Zsófi, huszonhatodik hónap

Néha úgy érezzük magunkat, mint Adam Sandler a Távkapcs (Click) című filmben: borzasztóan rohan az idő. Zsófi még alig született meg, alig babáztuk ki magunkat, és lám, már bölcsődébe jár. Noémi leírta már a beszoktatás folyamatát, amikor naponta egyre több időt töltött Zsófi az intézményben. Én csak a negyedik napon kapcsolódtam be, és rögtön megszakadt a szívem, mert nekem kellett először otthagyni őt, idegenek között, egyedül, védtelenül…

A bölcsőde egyébként jó hely a gyerekeknek, pont olyan meleg és biztonságos, amilyet az ember a két éves kislányának elképzel. Egyáltalán nem baj, hogy Zsófinak már ide is járnia kell, és nem az óvodával kezdi a szocializálódást. Itt a gyerekek még nagyon kicsik és pont olyan aranyosak, mint Zsófi, nincsenek köztük rossz gyerekek egyáltalán. Az első napon például Zsófi hanyatt esett és sírt, mire két fiú is odasietett vigasztalni őt… Az egyik kisfiú még Noémit is kedvesen megölelgette, igazi angyalarcú kisfiú, és Zsófi is nagyon jól elvan a többi pici között. Az is jó, hogy az óvodával szemben itt még nagyon kevés gyerekre jut két-két gondozónő, vagyis rendesen tudnak figyelni mindegyikükre.

A bölcsődében az elszakadás nehéz általában, szülőnek és gyereknek is, de Zsófit egyáltalán nem izgatta ez a kérdés. Eddig is sokszor hagytuk ott szüleimnél, tehát volt alkalma megtanulni, hogy nem kell kétségbe esni, ha anya és apa elmegy, majd aztán úgyis visszajönnek. Otthon is egyedül lehet hagyni Zsófit, például a kádban is szépen eljátszik attól, hogy nem vagyunk mellette. Szóval nem egy izgulós típus, és amikor a bölcsődében közöltem, hogy elmegyek, szóljon az Ildi néninek, ha van valami és vigyázzon magára, akkor mondta, hogy , és már mászott volna ki a kezemből az egyik játék felé. Aztán tényleg elmentem és megszakadt a szívem, Zsófi viszont szépen eljátszott, amíg Noémi délben érte nem ment.

A beszoktatás aztán betegség miatt sajnos megszakadt, Noémi bejegyzése ezzel ért véget, és amikor ezt írom, sajnos még mindig betegek mindketten. Valószínűleg a jövő héten kezdjük csak újra a bölcsődébe járást, rögtön az ottalvós résszel, mert most már sietni kell, Noéminek vissza kell mennie dolgozni. Az idegen helyen alvás mondjuk érdekes lesz, mert ebben még nincs gyakorlata Zsófinak, de majd belejön ebbe is, gondolom. Minden mást is tök jól megtanult, nagyon furcsa is volt, amikor az ominózus negyedik napon, amikor én vittem bölcsibe, életünkben először ő jobban tudta, mik a teendők (kézmosás, törülközés, fésülködés, aztán irány a szobájuk).

Zsófi a körhintán

Itthonra pedig vettünk Zsófinak Dodót, azaz Baby Bolondos dallamokat DVD-n, és egész januárban azt nézte, ugyanazt a nyolc mesét újra és újra. Mi már teljesen készen vagyunk attól, ahogy Dodó megismerkedik az idővel, Zsófinak viszont mindig bejön és mindig meg akarja nézni újra. Az üzleteknek egyébként lehetne annyi sütnivalójuk, hogy ha egy sorozat megy a tévében, akkor azt a boltokban is készleten tartják, például ezt a Baby Bolondos dallamok DVD-t csak egy helyen láttuk eddig a városban, a Corvin Plázában a CBA-ban. Egy lemezt megvettünk a sorozatból, az bevált, de most vennénk még, ha lehetne kapni, de nem lehet, majd megnézzük újra a Corvinban, ha moziba megyünk és ha van még…

Elkezdtük jelölni az ajtófélfán, hogy Zsófi milyen magas. Döbbenetesen gyorsan nő, két hónap alatt legalább két centit, a súlya viszont nem követi a magasságát, ugyanúgy 11 kiló, mint hónapokkal ezelőtt is volt. Persze amikor hasonló korú gyerekekkel találkozunk, mindig összehasonlítjuk őket, de általában semmi különös eltérést nem látunk, Zsófi átlagos gyermek. Talán a beszéddel haladhatna jobban, még mindig csak egy-egy szótagot mond ki mindenből. A bölcsiben lehidaltam, amikor egy Zsófi korú kislány nyelvtanilag helyes mondatban rákérdezett, hogy “Ma nem anyukája hozta Zsófit a bölcsibe?”. Zsófi ezzel szemben csak annyit mond, hogy “bő”, ami bölcsődét jelent, de még azt sem biztosan tudjuk, hogy ilyenkor kérdez vagy kijelent. De mondjuk Zsófinál sokkal nagyobb, ugyanilyen keveset beszélő kisfiút is láttunk már.

Kipróbáltuk a Kac-kac nevű játszóházat a Köki Plázában, és nagy, tágas, tiszta, változatos, csakhogy üvöltött a zene, mint valami diszkóban. A Lurdy-házban a Kalandparkban is mindig szól a zene, az is idegesít, főleg, hogy mindig csak Törpikék mennek, Bűvös csákó, ájjájjáj, de legalább a hangerő nagyjából elviselhető. Egy ilyen helyen egymillió kiabáló gyerek úgyis pont elég zajt csinál, felesleges még a hangos zenével is stresszelni őket – gondolom én. Az üzemeltetők nem tudom, mit gondolnak, talán hogy része a bulinak a hangos zene is, de a Kackacban konkrétan kiabálni kellett egymással, ami órákon keresztül egyáltalán nem vicces. Írtam is nekik e-mailt emiatt, de nem méltattak válaszra, úgyhogy egyelőre nem megyünk oda többet, sőt egy kolléganőmet is lebeszéltem a helyről és most itt is szóvá teszem.

Érdekes kulturális hatása egyébként az apaságnak, hogy régen kifejezetten idegesített a gyereksírás és a gyerekek kiabálása, például a vonaton, buszon. Most már egyáltalán nem, sőt a Lurdy-házban még olvasni is tudok, a millió gyerek kiabálása ebben a legkevésbé sem zavar – csak az üvöltő zene (Zsófi után elég, ha egyikünk szaladgál egyszerre).

A babaúszáson átkerültünk a legnagyobbak csoportjába, de sajnos a betegség miatt még nem tudtunk ott megjelenni. Gondolom a program ugyanaz lesz, csak nagyobb gyerekek között, és a 9 órás csoportban már tényleg túl sokan voltunk. Jó dolgom volt mindig, mert mint régi motorossal, az úszómester nő minden gyakorlatot Zsófival mutatott be, nekem csak udvariasan utánuk kellett úszkálnom arra az esetre, ha néha más gyerekekkel is foglalkozni akarna…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük