Szatmári Péter

Elkezdtem feltölteni WordPressre a cikkek után a blogomat is, 2003. novembernél járok. Ez sokkal nagyobb munka lesz, mint a cikkek voltak, mivel sokkal több blogot írtam, mint nyomtatásban megjelent cikket.

Eleinte naponta, naplószerűen írtam blogot, ami persze sokkal változatosabb volt, amíg nem dolgoztam. Ugyanakkor semmi szükség arra, hogy ez fent figyeljen az interneten, úgyhogy a jelentős részét skippeltem. A legérdekesebb  bejegyzés-sorozat a katonaság elkerüléséről szól, máig is emlékszem, hogy összefostam a bokám, amikor megkaptam a behívót egy szombathelyi laktanyába.

Az is foglalkoztatott mostanában, hogy bizonyos események időrendiségét egyszerűen képtelen voltam felidézni a múltból, hogy egymáshoz képest, illetve a naptár szerint pontosan mikor történtek. Úgyhogy el is kezdtem írni egy dokumentumot életem fontosabb eseményeinek dátumozására. A Nyúz-időszak így már rendben is van – ezt persze könnyű volt visszakeresni, de pl. sokat gondolkoztam azon, mióta nem járok kenuzni. 2003. szeptember 19., péntek, ezen a napon még biztosan eveztünk Yokóval egy Öböl-kört.

Ezt a könyvet pedig még mindig keresem.

A WordPressre való áttérés keretében újraolvastam az összes eddig megjelent cikkemet. Három jól megkülönböztethető időszakom volt. Az első a Nyúzhoz kötődik, és az jellemző rá, hogy bloggolás helyett írtam cikkeket. Bármit, ami éppen foglalkoztatott vagy az eszembe jutott, Nyúz-cikk formájában jelentettem meg, és mai szemmel azért meglehetősen furcsa, hogy egy hetilap hasábjain ennyire előtérbe kerüljön valakinek – akár nekem – az egója. Erre talán a Másodosztály útikalauz a legjobb példa, ami elég jó írás, viszont semmilyen kézzelfogható köze nincs az újság célközönségéhez. A Múlt heti időjárás-jelentésre és a Kedvencek temetőjére viszont most is büszke vagyok, ráadásul ez utóbbi volt az első olyan cikkem, amit konkrét intézkedés követett (leszedték a döglött galamb maradványait az üvegtetőről).

Ezután jött a Vakok Világa, ahol szorgosan beszámoltam a vakügyi informatikai munkáinkról, eredményeinkről. Újságírói és marketinges alapvetés is, hogy publikálni kell, és nekem is nagyon jól bejött, hogy ennyit írtam, sokan megismerték akkoriban a nevem ezekből a cikkekből. Bár konkrétan nem ez volt cél, hanem kötelességemnek, egyben természetesnek is éreztem beszámolni a látássérült embereknek arról, amit az Informatika Csoportban az érdekükben végeztünk.

Aztán megszűnt az Informatika Csoport és vállalható orgánumként megszűnt a Vakok Világa is. Azóta a munkahelyem honlapján számolok be az aktuális fejleményekről, közben pedig újságírói végzettséget szereztem, és kétszer is megjelentem a Népszabadságban, ez az időszak tart tulajdonképpen most is.

Feltettem két új cikkemet is, mindkettőt az alapítvány honlapjáról átvéve. Az első egy beszámoló a W3C Magyar Iroda konferenciájáról, benne mindenféle érdekes megállapítással az előadók részéről. A másik pedig egy februári keltezésű alapvetésem az internetes akadálymentességről. Letisztult, egyértelmű álláspontunk van ma már arról, mi az egyenlő esélyű hozzáférés az interneten, ezt szedtem össze úgy, hogy később is csak hivatkozni kelljen rá – az igazi persze az lenne, ha ezt mások is megtennék…

Ma megvolt az első közös programunk Zsófival. Persze eddig is voltunk együtt vele itthon, úton, vendégségben, de most először mentünk el itthonról egy vele közös tevékenység, az úszás miatt.

A babaúszás egy közeli tanuszodában van hetente többször is, egy kedves nő tartja. Zsófi a fiatalabbak közé tartozott, de volt nála kisebb baba is. Féltünk, hogy majd félni fog a víztől és a helyzettől, de semmi probléma nem volt, szerette, ahogy Noémi játszott vele. Én egyébként azt hittem, hogy a babaúszás alapvetően a víz alatt zajlik, ugye a babák lélegzet-visszatartását kihasználva, de nem, csak a víz felszínén mutatnak be gyakorlatokat. Egyszer-kétszer merült le vele Noémi a víz alá, de Zsófinak azzal sem volt különösebb problémája, illetve néha az arcába csapott a hullám, azt is átvészelte.

Most az első alkalommal még Noémi úszott vele, hogy nagyobb biztonságban érezze magát, de később majd én is sorra kerülök. A résztvevők között is több volt az úsztató apuka, mint anyuka. Zsófi természetesen nagyon elfáradt, a nap hátralevő részében csak elvétve volt ébren.

A fényképezőgépet viszont le fogom cserélni. Nem tudom, hogy a pára vagy a rossz fényviszonyok miatt, de valami pocsék, tűrhetetlenül pixeles képeket készített. Érdekes módon a szintén fényképezőgéppel készített videók viszont tök jók lettek, a kamerának is becsületére válnának. Ha valaki meg tudná fejteni a jelenséget, igazán hálás lennék.

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=i0ZV0Fj1o8w]