Eladó a lakás, amiben felnőttem. Merthogy szüleim vettek egy házat, az eddigi lakásukat és a hozzá tartozó garázst pedig eladják. A lakás 48 négyzetméteres, másfél szobás, a lakás a 6. emeleten van, lift természetesen rendelkezésre áll, és a hatodik emeleti folyosó külön is zárt. A lakáshoz tartozik erkély, légkondícionáló, kerámia lapos tűzhely, saját vízóra. A lakás délkeleti fekvésű, reggel és délelőtt süt be a nap. A kilátás balra, szembe és jobbra nézve:



A falak nem panelek, hanem ún. csúsztatott zsalus technikával készültek, tehát nem panel, nem tégla. A falak jól hangszigetelnek, a lakás csöndes, a szomszédoktól nem hallatszik át semmi, kivéve a fúrást, de nem gyakran szoktak fúrni. Az épületnek továbbá saját kazánházas fűtése van. Az előszoba:

A nagyszoba:

Jó a közlekedés, a metró 5 perc alatt elérhető autóval, 15 perc alatt busszal. A környéken van több közért, könyvtár, SZTK, a város legtöbb pontjára pedig Kőbánya-Kispesten keresztül érdemes eljutni. Ahol egyébként idén novemberben készül el a Terminal pláza, mozi is lesz benne. Megjegyezném még, hogy a BKV néha Mercedes autókat járat buszok helyett, állítólag így is megéri. A kép szintén az erkélyről készült – a megálló a ház mellett van:

A lakás ára 9,9 millió forint, plusz igény szerint a garázs kb. 2 millió. Érdeklődni lehet édesapámnál a 06-20-95-68-555-ös telefonszámon.
Hozzászólások
ITT és MOST! A VÉLEMÉNY SZENT és INGYENES! Visszakövetés