megfázni…

Zsófi biciklizik

A névnapjára megkapta a rég áhított pedálos biciklit, rózsaszínűt. Először pótkerekek nélkül kapta meg, de a pedálozás, kormányzás, egyensúlyozás egyszerre még nem ment jól. Négyen (szüleimmel) négyféle módszerrel akartuk tanítani, de egyik sem volt annyira hatékony, mint amikor délután apukám felszerelte a pótkerekeket. A pótkerék klassz, mert tud akár egy helyben állni is a biciklivel, illetve igény szerint lassan menni is. Élvezi, sokat dicséri a szép új biciklijét, jó ajándék lett.

Beírattam az óvodába az utca szemközti oldalára, illetve oda is, ahová elvileg tartozunk – mert papíron nyilván nem abba az oviba tartozunk, ami az utca túloldalán van és látjuk az erkélyről, hanem ami 15 percre van gyalog. A beíratásnál szembesültem először azzal, hogy az óvoda tényleg mennyivel durvább a bölcsinél: kb. ugyanakkora szobába háromszor annyi, idősebb gyerek van bezsúfolva. Eredmény majd június elején, kíváncsian várjuk.

Ami még történt: megtanult egyedül hintázni, legalábbis az alapok megvannak, kicsit előre, kicsit hátra. Azt szeretném elérni, hogy amíg Zsófi egyedül hintázik, nekem csak üldögélni kelljen – 5-6 percem néha van már, amikor ugyan még ott kellett állnom mellette, de lökni őt a hintán már nem…

Feltűnt, hogy milyen jó Zsófi problémamegoldó képessége. Ha bármi zavarja vagy kell neki, azt pont a legjobb stílusban adja elő: határozottan, de nem agresszívan. Nem hagyja eltéríteni magát, félrebeszélni sincs esély, viszont megérti és tudomásul veszi a döntéseinket. A kihívás az, hogy gyorsan kell döntést hozni, mert a választ is rögtön várja, nincs idő töprengeni vagy átgondolni a kérést. Kaphat üdítőt vagy nem kaphat? Nézhet még egy Dodót vagy sem? Dönteni kell és választ adni, azonnal!

Érdekes, hogy kitart a Dodó iránti lelkesedése, én azt hittem, eddigre rég megunja és mást fog nézni. Egy ideig jó volt nála a Kisvakond, Bogyó és Babóca, Mickey egér, de most szinte kizárólag Baby Looney Tunest néz. A napokban feltűnt neki, hogy angolul van, szüleimnél (ahol magyarul van) meg is jegyezte, hogy “nézd, rendesen beszélnek”… De azóta sem kérte, hogy nézhesse magyarul itthon is, bár talán eszébe sem jut, hogy van ilyen lehetőség.

Dodón kívül az M2 csatorna jön még be neki, főleg reggelente az Állatkert a hátizsákban című sorozat, amiben egy csomó aranyos kisállat van és két pasas szórakozik velük. Egyébként az M2 egy valóban kulturált, mondhatni, közszolgálati gyerekcsatorna lett, értékelem, hogy Zsófit szinte bármikor le lehet elé ültetni. A Minimax hasonló még, de persze fél szemmel mindegyiknél figyelni kell, nehogy erőszakos rajzfilm következzen. Nem minden szülő aggódik emiatt ennyire: a múltkor egy ötéves kisfiú arról mesélt a játszótéren, ahogy a robotok felrobbantottak mindent. Nagyon kiabált közben, de nem akart rosszat, csak hogy figyeljenek rá: én ott voltam Zsófival és jobb híján figyeltem rá is, amíg az anyukája egy távoli padon ült és oda se bagózott…

One thought on “Zsófi, negyvenkettedik hónap

  • 2013. május 29. szerda at 22:40
    Permalink

    Kicsi gyereket mindig altatnak, és akkor nem rizikó, hogy viseli, hogy egy fogóval tépnek ki belőle valamit. A pótkereket meg mindig irigyeltem a tesómtól… 🙂

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük