Stephen King: Christine

Mondják, hogy a könyvespolcon nem az a legjobb regény, ami a legjobb állapotban van, hanem ami a legszakadtabb, mert azt olvasták a legtöbbet. A Christine-t korábban én is annyiszor kiolvastam már, hogy egy lapjaira szakadt példányt talált volna a polcon az érdeklődő. Végül vettem egy új példányt, amit viszont még egyszer sem olvastam el, csak nemrég vettem le a polcról először. Elég tré kiadás egyébként, rengeteg benne az elgépelés, pedig ugyanaz a fordítás újratördelve – létezik vajon, hogy újra is gépelték?

Ettől függetlenül a Christine a legjobb regény, amit valaha olvastam. Régen azt gondoltam, hogy a barátságról és az autózásról szól, de most már látom, hogy legalább ennyire a fiatalságról is. Persze elképzelhető, hogy van ennél jobb regény a barátságról, az autózásról vagy a fiatalságról, de én nem tudok róla, és az egészen biztosan nincs így megírva. Mert nincs egy felesleges szó, egy felesleges mondat vagy bekezdés, Stephen King tökéletesen koncentrált a témára (ha kábítószer hatása alatt is, de ez mindegy). És mérnöki pontossággal, mégis izgalmasan, sodró lendülettel ismerteti a történetet.

1958-as Plymouth Fury (mint Christine)

Gondolkoztam, mivel lehetne a Christine-t egyáltalán összehasonlítani, talán a Harry Potterekkel. Azok is nagyon jók, de JK Rowlingnak fogalma sincs például a társadalom vagy a politika működéséről, ahogy a közgazdaságtanról sem. King viszont tökéletesen ismeri az amerikai kisváros életét minden szempontból, a barátságról, az autózásról és a fiatalságról is mindent tud. És hozzá ez a nagyszerű rémtörténet tökéletesen megírva, Stephen King ezzel a regényírás eddigi csúcsát állította be.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük