Amiért végül nem veszek Kindlét

(Update: a történetnek azóta folytatása is lett: Kalózkodás könyvekkel, illetve Kindle, az első tapasztalatok)

Amazon Kindle készülék egy asztalonAz elmúlt hónapokban sokat gondolkoztam egy Amazon Kindle e-könyv olvasó vásárlásán. Jelenleg úgy gondolom, mégsem fogok venni, mégis érdemesnek tűnik összeszedni a mellette és ellene szóló érveket.

A kiindulópont legyen Trychydts, akinek van már ilyen készüléke és aktívan használja is, az ő példája azt mutatja, hogy a Kindle praktikus, kényelmes eszköz a hétköznapok során az olvasáshoz. Könnyű, vékony, bármikor elővehető – ugyanakkor nagyon kell vigyázni rá. Egy vékony és könnyű szerkezet ugyanis törik, ahogy ő is tört már el Kindlét, de ez még nem egy döntő momentum.

Sokkal fontosabb kérdés a választék, hogy el tudom-e olvasni rajta a könyveket, amiket papíron is elolvasnék. A válasz: nem, itt mindenféle kompromisszumokat kellene kötni. Az olvasnivaló 90%-át a Központi Szabó Ervin Könyvtárból hozom ki, a többit kölcsönbe kapom vagy a polcról veszem le. Utóbbiak nyilván ezután is rendelkezésemre állnának, a KK választékával viszont az elektronikus választék össze sem mérhető. Gyakorlatilag nincs is semmilyen választék.  A Magyar Elektronikus Könyvtár például egy fontos kulturális vívmány, de egyáltalán semmi köze ahhoz, amit napi szinten olvasni szoktam. Dennis Lehane, Hunter S. Thompson, JK Rowling, helló!

Nézzük csak meg, amit Trychydts olvas: klasszikusok a MEK-ről, klasszikusok a Project Gutenbergről, meg amit az Amazonról vásárol. Nick Hornbytól a Meztelen Juliet című könyvet például fél dollárral olcsóbban lehet megvenni a Kindlére, mint papíron, ez röhej, és persze angolul van, ami megint egy kompromisszum. Ugyanezt a könyvet magyarul tegnapelőtt hoztam ki a KK-ból ingyen, pontosabban ha az éves kölcsönzési díjat leosztom, kétszáz forint körüli áron, vagyis tizenötször olcsóbban fogom elolvasni, mint Trychydts.

Kifejezetten a nyelvtanulásra persze nagyon jó a Kindle, egyrészt az óriási angol nyelvű választék, másrészt a beépített angol-angol szótár miatt. Ez a szempont egyértelműen a Kindle mellett szól.

Vannak még az illegális források, aminek a tájékozódás miatt szintén utánanéztem. Érdekes módon 5-6 nagyon érdekes művet is be tudtam szerezni, amelyek még a KK-ban sincsenek meg, de azért az arány még mindig nem összemérhető.

Mire jó még egy ilyen olvasó? A többség szerintem óriási tévedésben van, amikor csak a könyvekre koncentrál. Ott vannak például az újságok. Én a Magyar Narancsot, valamint az Élet és Irodalmat is számítógépen, az interneten olvasom, bár egy-egy hosszabb cikket sokkal szívesebben olvasnék papíron – vagy e-papíron. Ahogy át lehetne küldeni a Kindlére az Index, az Origó vagy a Hírszerző egy-egy hosszabb cikkét is, az Amazon külön szolgáltatást üzemeltet a kényelmes konverzió érdekében. Vagyis a hosszú cikket egyszerűen elküldöm az Amazonnak, ők elküldik a Kindlének wifin, és kényelmesen el tudom olvasni a cikket az eszközre optimalizált formában.

Vagy elolvashatom közvetlenül a honlapon is: a Kindlének beépített böngészője van, Trychydts készülékén például Népszabadságot is olvastam már, blogokat is, állítólag gmailezni is lehet vele. És ezen a ponton fordult meg a gondolkozásom: régóta szeretném megoldani, hogy ha meg akarok nézni valamit a neten, ahhoz ne kelljen bekapcsolni a számítógépet. E-mailek, blogok, moziműsor, ki ez a színész Johnny Depp mellett, ehhez mindig bekapcsolni a gépet, ami zúg, áramot fogyaszt, fél óráig bootol, oda kell ülni és a többi. Erre állítólag a Kindle is jó – de a telefonok is!

Samsung Galaxy 3 reklámfotó

Rossz volt tehát a kiindulópont – nem a kütyüt kell vizsgálni, hanem a problémát, amit meg akarok oldani, és ez a művelet mindkét eszközzel megoldható. A Kindle és a Samsung Galaxy 3 egyaránt kb. 30 ezer forintba kerül, csakhogy amíg a Kindle január végére érne ide, a telefon azonnal elhozható a T-Mobile üzleteiből, ezért úgy döntöttem, inkább az utóbbit fogom kérni karácsonyi ajándéknak. Az olvasást pedig megoldom papírról: a KK-ból a múltkor egészen parádés zsákmánnyal jöttem el: Flow – Az áramlat, Meztelen Juliet és egy vadiúj Lawrence Block. Plusz egy Jane Austen Noéminek és egy Aczél Endre apának – a Kindle történetesen ezt se tudja.

(A Kindle ára egyébként egy másik vicces momentum: minimum 60 ezer forint egy gagyi e-könyv olvasó, ha Magyarországon veszed meg, illetve ha egy magyar weboldalról rendeled meg. Ha az angol nyelvű Amazonról rendelsz Amerikából, 32 ezer forintért egy világklasszis Kindle készüléket hoznak, ugyanúgy a lakásodig.)

5 thoughts on “Amiért végül nem veszek Kindlét

  • 2010. november 29. hétfő at 13:38
    Permalink

    Ha már rám hivatkozunk, pár kiegészítés:

    1. Nekem a könyvenkénti átlagár 500 forint körül van, ha a Kindle és a vásárolt könyvek árát elosztjuk az elolvasott könyvek számával. (Most hogy az angol kinek kompromisszum, azt hagyjuk — csak a pontosság kedvéért jegyzem meg, hogy aki Magyarországon, angolul, papíron kölcsönözni akar, annak gyakorlatilag nincs választéka.) Kindle-lel egyszerűen többet olvasol.

    2. A könyv esetében nem a papírért fizetsz, hanem a szellemi termékért. Éppen ezért e-könyvek esetében a könyv árát nem a gyártási költség fogja meghatározni, hanem a kereslet/kínálat viszonyok. Scherlock Holmes összes/Biblia 3-4 dollár — kereshetően, kijegyzetelhetően, könnyen hivatkozhatóan.

    3. Az én Kindle-öm akkor tört el, amikor egy könyvespolc sarokkal ráesett. Amikor édesanyám ráült, azt még simán elviselte.

    4. Akkumulátor. Szerintem ezt — a nagyságrendi különbségek miatt — felesleges ragoznom.

    5. Képernyő. Sokat és könnyen olvasok képernyőn, de össze sem lehet hasonlítani az e-papírral.

    Reply
  • Pingback: Kalózkodás könyvekkel - Szatmári Péter

  • 2013. január 2. szerda at 11:52
    Permalink

    Lassan egy éve használom Kindle Touch készülékemet. Először akkor gondoltam rá korábban, mikor az egyetemen egyre inkább az e tartalmak kerültek előtérbe. Egyszerűen nem jó sokat képernyőről olvasni, legyen az régi CRT vagy a legmodernebb LED,LCD akármi. Élvezet olvasni rajta, a szótár fantasztikus, egy lelkes Kindleös csinált hozzá magyar szótárt is, amiért szerintem nem csak én vagyok nagyon hálás, csak rátappingolsz a szóra és már ki is írja a jelentését ha nem ismernéd a szót. A pdfek megjelenítése is kellemes, a landscape móddal és a realtime mozgatással (folyamatosan húzom folyamatosan mozog 🙂 nagyon jó! Az akksija… Nem is foglalkozom vele, mert mire átkonvertálok egykét könyvet aztán „rajtamarad” a gépen még fél órát csak a zöld kis ledet látom a készülék alján. Gmailt nagyon jó nézni rajta, wikipediát vagy csak keresgetni szuper. Úgy tudom készül hozzá egy zenelejátszó program is, ami van rajta ugye csak számonkénti váltást tesz lehetővé, de úgy gondolom egy E-Book olvasó már azzal is túlteljesít, hogy alkalmas zenék lejátszására. Egyébként a számonkénti léptetés is egyfajta olvasós hangulatot ad.
    Összegezve, nagyon örülök neki, szuper cucc!

    Reply
  • 2020. október 31. szombat at 06:53
    Permalink

    Igy 10 év elteltével: maradtál a telefonon olvasgatásnál vagy végül vettél vmilyen e-könyv olvasót?

    Reply
    • 2020. november 1. vasárnap at 16:42
      Permalink

      Persze, már a negyedik Kindle-t nyúzom. Megtaláltam a magyar választékot a neten, illetve megtanultam angolul is, van mit olvasni…

      Reply

Hozzászólás a(z) Trychydts bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük