Zsófi, tizenötödik hónap

Nagyon érdekes hónapunk volt, mert kezd kialakulni Zsófi személyisége. Pár hónapja még azt mondtuk Noémivel, milyen rossz lenne Zsófit bölcsibe adni ilyen fiatalon, mert még olyan kis védtelen, nem tudna érvényesülni, és ez elkeserítené. Most már sokkal jobban érvényesül. Gondolom azért is, mert szépen megtanult járni, sőt, most már a kanapéra, a fotelre és a mi ágyunkra is fel tud mászni magától, tehát szabadon bejárja a lakást. Közlekedik is folyamatosan, közben mutogat, szövegel és kiabál, kéri, amit megkívánt, vagy ha nem tetszik neki valami. Mindettől néha kicsit erőszakosnak tűnt, de aztán rájöttem, hogy érvelni még nem tud, nincs más módja az önkifejezésre, hát kiabál, nincs ezzel semmi gond.

Eközben egyre bonyolultabb dolgokat ért meg és fejez ki. A hónapban végignéztük a Csengetett, Mylord sorozatot újra, és nagyon tetszett Zsófinak a főcímzene. Viszont miután végignéztük mind a 26 részt, többé nem tettük be a DVD-t. Zsófi ezután naponta többször is rámutatott a mylordos DVD-dobozra, aztán a DVD-lejátszóra, végül a tévére, vagyis pontosan tudta, mi az összefüggés ezek között, és hogy ezt kell kérnie a főcímzene megtekintéséhez. Egyszer-kétszer beraktuk neki, aztán felraktam a dobozt a felső polcra, hogy ne juttassa folyton eszébe a zenét.

Zsófi a macin hanyatt dőlve nézi a tévét

Szerencsére általában semmi gond nincs abból, ha nemet mondunk valamire, szó nélkül belenyugszik. Azt viszont nagyon rosszul tűri, ha erővel korlátozzuk, ha lefogjuk vagy visszatartjuk valamitől. Tegnap például injekciózni vitték az orvoshoz, ami előtt az orvos még megnézte a fogait is. Ehhez le kellett őt fogni, amitől legalább annyira üvöltött, mint utána a tényleges szuritól, a folyosón várakozó családtagok azt hitték, két injekciót kapott egy helyett.

Nekem is volt ebből problémám, mert bújós típus vagyok, a gyerekemmel is, továbbá szeretek birkózni vele, dögönyözni. Noémi viszont kevésbé ilyen, ami kettőnk között nem probléma, Zsófi viszont az anyjával van többet, az ő stílusát vette át. Ezért egy idő után látványosan nem szeretett odajönni hozzám, ha meg én kaptam el, egyenesen sírva fakadt. Már azt hittük, valamiért nem szeret engem, de aztán kapcsoltam, és egyszerűen békén hagytam. A probléma egy csapásra megoldódott, azóta ismét kapok puszikat és általában is szívesen van velem, ha meg menni akar, elengedem.

Arckép Zsófiról

Korábban elképzeltem, ahogy hazaérek, és röpült felém anyám, de legalábbis a feleségem és a lányom. Noéminek kedves szokása is, hogy Zsófival együtt üdvözöl, most februárban volt azonban először, hogy Zsófi magától is kijött köszönni nekem. Kitárt kezekkel szaladt felém a szobából, és cuppanós puszit nyomott a térdem fölött a nadrágomra, mert csak néztem, hogy mi lesz ebből, és elfelejtettem lehajolni hozzá (azóta nyilván nem felejtem el). Egyébként a puszira is most tanítottuk meg. Eleinte csak összenyálazta az arcunkat, de aztán szépen belejött, most már osztogatja is szorgalmasan, ha olyanja van, az arcunkon kívül időnként zoknira, macira, játékokra is, sőt, én egyszer négyet is kaptam egymás után.

Megtanulta valahonnan a hörgést, legalábbis amennyire egy 15 hónapos kislány hörögni tud, mi sátánka-hangnak neveztük el. Alapvetően nagyon vicces volt, csak a hangszálainak nem tesz jót, ennek ellenére folyamatosan csinálta. Szerencsére szüleim összekötötték a hangot a kutyaugatással, amikor körbevitték megmutatni neki a szomszéd kutyákat, és azóta csak a kutyáknak csinálja.

Szüleimmel egyébként is sok időt töltött a hónapban, olyan is volt, hogy hazavitték magukkal. Eddig is sokszor hagytuk már rájuk Zsófit, de csak a mi lakásunkban, például amíg mi moziztunk, illetve párszor sétálni vitték el. Most viszont mi maradtunk otthon kettesben, furcsa volt, hogy Zsófi kimozdult valahová nélkülünk. Kíváncsiak voltunk, hogy bírja majd, de semmi problémája nem volt, szépen eljátszott a szüleimmel, rajzolt, mert már arra is tanítják, szórakozott, és vigyorogva érkezett haza. A héten az ortopédián is voltunk egy kötelező vizsgálat miatt, apa ott is kézenfogta Zsófit és körbe-körbe sétáltak, megható volt, ahogy apám a lányomat sétáltatta és mindenfélét megmutatott neki.

Zsófi rajzolgat, kriksz-krakszokat

Érdekesség még, hogy a folyton járkáló és mozgó gyerekünk a babakocsiban teljesen passzívvá válik, csak ül és néz kifelé. A múltkor egy nála nem sokkal nagyobb kislány ismerkedni akart vele, a végén még az arcát is megsimogatta, de Zsófi egyáltalán le se bagózta. A babakocsi neki a csöndes és elmélyült meditáció helyszíne, amiből csak a kutyák tudják kizökkenteni, mert azoknak viszont egyből mutogatni és ugatni kezd…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük