Zsófi, harmincadik hónap

A május a kellemes meglepetések hónapja volt, például nagyon gyorsan tanul Zsófi beszélni. Régen a három szótagos szavak jelentettek komoly előrelépést, ma már a három szavas mondatok is éppen csak feltűnnek. És persze sokféle új szót is el tud ismételni, kis hibákkal elszámol tízig, illetve szabályosan használja a kérek és köszi szavakat. Pedig nem is tanítottuk a köszöngetésre, csak mi is meg szoktuk köszönni egymásnak, ha kapunk valamit, hát megköszöni Zsófi is – ebben a jelek szerint sikerült jó példát mutatni.

Zsófi a közértben is klasszul viselkedik. Eddig rendszerint úgy vásároltunk, hogy ő a bevásárlókocsiban ült, ahonnan nem ért el semmit, ebben a hónapban viszont motorral, biciklivel és gyalog is bejöhetett a boltba. És nem okozott semmi problémát, nem vert le semmit, nem rontott el semmit – ismert az a poén, amikor a felhalmozott konzervek közül a gyerek kiveszi az alsót, és a felette levő nyolcezer leomlik. Zsófi is mindent összefogdos és megnéz, de csak egyesével, és ha azt kérjük, szépen vissza is tesz mindent a helyére. Ennél jobban izgultam a bicikli miatt, de az az igazság, hogy simán el tud navigálni a polcok között. Talán elvben nem helyes, hogy biciklizik a közértben, de mivel általánosságban nem tekinti játszótérnek a közértet, talán nem olyan nagy probléma. Olyanokat is tud viszont, hogy beáll rendesen a sorba, illetve nem kéri el a müzliszeletet vagy üdítőt, amíg ki nem fizettük.

A bicikli egyébként a névnapi ajándéka volt, régebb óta terveztük, hogy veszünk neki egy ilyet. A városban egy üzlet kifejezetten csak ilyeneket árul, lényegesen olcsóbban, mint amennyiért más boltokban kapni lehet. Zsófi ügyesen közlekedik is vele, a soron következő kellemes meglepetés pedig az volt, hogy mindig megáll a járda szélénél és megvár minket.

Zsófin az új biciklijén ülve

A hónapban két alkalommal volt nehezebb dolgom Zsófi körül: először Noémi töltött távol egy éjszakát munkahelyi csapatépítés végett, tehát itt maradtunk kettesben, éjszakára is. Ilyenkor át tudom érezni az egyedülálló szülők nehéz helyzetét: nagyon rossz, ha nincs, aki szükség esetén ki tud segíteni. Elsősorban attól féltem, hogy Zsófi éjszaka felébred és én nem hallom meg, ha sír – ez amúgy is elő szokott fordulni időnként (Noémi előbb kimegy hozzá és megnyugtatja, mint ahogy én felébrednék). Na, Zsófi fel is ébredt fél négykor, de szerencsére én is, és szerencsére simán visszaaludt. (Azaz csak remélem, hogy ennél többször nem volt fenn…) Egyébként pedig hősiesen viselte anya hiányát és nem volt semmi probléma, a reggel 5:50-es kelés volt a legnagyobb kellemetlenség, szombat reggel igazán alhatott volna még…

A másik nehézség az volt, amikor zuhogó esőben kellett Zsófit bölcsibe vinnem. Az volt a gond, hogy az esőkabátja előző nap bent maradt a bölcsődében, tehát az esernyővel kellett felvenni a harcot. Zsófit a kezemben már nem bírom el hosszú ideig, tehát a nyakamba ültettem, és megpróbáltam úgy tartani mindkettőnk fölé az esernyőt, hogy a küllőivel ne szúrjam ki a szemét és ne is nagyon ázzunk el. További nehézség volt, hogy segítőkészségből kifolyólag Zsófi is tartani akarta az esernyőt, a gyakorlatban viszont nem tartotta, hanem belekapaszkodott, tehát még nehezebb volt tartani. Aztán megjött a villamos, esernyő le, gyerek a nyakamból le, leszállásnál ugyanez vissza, miközben zuhogott az eső, de azért meleg is volt, pára is, nagyon utáltam aznap az időjárást. Annyiban egyébként jól sikerült a mutatvány, hogy Zsófi egyáltalán nem ázott el, és én is csak annyira, amennyire gyerek nélkül is eláztam volna ugyanezen az úton.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük