Zsófi, tizenkettedik hónap

Nem tudtam, hogy szokás szerint havi összefoglalót írjak, vagy egész éveset Zsófi első születésnapja alkalmából. Elképesztő, milyen gyorsan telik az idő, mióta eldöntöttük, hogy gyereket akarunk, illetve mióta Zsófi megszületett. Gondolom a relativitás érvényes erre is: ha jól telik az idő, gyorsabban telik, és nekünk nagyon jó volt ez az elmúlt év. Okos, aranyos és szép gyerekünk van, aki a szülei és a család szeme fénye. Tankönyvi adatok szerint növekszik, végigalussza az összes éjszakát és kedves, jó fej kislány.

Az elmúlt hónapban pedig hízott, most már nyolc kiló felett jár. Ha sokáig van kézben, határozottan érezni lehet, hogy nehéz, egyre hamarabb fáradunk ki a cipelésében.

A testi fejlődésénél viszont jellemzőbb volt most az értelmi fejlődése. Mindent megért, szoktuk mondani, valójában persze nem mindent, de egyre inkább. Megtanulta például megmutatni, mekkorára fog nőni (magasra emelt kezek), hogy hol van az óra (fent a falon), hol van a pocakja, a füle, és hogy hol van Tom (Jerryvel együtt az egyik lámpán). Ő maga is kitűnően megérteti magát mutogatással, rendszerint pontosan tudni lehet, hogy mit szeretne. Rámutat arra, amire kíváncsi, vagy amit meg szeretne fogni, vagy ahol valami érdekeset vagy furcsát észlel. A múltkor mutattunk neki egy zenélő hóembert, de aztán eltettük, és úgy utalt rá, hogy adjuk vissza, hogy énekhangokat adott ki, amiből tudni lehetett hogy a zenélő izét szeretné visszakapni.

Zsófi nevet

Sok minden másnak is megvan a baba-változata. Például ő is táncol, úgy, hogy a fejét ingatja jobbra és balra. Az aktuális kedvence Lady Gagától az Alejandro, persze a megismerésében sokat segített neki, hogy állandóan ez megy a tévében… Az álmosságot odabújással jelzi, a problémákat pedig nyögéssel, ez mondjuk néha idegesítő, vagy súlyosabb esetben sírással, de olyankor már vigasztalásra szorul.

Most már egy időre egyedül lehet hagyni a szobában, nagyjából tudja, hogy mit szabad csinálnia és mit nem. Balesetek inkább ügyetlenségből adódnak, ha elveszti az egyensúlyát és nekiesik valaminek, de szerencsére ez nem túl gyakori. Négykézláb magabiztosan és gyorsan közlekedik az egész lakásban, a felálláshoz és a gyalogláshoz kell még megtámaszkodnia valamiben. Állandóan féltettük attól, hogy le fog esni a kanapéról vagy az ágyról, ezért megtanítottuk neki, hogy hason fekve és lábbal lefelé kell leereszkedni ezekről. A védőnő teljesen el volt ájulva, amikor látta, hogy szépen, óvatosan leereszkedik a földre.

A hónap legjobb pillanata pedig az volt, amikor elaludt a hasamon. Más gyereknél ez nem olyan nagy mutatvány, ahogy tulajdonképpen Zsófinál sem, csak őt alapvetően az egyedül alvásra szoktattuk rá. Egy szombat délelőtt viszont kellően álmos volt, és már elnyúlt a hasamon, miközben én Rém rendes családot néztem. Én pedig ahelyett, hogy leraktam volna az ágyába, hagytam, hadd aludjon el, és élveztem, ahogy hozzám bújva szuszókál.

Fantasztikus az a bizalom, amit irántunk tanúsít. A hétköznapokon ezt persze alig venni észre, természetes mindhármunknak, csak az ilyen meghitt pillanatokban érezni át igazán – meg egyébként a képeken szoktam még észrevenni. Végül is ki merne ráharapni még ugyanarra a sajtos tallérra, amit én már félig bekaptam?

Zsófival sajtos tallért eszünk

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük