Zsófi az ötödik hónap után

Luciának teljesen igaza volt, amikor havi összefoglalókat közölt a fia fejlődéséről, mert ilyenkor még olyan gyorsan fejlődnek a gyerekek, hogy enélkül simán elfelejtenénk, milyen volt egy-egy szokása, ami például csak két hétig tartott. A napokban visszanéztük egy decemberi videóját Zsófinak, és elképesztő volt, milyen pici, és mennyire más gyereket láttunk.

Négy és fél hónap után sajnos véget ért Noémi anyatejes korszaka. Néhányan hajlamosak emiatt neheztelő megjegyzéseket tenni, mások meg kioktatják őt arról, hogy ez a kereslet-kínálat viszony alapján működik, amíg kéri a gyerek, addig termelődnie kell – neked lehet… Én viszont egy percig sem aggódok emiatt, négy és fél hónap egyáltalán nem rossz arány, másoknak ennyi sem jut.

A kajálással ettől függetlenül volt némi problémánk, kb. másfél hétig nem evett Zsófi rendesen és nem is hízott ezalatt, de az elmúlt három napban már visszatért az étvágya, tegnap például műsoron kívül beküldött 130 gramm reszelt répát és reszelt almát.

Zsófi visszanéz oldalról

A másik, amin csak hümmögni szoktam, hogy micsoda szerencsénk van Zsófival, hogy átalussza az éjszakát. Tény, hogy minden este fél kilenckor letesszük, és minden reggel öt óra felé kel (az óraállításnál reméltem, hogy ő is átáll hat órára, de sajnos nem). Ez tehát óriási szerencse – a blogom olvasóinak viszont exkluzíve elmesélem, hogy Noémi a terhessége alatt kivétel nélkül minden este kilenckor lefeküdt aludni és hatkor felkelt, és nem csak a gyerek miatt, hanem mert mi így élünk. Úgyhogy én azért nem vagyok egészen biztos abban, hogy csak a szerencse miatt vette át Zsófi ugyanezt a napirendet…

Járunk továbbra is úszni, harmadik alkalommal már én úsztam Zsófival. Az uszoda előterében volt egy tájékoztató, mely szerint a babának az úszás egészséges, tüdő, mozgáskészség, izmok, ízületek. Továbbá a közös úszás segít fejleszteni a szülő és a baba kapcsolatát, a bizalom kiépítését, a közös élmény közelebb hoz egymáshoz – én ezt csak megerősíteni tudom. Eddig is törődtem én Zsófival minden területen, de hogy egy óráig intenzíven egymásra figyeljünk és mindenféle kalandot éljünk át, ez egy meghatározó újdonság volt kettőnk kapcsolatában.

Zsófi aktuális szokásai: lassan leszokik a púzásról, amit a szájával csinált, mármint a szájával is, most éppen a morgás van műsoron, amit rendszeresen csinál akkor is, ha éppen nem mérges (így persze nehezebb is megmondani, hogy éppen nyűgös vagy csak szórakozik). Tartott a héten két óriási hisztit is, ez olyankor fordul elő, amikor már túl fáradt ahhoz, hogy elaludjon. Ilyenkor letesszük szépen csucsukálni, de ahelyett, hogy elaludna, öt perc után fent van és sír, mert fáradt…

Zsófi Nórával Facebookozik

Ha viszont nem nyűgös, rendkívül érdeklődő, most már minden érdekli a lakásban. Érdekes lesz, ha egyszer elindul, valószínűleg kő kövön nem marad, mert mindent muszáj megfognia, kézbe és szájba venni. Hirtelen a függöny, a labda, a kulcs, az óra és a számítógép jut eszembe, nem beszélve az összes ételről, amit anya és apa esznek. Tegnap például elszopogatta a narancsom végét, de bejön neki a kenyér, a chilis chips, minden.

Feltűnően jó viszonyt ápol Zsófi Nórával, a két vigyori, de annál semmi sem szórakoztatóbb számára, amikor anya táncol, akár vele, akár neki, ilyenkor kacag, visít, vigyorog, az egész gyereknevelés eddigi fénypontja, amikor Zsófi nevetni tanul.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük