Ingress

Az utóbbi időben elkezdtem Ingresst játszani – módjával, de azért rendszeresen tolom. Ez egy nagyon érdekes augmented reality (kibővített valóság) játék, vagyis valódi objektumoknak feleltet meg virtuálisakat. Mert ha nem is látszik, számtalan köztéri objektum valójában portál, amely egzotikus anyagot termel, és utóbbiakat felhasználva a portálokat tovább lehet fejleszteni, illetve összekötni egymással. Ezek így még több energiát termelnek, hármat összekötve pedig le tudjuk fedni a köztük levő területet, az alatt pedig az emberiség már biztonságban élhet… Az emberek védelmére két párt is létrejött, a zöldek és a kékek egymás ellenében próbálják lefedni a területeket és elhappolni a portálokat, jelenleg a világ lefedett részének 66%-a a kékeké, vagyis vezetünk! Minderről van egy látványos videó is:

Amint a videóban is látszik, a játék alapja és egyben a legfőbb kihívás, hogy a portálok manipulálásához személyesen oda kell menni hozzájuk. Az lesz menő, eredményes játékos, aki hajlandó járni a várost és rendszeresen felkeresni portálokat. Van egy városnéző jellege is az egésznek, de ez persze elég sok időt igényel, és természetesen nem a tél az ideális időszak erre.

A játékhoz androidos mobiltelefon kell GPS-szel és adatforgalommal, és ami először megtetszett, az az Ingress dizájnja: iszonyú látványos, pont olyan, mint a filmekben a futurisztikus számítógépes felületek, és a hangja is ugyanilyen jó. Nagy élmény, hogy ilyen látványos, illetve a hétköznapi valóságot érdekesen módosító játékot tudunk futtatni egy szimpla mobiltelefonon. Azaz… gyors processzor, sok memória és nagy képernyő azért ajánlott – az én HTC Desire készülékem 2.3-as Androiddal alapvetően elegendő hozzá, ha már elindult, de iszonyú sok, 2-3 perc(!), amire elindul és érdemben játszani tudok vele. A jó hír, hogy adatforgalomból kifejezetten keveset használ, a rossz hír, hogy akkumulátorból viszont kifejezetten sokat, ami persze nem is csoda, hiszen GPS, internet és képernyőkijelzés együttesen kell hozzá végig.

Arra kell még felkészülni, hogy a külső szemlélő számára egy Ingress-játékos néha furcsa látványt nyújt: most először használtam például GPS-navigációt ahhoz, hogy eljussak a közértbe, és csütörtök reggel 8-kor a kispesti mellékutcákon is furcsa hatást kelt, ha valaki a telefonja segítségével próbál tájékozódni. Nem beszélve arról, amikor a Szent István Bazilika mellett áll valaki, de véletlenül sem néz fel a templomra, szigorúan csak a telefonját nyomkodja. Vagy otthon, este elmagyarázni: “Hová mész, szívem, ilyen késő este, egyedül?” – “Csak leugrok ide a sarokra, őőő, portált hackelni…”

Két kellemetlen korlátozás van még, az első, hogy a részvételi lehetőséget külön kérvényezni kell a játék oldalán és az engedélyre 2-3 hetet is várni kell. A már aktív játékosok viszont tudnak meghívni újakat – nem tudom, így gyorsabb-e, de ha valakit érdekel, írjon e-mailt. A másik, hogy az objektumok portállá minősítése ugyanilyen lassan megy annak ellenére, hogy mindenféle marhaságból megengedik, hogy portál legyen. A Szent István Bazilika például 13 portál egyszerre, a vele szemközti fal pedig a 14. portál a környéken. Nekem is voltak már vicces ötleteim, meglátjuk, mi lesz belőlük – ugye nyilvánvalóan olyasmiben érdemes meglátni a portált, aminek amúgy is rendszeresen a 30 méteres körzetében tartózkodsz…

Update: egy hónap telt el és már egyáltalán nem játszok Ingresst – az a baj vele, hogy mint minden közösségi játékban, az előrelépés rendszerességet és egyre több időt igényel. Vagyis rendszeresen meg kell jelenni egy-egy portálnál és ott hackelni, nekem pedig nincs időm csak a játék kedvéért járni a várost, még a kerületet sem. Sikerélményt sem ad eleget: egyszer sikerült lefedni egy kisebb területet a környéken, de már másnapra lerombolták a zöld ellenfelek. Ha folyamatosan játszanék (járnám a várost), vissza tudnék vágni, de ennyit már nem ér meg az egész. Kipróbálni azért érdekes volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük