Zsófi, huszonötödik hónap

Tévedtem a dackorszakkal egy hónapja, nem múlt még el, csak finomodott. Komoly hisztik most már nincsenek, öncélú ellenkezés viszont akad, egyszer például Zsófi a komplett lemenést, sétát is megtagadta anyukámnak. De egyébként annyira édi, ahogy azt mondja: nem, hogy nem lehet rá haragudni, sőt mivel hallotta, azt is mondja, hogy édi… Tudja, hogy ez valami jót jelent, mert örömmel szoktuk mondani, hát mondja ő is, és annak mindannyian még jobban örülünk.

Korábban azt hittem, a gyerekek minél előbb nagynak, felnőttnek akarják érezni magukat. Zsófi még nem, legalábbis most még nem, ő ragaszkodik ahhoz, hogy ő nem kislány, nagylány vagy bármi más, még a Zsófiban a kételkedik, ő csakis és szigorúan: baba…

Fejlődött érzelmileg, most már nem csak elfogadja (eltűri) a szeretet megnyilvánulásait, hanem ő maga is átöleli, akit szeret, sőt egyszer spontán adott nekem puszit is.

A december természetesen nagyon eseménydús volt. A takinfós ünnepségen jött hozzá (és a többi 50 gyerekhez) a Télapó, akitől félt, sőt embernagyságú Micimackó is volt, de tőle is félt. Nagyon élvezte viszont az ugrálóvárat. Ilyenbe eddig nem engedtük be, hogy a többiek meg ne üssék, most viszont Kriszti (Noémi kolléganője) az ő kislányával, a Zsófival kb. egykorú Rékával együtt bement, és ugráltak, öröm volt nézni őket. Az egész délelőttös nyüzsitől Zsófi természetesen totál kifáradt, úgyhogy hazafelé bárhogy zörgött és csattogott a Rákosra kijáró busz (a Takinfó kissé a világ végére szervezte az ünnepséget), ő édesdeden alukált a babakocsiban.

Zsófi az ugrálóvárban ugrál

Aztán voltunk Szigetszentmiklóson, ahol Noémi keresztszülei és nagymamája laknak. Zsófi nagyon gyorsan feloldódott a társaságban, és elképesztő hancúrozást csapott, ilyet még nem is nagyon láttunk tőle. Nevetett, szaladgált, kergetőzött, kacagott és visított, nagyon jól érezte magát. Szerintem ennyi nevetős képet még soha nem készítettünk róla egy hónap alatt, mint most.

Ami még jellemző volt a decemberre, hogy Noémi készült a vizsgáira, ezért kivettem pár nap szabadságot, hogy amíg Noémi tanul, én vigyázzak Zsófira. Isteni nagyokat sétáltunk kettesben. Nem siettünk sehová, úgyhogy Zsófi mindent megnézhetett és annyi ideig vizsgálhatott, ameddig akart. Bokrok, fák, kövek, levelek, kerítéssel elkerített kiskert, a begyöpösödött felnőtt nem is gondolná, mennyi érdekes dolog van egy ilyen lakótelepen. A Skála (vagy Centrum vagy mi most) mögötti lakótelepen van egymás mellett hét csatornafedél, azon legalább húsz percet ugráltunk és szaladgáltunk. Annak mondjuk kevésbé örültem, hogy rögtön ezután, hazafelé indulva telerakta a pelenkát, mert nem volt nálam másik, és amúgy sem lett volna hol tisztába tenni. Ráadásul még be kellett menni a cipészhez Noémi cipőjéért, meg a kínaihoz ebédért, és hát a séta legtávolabbi pontján voltunk, tehát a hazaút önmagában is eltartott egy darabig. Úgyhogy hazahozta a termést, de ettől még maga a séta, ahogy az összes többi is, nagyszerűen sikerült.

Ami viszont utálatos volt, az a városi közlekedés. Volt egy utam a Kálvin-térre, Noémi tanult, vittem hát Zsófit is, babakocsival. Ugye 50-es villamos, metró, nem olyan nagy ügy, gondolná az ember. Nos, az 50-es villamos egy horror, rohadjon meg, aki kitalálta, hogy ilyen magas padlós villamost vegyünk külföldről. Fogadjunk, hogy az illető még soha nem próbált meg felszállni rá babakocsival. Aztán Határ út, hosszú lépcső, szünet, bérlet elő, bérlet vissza, hosszú lépcső. A Kálvin-téren dettó, pedig azt most újították fel! És aztán hazafelé ugyanez.

Az emberek viszont segítőkészek. Többször is szálltunk villamosra úgy, hogy Zsófit kézben vittük, mindig azonnal volt, aki átadta a helyét. Akkor is, ha én vittem, pedig én egyedül nem lennék olyasvalaki, akinek át kell adni a helyet – gyerekkel mindig azonnal leülhettem. Ami kevésbé tetszett, hogy az idősebb nők barátkozni akartak Zsófival. OK, mosolyogni és integetni lehet, hozzányúlni nem. Miért nyúl hozzá valaki a villamoson egy idegen gyerekhez? Egyrészt bunkóság, másrészt a villamoson és a metrón koszos vagy, harmadrészt a gyerekek is utálják. Zsófi is, ilyenkor elfordult és csúnya arcot vágott, ami semmi nem volt az én csúnya arcomhoz képest… Volt, aki bocsánatot kért csak attól, ahogy ránéztem, úgyhogy tényleg nagyon csúnyán nézhettem. De gondolni lehetne, hogy amikor egy tömött, zötyögő villamoson leszállni készülünk, az kényelmetlen, ilyenkor a gyerek sem pont arra vágyik, hogy egy ronda öregasszony csókokat dobáljon felé (ő kért aztán bocsánatot, miután ránéztem).

Egy hónapja még kérdés volt, Kisvakond vagy Micimackó lesz-e Zsófi kedvence. Micimackó maradt, bár Kisvakondot is szereti, sokáig mindkét babával egyszerre aludt együtt, az egyik kezével ölelte az egyiket, másikkal a másikat. Aztán volt egy játékcsere akció az Aréna Plázában, szerintem méltatlanul alacsony érdeklődés mellett, ahol két megunt játékért cserébe választhattunk egy másikat (a maradékot a szegény gyerekek kapták). Ki is szelektáltunk egy macit, amivel Zsófi sosem játszott, plusz egy társast, és cserébe elhoztuk Csőrikét! Tudni kell, hogy Zsófi új kedvence a Baby Looney Tunes, belőle is főleg Dodó, de szerintem csak azért, mert az ő nevét tudja kimondani. Érdekes egyébként, hogy Zsófi a nagy Looney Tunest is szokta nézni, de nem felelteti meg a Baby verziót, nagy Dodó például nem is Dodó szerinte, csak kacsa. A lényeg, hogy a játékcsere akción kerítettünk egy Csőrikét, amit karácsonyra szántunk, de Noémi kimosta és Zsófi kiszúrta száradás közben. Úgyhogy most Csőrikével alszik és Dodót néz a tévében vagy a Youtube-on, ha csak teheti (ha lejátszunk neki). A Baby Looney Tunes egyébként felnőtt fejjel is szórakoztató és vicces, a káromkodós részen például annyira röhögtem, hogy Zsófi csak nézett, nem értette, min röhögök ennyire. Egyébként valószínűleg nem helyes, hogy olyasmit nézhet, amit nem igazán ért, de talán nem ártunk vele neki túl sokat.

Aztán eljött a karácsony, az ünneplés az összes nagyszülővel, keresztanyuval és a pesti dédivel, és persze rengeteg ajándékkal. A legjobban talán az új konyha jött be neki, plusz teáskészlet, rakosgatja össze-vissza az elemeit, illetve a kiságy, amiben van párna, takaró, és lefekteti a babákat. Közli, hogy pszt, és akkor csöndben kell maradni, mert a baba alszik. A Facebookon hirdettem, hogy keresünk Dodó-figurát, az végül nem lett, bár az Amazonról lehet rendelni hatezerért, de ezt sokallottam, és ide sem ért volna karácsonyra. Nóra viszont készített Dodó-mézeskalácsot, szerintem irtó rendes volt tőle, és egy új hosszúujjú felsőre is rávasaltattuk Dodó fotóját. Készíttettünk idén is fotókönyvet a Bestfotókönyvnél, idén is nagyon jó lett, tehát ajánlom őket idén is.

Zsófi a karácsonyi ajándékaival körülvéve

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük