Az első rész, a Lepattintva (Forgetting Sarah Marshall) 2008 egyik legjobb filmje volt, részben Aldous Snow rocksztár zseniális karaktere és a szintén vicces rajongója miatt. Jó ötletnek tűnt nekem is, hogy külön filmet készítsenek neki, közösen a szintén vicces rajongójával. A film elkészült, most jelenik meg Get him to the Greek (Felhangolva) címmel, de csak DVD-n. Csodálkoztam, hogy egy ilyen sikerfilm folytatását miért csak DVD-n hozzák ki – de a csodálkozás csak addig tartott, amíg meg nem néztem… A folytatás ugyanis pocsék lett, eddig ez az év legnagyobb csalódása.
A történet az első részhez képest sok-sok évvel később folytatódik. Aldous Snow hullámvölgybe került, a nője elhagyta, az új albuma rosszul sikerült, inni és kábítószerezni kezdett. A kövér rajongója pedig popmenedzser egy kiadónál, és azt a feladatot kapja, hogy hozza el Aldoust egy koncertre Las Vegasba. El is megy érte, de nehézségekbe ütközik, mert Aldoust csak a nők, a piálás és a kábítószer foglalkoztatják, úgyhogy a kövér srác kénytelen vele tartani mindenfelé, hogy legalább egy-egy jó pillanatában a koncert felé terelje a sztárt.
A film innentől kezdve nem a laza és vicces első részhez hasonlít, inkább a Félelem és reszketés Las Vegasbanhoz. Ami filmben sajnos szintén nem volt túl érdekes: Dr. Duke és az ügyvédje, Aldous Snow és a menedzsere, kábítószerek, nők és az alvás hiánya. Aldous Snow egy alkoholista, lecsúszott rocksztár, akiben így már nincs semmi érdekes. Ha éppen magánál van, van egy-két jó pillanata, de a film nagyobb részében sajnos nincs magánál.
Végül is egy jó van a filmben, a csalódáson kívül ezért írtam róla: a zene. Aldous Snow rocksztárnak és zenekarának, az Infant Sorrownak szar filmje, de tök jó zenéje van. A film kedvéért felvettek ugyanis a főszereplő Russel Branddel egy 16 számból álló komplett albumot, ami tök jól sikerült, és a filmben a zenés jelenetek voltak messze a legjobbak. Sajnos konkrétan ilyen jelentet nem tudok ide beidézni, de meghallgatni meg lehet, itt van például Aldous Snow és az Infant Sorrow nagy slágere: The Clap…