Zsófi, harminchetedik hónap

Zsófi a Télapó előtt áll, átveszi a csomagjátNekünk egy kicsit lazább, Zsófinak viszont eseménydús hónapja volt. Például összesen négyszer találkozott a Télapóval: a könyvtárban, Noémiék céges ünnepségén és a bölcsiben kétszer, ugyanis a gyerekek egyszer kiszúrták a folyosón sétáló Télapót véletlenül, így muszáj volt bemennie hozzájuk és átadni néhány szaloncukrot ajándékként… Bennem egyébként felvetődnének kérdések Zsófi helyében, például hogy ugyanarról a Télapóról van-e szó minden alkalommal, de ő egy percig sem izgatta magát, egyik Télapótól sem félt és mindegyiktől szépen átvette az ajándékát.

Ebben a hónapban azzal nyűgözött le leginkább, hogy mennyire okos. Mindent meg tudunk beszélni vele, ami rá vonatkozik, például a programokat, teendőket. Fantasztikus asszociációi vannak, a Firefox-logóról például eszébe jutott, hogy a Kis Hercegnek is van rókája – én arról sem tudtam még, hogy ismeri a Kis Herceget… Az ételekről tudja, vagy megbeszéljük, hogy ki szereti és ki nem, legyen az bogár, káposzta vagy sült krumpli. A piros lámpánál nem szabad átmenni – megjegyzem, elég nehéz olyan városban gyereket nevelni, ahol gyakorlatilag mindenki átmegy a piroson. Meg türelmes, kivárja, amíg valamiben sorra kerül, ha pedig valaki az ő szempontjai szerint rosszalkodik, arra rászól, például a bölcsiben is a padról leugráló másik gyerekre, hogy az veszélyes…

Karácsony előtt ismét felmerült a kérdés, hogy milyen további játékok felelnek meg a képességeinek. Szerencsére a nagyszülők és mi is elég jól eltaláltuk: a süteményes gyurma, a közepes méretű elemekből álló kirakós, a Duplo-legó, ezekkel nagyjából biztosra mentünk. Amitől viszont lehidaltam: a rendes, táblás társasjáték is! OK, 3-7 éveseknek ajánlják, de az én fejemben őszintén szólva meg sem fordult, hogy Zsófival ilyesmit is lehetne már játszani. Pedig simán: leült a tábla mellé, megértette az alapvető absztrakciókat (melyik a saját bábu, sorrend, kockadobás, a kidobott minta megkeresése a táblán), és szépen végigjátszottunk négyen egy leegyszerűsített Ki nevet a végén?-t. Nem mondom, hogy mindent 100%-ig vágott, néha például visszafelé lépett volna, a végén a befelé kanyarodást inkább csak elhitte nekünk, a nyerés-vesztés átélése helyett pedig inkább annak örül, hogy valakinek valami sikerült. De akárhogy is: a múltkor még a kisbabakor és a gyerekkor határáról értekeztem, most viszont azt látom, hogy másfél órán át társasjátékozik a nagyapjával, hát ez már nem éppen a kisbabakor jele…

Zsófi és apósom társasjáték közben

Az pedig én személyes kalandom volt, hogy régóta akartam Baby Dodó plüssfigurát venni Zsófinak. Egyébként különösebben nem mély a kapcsolata a babáival, Dodó inkább csak az én rögeszmém volt. Magyarországon azonban egyáltalán nem kapható ilyen figura, Amerikából 9 ezer forintért viszont nem kívánnék rendelni. Most azonban kapható lett Dodó az Europarkban! Sajnos csak a felnőtt változat, de mégis igazi Dodó! Sajnos azonban a felnőtt Looney Tunes figurákat a Warner Brothers érthetetlenül csúnyára készítette el: Taz rémisztő, Tapsinak béna a szája, Dodónak a csőre… Zsófi pedig megnézte őket, közölte, hogy ismeri őket a tévéből, aztán ment tovább, ennyit a Dodó-baba rögeszmémről…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük