Zsófi, huszonhetedik hónap

Ez most kifejezetten nehéz hónap volt, lelkileg és tecnikailag is. Noémi újra dolgozik, Zsófi pedig már ott alszik a bölcsődében, tehát sokat kellett ott lennie, nem csak addig, amíg szórakoztató volt, hanem még utána is, órák hosszat. Ezt sajnos úgy értelmezte, hogy az anyja el akarja őt hagyni – vagy valami ilyesmi. Az elszakadás nehézségei ismertek a gyereknevelésben és a mi esetünk nem volt rosszabb, mint másoké, de attól még rossz volt, ahogy ott kellett hagynom a boldogtalan és síró gyerekemet reggelente. Délután is sokszor szomorú volt, amíg nem lehetett együtt ismét anyával. Kb. másfél hét telt el így, mire lassan megbarátkozott a dologgal, egy idő után már evett és aludt is rendesen a bölcsiben, egyik délután pedig már kifejezetten vidám gyereket kaptam vissza a gondozóktól. Aztán beteg lett, és attól féltünk, hogy visszaesik ebből a szempontból, de egyelőre úgy tűnik, inkább megnyugtatta a szünet, most három napja legalábbis már semmi problémánk nincs.

A bölcsibe járás újfajta szervezési kihívásokkal is járt. Reggel eddig kényelmesen elkészültem és elsétáltam a vonathoz, most viszont Noémi minden reggel itthon hagy engem egy pizsamás kislánnyal kettesben, akit a mínusz 12 fokon keresztül el kell juttatnom a bölcsődébe. Ott szintén átöltöztetni, megvigasztalni, amennyire lehetséges, megbeszélni a megbeszélendőket a gondozókkal – és aztán érjek be az irodába időben dolgozni. A lelki nehézségek csak rátettek erre, nap közben folyton azon járt az eszem, hogy Zsófi ott boldogtalan, egyedül van és hiányzik neki a családja, ezért el kellene hozni. Egyszer Noéminek túlóráznia kellett, nem tudott érte menni, úgyhogy teljes pánikban rohantam én kimenteni a gyereket, és meg is találtam őt, amint éppen szörnyű veszélyek teljes hiányában uzsonnázott.

Zsófi copfokkal

Mindezzel nem akarok túlságosan panaszkodni, mert alapvetően nem vagyunk rossz helyzetben, sőt: Noéminek és nekem is van állásom, a gyereknek helye a bölcsődében, plusz anyukám is vigyázni tud rá, amikor beteg, vagy érte tud menni a bölcsődébe, ha nekünk tovább kell bent maradni az irodában. Csupa olyasmi, amit nem minden kisgyerekes szülő mondhat el magáról. De nem is technikailag vagyunk rossz helyzetben, hanem lelkileg volt nehéz ez a hónap, a korábbiakhoz képest, és persze nem is elsősorban nekem, hanem Zsófinak és Noéminek az elszakadás miatt. Noémi egyébként szerencsére jól visszailleszkedett a munkahelyére, az egyetlen technikai nehézség, hogy nagyon korán kell kelnie, ami miatt általában Zsófi és én is korán kelünk, szóval nem vagyunk túl kipihentek mostanában.

A bölcsődében viszont Zsófi klassz új dolgokat tanul, például az óriás-járást és a törpe-járást, néha tornáznak is, sőt egyszer egy orvos meg is vizsgálta. Valószínűleg csak a tetűt nézte a hajában, mert az arcüreg-gyulladást például nem szúrta ki…

Itthon még mindig Dodó a menő, de a meglevő két lemezt Zsófi egyre inkább unja, főleg a tévében leadott új részeket nézi figyelmesen, vagy ha időnként a youtube-ról mutatunk neki pár epizódot. A Baby Looney Tunes egyébként tényleg állati aranyos, és van egy-két rész, ami még nekem is szórakoztató, például ez a golfos, vagy amiben Dodó megtanul uralkodni magán. Az is jó, amikor Nagyi megjegyzi az egyik részben, milyen ennivalóak ezek a picurok – Noéminek és nekem külön-külön beugrott, hogy hát persze: két nyúl, egy kacsa, egy csirke… más kultúrkörben még esetleg a macska is.

Baby Looney Tunes

A jegyzőkönyv kedvéért: a beszéddel egyelőre nem sokat haladt Zsófi, ahogy a szobatisztasággal sem, viszont nagyon ügyesen tudja odadobálni nekem a gumilabdát. És nekünk természetes, de azt hiszem, még nem írtam meg, hogy Zsófi nagyon-nagyon jó kislány. Mindennek örül, mindenért lelkesedik, és mindenben örömmel segít. Ha valahová hívjuk, például öltözni vagy enni, akkor nem csak sétál, hanem szalad, és egyáltalán, életvidám és boldog. Viszont lett egy rossz szokása, amit kizárólag Noéminek tart fenn, hogy ha valamit nem kap meg vagy nem szabad megtenni, akkor boldogtalan sírásba kezd. Ez valahogy az elszakadással függhet össze, egyrészt mert csak Noéminek csinálja, másrészt mert máskor jelentéktelen problémákkal függ össze, harmadrészt mert az anyai ölelés valahogy mindig elmulasztja a boldogtalanságot…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük